Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

18.

TÁDÁÁÁ!

Clarke's POV

- A tesisek mind ilyenek! - legyint Octavia. - Fellengzősek és semmit sem gondolnak komolyan!

Én csak csendben ülök és kedvetlenül bámulon az ebédre vett almámat. Nem kívánok semmit, csak üresen bambulok ki a fejemből.

- Clarke... - Raven a kezemre simít. - Biztosan félreértés...

- Az, hogy "álompár" volt Anyával? - nézek rá szomorúan.

- Hátha csak... - de ő sem tudja, mi "csak". Csak nem vagyok hozzá való, mert hozzá Anya való.
Ami igaz, igaz, Anya gyönyörű és a maga burkolt módján igenis kedves. Ráadásul törődik Lexával. Ezért védte meg előttem a gyengélkedőn. Azt mondta, hogy Lexa igazából jó ember.

Hát persze... Anya valószínűleg mindenki másnál jobban ismeri őt. Minden bizonnyal sokáig együtt voltak és egészen kiismerték a másikat. Én pedig..? A tudásom róla kimerül abban, hogy jól néz ki, néha bunkó, de tud kedves is lenni. Wao...

Megrázom a fejem és az ebéd gyanánt szeretett almára nézek. Egyáltalán nincs étvágyam, így feleslegesnek láttam, hogy több kaját vegyek.

- Megyek, mielőtt a főtárgy professzor beér... - intek, majd felállok és halkan elsurranok, majd mikor megérkeztek, leülök a a 712es terem, hátulról a harmadik sorának negyedik padjába.

Raven's POV

Fogalmam sincs, mit tehetnék Clakre-ért. Nagyon szeretnék neki segíteni, mert bár rövidre zárta a a témát az imént, tudom, hogy szenved.

Elköszönök a többiektől, felállok és sietve indulok megkeresni a szőke copfit.

Szelem a folyosókat, ám sehol sem találom a keresett embert. Végül utam a tesi öltözőbe vezet, ahol megpillantom a táskáját. Érzem, hogy forró nyomon vagyok...

- Kismadár?

Megperdülök és amint meglátom a hang gazdáját, felé szaladok és a nyakába ugrok.
Ő csak halkan nevet, megtart a fenekemnél fogva és a nyakamba csókol.

- Mi szél hozott? - még mindig a derekán csimpaszkodok, de kicsit hátrébb húzódok, hogy  a szemébe tudjak nézni.

- Raven Reyes titkosszolgálatra jelentezik!

- Hmm, milyen ügy kapcsán, nyomozó? - finoman a nyakamba harap, amitől kiráz a hideg.

- Szerelmi ügy, igen sürgős - a hajába túrok és enyhén hátra húzom a fejét, hogy rám figyeljen.

- Máris találtál jobban? - vigyorog.

- Neeeem, butus - kuncogok. - Segíts nekem.

- Rendben, miben? - letesz a padra, mellém ül és megfogja a kezem.

- Mi van Lexa és Anya között?

Látom, hogy meglepi a kérdés, biztos vagyok benne, hogy erre nem számított.

- Hogyhogy mi van közöttük? - ráncolja a homlokát.

- Hát hogy barátok, barátok extrákkal, járnak?

- Istenem, kismadár, semmi sincs köztük - már végképp nem érti a helyzetet. Közelebb csusszanok.

- Szállítom az információt - suttogom és apró csókot adok neki. - És mi volt közöttük?

- Jártak.

- Meddig?

- Majd egy évig. Anya volt az első Lexának, és Lex teljesen bele volt zúgva. De miért kérdezel te ilyeneket? - még közelebb húz, így inkább az ölébe ülök, és kétoldalt lelógatom a lábaim.

- Mert épp én vagyok a jó zsaru.

- Épp.

- Köcsög vagy.

- Így szeretsz.

Elhúzom a számat, de lassan mosolyba fordul, ahogy kimászok az öléből.

- Naaaaa - néz utánam felháborodottan.

- Öt perc múlva órád van, és tekintve, hogy épp jó zsaru vagyok, szólok, nehogy elkéss.

- Utállak.

- Így szeretsz - kacsintok, majd gyors csók után kiügetek az öltözőből, hogy még én is időben beérjek az előadásra.

***

- Clarkeeeey! - suttogom, ahogy mellé csusszanok. - Alig várom a mai műszakot, úristenek, a mai ingyen kávém egy Cannes-i fagyis lesz! - hadarom és ügyet sem vetnek rá, hogy Clarke épp próbálja becses figyelmét a profon tartani. Sietve lemásolom a jegyzeteim, a padtársam pedig csak bámul előre és néha gépiesen ír valamit.

Megrémít, mekkora hatással van rá Lexa és a kettejük kapcsolata. Elterveztem, hogy akárhogy kimozdítom Clarke-ot ebből az állapotból, mert megszakad a szívem és akkor nem lehetnék tovább jó zsaru.

- Ha szerencsénk van, megint összetört a csokis süti teteje és akkor megehetjük - folytatom az izgatott csevegést.

- Ma nem jó - súgja végül, én pedig megörülök, hogy talán Lexával találkozik. - Súlyos önsajnáltatni valóm van, leadtam a műszakot...

- Clarke! - csattanok fel kétségbeesetten. Néhányan megfordulnak, de egy intéssel megmutatom nekik, merre álljon a fejük. - Ne már, csajszi... Nem akarok egyedül melózni, gyere már...

- De már kivettem egy filmet. Ahh, lassíts már... - nyög, amikor a professzor újra hadarni kezd.

- Eskü, megnézem veled este, sírhatsz rajtam, de légysziiiii...

- Ne már, Raven... - sóhajt, de tudom, hogy győztem. Elégedett vigyorral fordulok a tábla felé. - Most utállak.

- Érdekes, ma csak úgy repkednek felém az ilyen bókok...