Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

16.

Clarke's POV

Csendben sétálunk a parton. Még ide felé, a buszon kezdtünk beszélgetni. Eleinte aggódtam, hogy nem lesz közös téma, de Lexa meglepően simulékony beszédpartnernek bizonyul. Mindenről könnyedén tud beszélni. A véleménye sokszor elkápráztat és én csak sután bólogatok, hogy én is úgy gondolom.
Valóban úgy gondolom, de én nem tudnám olyan nagyszerűen megfogalmazni, mint ő. Így csak ámulok és bámulok, míg ő szelíden kifejti valamiről a véleményét.

Néha viccelődünk, olyankor próbálom elrejteni a kellemes nevetése okozta libabőröm.

- Tervezem, hogy iskolát váltok - meséli. Összevonom a szemöldököm. - Kaptam egy ösztöndíj ajánlatot. Ha minden hivatalos papír jól megy, a jövő évet már ott kezdem.

- Tényleg...? Milyen iskola?

- Egy New Yorki iskola. Nagyon nívós. Megmutassam? Ha kíváncsi vagy, átlinkelem.

Bólogatok, bár cseppet sem tetszik a gondolat, hogy Lexa elköltözik.

- Szeretnélek haza vinni - mondja hirtelen, mikor már hosszú percek óta némán ülünk egymás mellett a naplementében, egy padon és a vizet figyeljük.

Lassan felé fordítom a fejem.

- Hány óra?

- Ne aggódj, időre haza érsz - mosolyodik el.

Most először látom az arcát nyugodtnak, kisimultnak.

- A mamám nagyon kíváncsi rád, amióta bekötötted a kezem - folytatja.

Hirtelen megszédülök.

- Szóval nem hozzám haza, hanem... hozzád..? - nyelek nehezen.

- Igen. Miért, baj? - viszonozza a pillantásom, a szemébe az iskolában látott feszültség költözik.

- Én... Nem... Csak meglepődtem - gyorsan elmosolyodok, nehogy még ingerültebbé váljon. - Ha a mamád kíváncsi rám, örömmel.

Látom, ahogy a lázas csillogást a szemében felváltja a tompa nyugalom.

- Folyton mondja, hogy mutassalak be - nevet fel halkan. - Szóval igen?

Amikor azt gondoltam, hogy Lexa akkor is gyönyörű, mikor boldog - emlékszel még? -, nem tévedtem.

Halkan bólintok.

- Megmutatod az orvosod - kuncogok.

- Tudod, Clarke... - kezdi tétován és rágni kezdi az ajkát. Lenéz a fáslis kezére és látom, hogy feszültté válik. - Azt reméltem, hogy... Esetleg... Mint barátnőt mutathatlak be.

- Barátnőt? - döntöm oldalra a fejem. - Lottéékat is bemutattad?

- Butus - suttog. - Egy kicsit másra gondoltam - lassan megérinti az arcom. Elakad a lélegzetem, beszívom az illatát.

- Másra..? - elnyílnak az ajkaim, ahogy az ujja lágyan cirógatja az arcom bőrét.

- Mit szólsz, Clarke? - súgja. A nevem a szájából egyszerűen megőrjít, képtelen vagyok tisztán gondolkodni.

Itt van előttem.

Lexa.

Lexa, akiért majdnem az egész suli oda van, aki után három hete vágyakozom, aki egészen más belülről, mint a felszínen.

És én elkezdtem megismerni a felszín alatt is.

- Igen.