Tök felesleges, de azért kiírom, hogy a következő rész 110% tömény erotika és úgy rajta van a 18-as karika, hogy az inkább már 19-es. Kellemes olvasgatást! 😇🏳️🌈
Lexa's POV
A forró víz csobog a zuhanyrózsából, párafelhő száll belőle és tapad a tükörnek.
Már csak egy egészen apró foltban tudom megnézni magam.Clarke behúzza a vastag függönyt az egyetlen ablak előtt, majd szégyenlősen felém fordul. Vonakodva húzza fel a pólóját, majd elengedi.
Jóságos ég...
Nem bírok az ujjaimmal, végig simítok a nyakán, vállain, karján... A bőre elviselhetetlenül puha.
- Szabad? - nézek rá. Apród bólint. Lassan kipattintom a melltartóját és ketté húzom. Lecsúsztatom a válláról, eltűröm a haját, hogy lássam.
Tökéletes mellei vannak. Kerek és puha.
Felé nyúlok, a kezembe fogom mindkettőt és kicsit megszorítom. Clarke halkan felnyög, lehunyja a szemét. Ujjaimmal finoman cirógatom mindkettőt, először csak a bőrét, majd a bimbóit is.Elnyílnak az ajkai és halk nyögés szalad ki közülük.
Percekig játszom a melleivel, de órákig tudnám ezt csinálni. Annyira tökéletesek és pont a kezembe férnek...
Egyik kezemmel elengedem és az ujjaimat lassan futtatom le a hasán. Elégedetten nyugtázom a halk nyöszörgést és az ajakharapdálást.
- Szólj, ha sok.
- Oh, nem... Folytasd... - továbbra sem nyitja ki a szemét, néha megremeg. Összecsípem a bimbóját, miközben kipattintom a nadrággombot.
- Tudod, hogy meg foglak érinteni, ugye...? - olyan a hangom, mint egy kiéhezett állatnak. Voltaképpen ezt a mondatot magamnak szántam. Annyira hihetetlen, hogy egy ilyen tökéletes lány ezt engedi nekem.
Nem jön válasz, csak izgatott nyöszörgés. Teljesen megsemmisülve áll.
A fél kezem lehúzza róla a nadrágot, majd kiléptetem belőle.
- Érintett már meg valaki? - egészen a füléig hajolok.
- N-nem...
- Akkor jobb lesz, ha leülsz.
Engedelmesen letelepedik a fürdőszoba szőnyegre, elsötétült szemmel, kipirulva pislog rám.
Elé térdelek, közel húzom és megcsókolom. Azt sem tudja, mit csináljon, csak hagyja, hogy lassan hátra döntsem.
Egy kezem visszatér ezúttal a másik mellére, a jobbom pedig a belső combját cirógatja.Kicsit megnyalom az ujjam, ami a bimbóját ingetelte. Mikor újra oda érintem, felnyög.
Nem tudok tovább várni, a combját érintő ujjam a bugyijára téved. Érzem, mennyire nedves.
Clarke halkan sikkant, kéjesen összeugrik a teste.- Lexah...
Minden figyelmemet visszafordítom a szóban forgó bugyira. Lassan simogatom, néha megnyomom kicsit, Clarke pedig mindenre készséggel nyög.
- Annyira érzékeny vagy...
Egy ujjaimmal benyúlok az elázott fehérnemű alá és megsimítom a nőiességét.
Megőrülök, olyan forró és puha. Ki akarom nyalni.
Körkörösen simogatom, lehúzom róla a bugyit és arrébb teszem.- Ez jó? - kérdezem suttogva. Oda hajolok hozzá, a csípője két oldalán térdelek. Képtelen megszólalni, csak bólogat.
Váltogatom, milyen sebességgel és erősséggel érintem. Amikor megtalálom a megfelelőt, hirtelen átöleli a nyakam és megfeszül a háta. - Csináltad már magadnak?Bevallom, hogy megőrülök, hogy tudjam a választ. Elképzeltem őt, ahogy magát kényezteti.... Magamat is kezelésbe kell vennem. Sürgősen.
Megrázza a fejét, a hajamba túrt és hevesen nyögdécsel. A csípője felemlekedik, meglöki, hogy többet kapjon.
- Mit érzel?
- Feszít... - nyöszörög és levegő után kapkod. - Lexah...
- Hm? - elégedett vigyorral nézem őt. A határán van. És én imádom így látni.
A körmét hirtelen végig húzza a hátamon, felsikolt, ívben feszül a háta és a nevemet nyögve élvez el. Simogatom, folytatom a csiklója ingerlését, hogy segítsek levezetni, ehelyett ismét összerándul, hangosan felnyög, sikolt, újra megkarmol, és még hosszú másodpercekig nyögdécseli a nevem. Nem tudom róla levenni a szemem. Érzem, hogy lüktetek lent, nagyon szeretnék segíteni magamon.
Clarke kábán pihegve néz rám, hálásan, erőtlenül simítja meg az arcom, aztán leejti a kezét és levegő után kapkod.
- Rögtön kettő. Jó kislány vagy - a nyakába csókolok. Nem reagál, csak lustán elmosolyodik.
- Ezt... Hűűű...
- Oh, tudom. Tűzijáték?
- Neeeem... Ez nagyobb volt... - halkan nevetgél. Megkísérlem megcsókolni, ő pedig ragaszkodóan ölel át.
- Gyere fürdeni - motyogom a nyakába.
- Ki van zárva... Rongyból vannak a lábaim...
Felállok, ledobálom a cuccaim, majd felkaparom a földről Clarke-ot és szelíd erőszakkal lecsutakolom.
YOU ARE READING
Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]
Fanfiction- Ha te nem akarsz valamit, azt nem is csinálod meg, ugye? A szeme rám villan. - De, a beadandó dolgozatokat mindig. Általában mindig - furcsa félmosoly rajzolódik az arcára, ettől pedig eláll a lélegzetem. A kezem is megáll, csak arra tudok figye...