Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

22.

Clarke's POV

Képtelen vagyok elhinni. Én tényleg megtettem. Tegnap este, az első alkalom a fürdő padlóján. Egy szőnyegen, amit tíz évesen telehánytam.

Szentséges atya ég...

Még mindig érzem Lexa pillantását. Úgy nézett rám, mintha én lennék a világ legkívánatosabb dolga. Rá akartam szólni, hogy hagyja abba a bámulást, de az ujjai ezt teljesen lehetetlenné tették...
Ahogy erre gondolok, megint bizsergek.

Óvatosan kitapogatom az engem ölelő kezet. Egy orr halkan a nyakamba szuszog.
Nem tehetek róla, elégedetten elmosolyodik és közelebb bújok.
Hosszan beszívom a lexaillatot és önkéntelenül ellazulok. Ezt meg tudnám szokni...

- Jó reggelt - motyog valahol mögöttem. Rögtön elpriulok, a szívem hevesen kéz verni. Ez az ő hatása...

- Jó reggelt... - motyogom. Halkan sóhajtok, ahogy az arcát jobban a nyakamba fúrja.

- Hány óra? - a hangja érces. Kiráz a hideg.

- Kilenc - a telefonomra pillantok.

- Mmmmh... Haza kéne mennem.

Megfordulok a kezei között és felmászok rá.

- Kéne, de nem fogsz.

Halkan nevet, lehúz és kispárnaként maga alá gyömöszöl. A teste zavarba ejtően tökéletesen kemény. Tesi szak, huh...?

- De fogok, te pedig szépen velem jössz - tájékoztat.

- Úgy gondolod? - néz fel rá. A szeme csukva, a homloka durcás kisgyerek módjára halványan ráncolódik.

- Úgy TUDOM - nyomja meg.

Elmosolyodok.

- Egy kicsit nagyképű vagy - kuncogok és elsimítom a haját.

- Te pedig hangos - rám villannak a szemei, nekem pedig hirtelen nagyon melegem lesz. - De te nem egy kicsit.

- Lexa! - csattanok fel. A fülem lángol. De tényleg. Hallom, ahogy ropog, mint egy kandalló. - Kussolj... - mondom végül, mert nem tudok mást a fejéhez vágni.

Becipzárazza a száját és tovább alszik.

- Ne már. Kelj fel! - piszkálom.

- Teljességel ki van zárva, én tíz előtt nem kelek fel, drága.

- Unatkozom.

- Lássuk csak - rám sandít. - Itt vagy te. Itt vagyok én. Egy ágyban. Egymást ölelve - elhalkul. - Kitaláltam valamit, Clarke - súgja.

Képtelen vagyok értelmesen megszólalni. Tényleg megint AZT akarja? Nem lenne ellenemre...

- M-mit..?

- Aludj. Vissza - húzza össze a szemét és újra eltűnik a hajamban. Ouch, baszki!

- Milyen szemét vagy!

- Tévedés. Tesis vagyok - elvigyorodik. - És vérbeli geci.

- Hát...! Hát ja!

- Woaaah, forró a hangulat, gyerünk, baby, keményíts be! - felnevet az ügyetlen beszólásom miatt.

- Hülye tesis!

- Bolod humános - oldalba bök.

Percekig csendben fekszünk, már majdnem elalszom újra, mikor elszorul a torkom. Anya...

- Lexa... - szólalok meg akaratlanul.

- Clarke. Egyezzünk meg valamiben. Okés? A barátnőm vagy. Úgyhogy ez nagyon, NAGYON fontos.

Lassan bólintok és nyelek egyet.

- Hajnali tíz óra előtt NEM kommunikálok, NEM beszélgetek és NEM vagyok ébren. Három dolgot csinálok tíz előtt. Alszok. Szexelek - de az is fárasztó, inkább tíz után. És adott esetben menstruálok. Ennyi. Okés? Tíz után akármit.

Bólogatok.

- Eddig mindenkit kiraktam az ajtón, ha tíz előtt zargatott. Nagyon kell téged szeretnem, hogy ne tegyem ugyanezt - dünnyög.

- De ez az én szobám - képedek el.

- Clarke!

- Várj, mit mondtál..? - kikerekedik a szemem.

- Fogd be - röviden megcsókol és a párnák közé bújik.

- Azt mondtad, szeretsz... - motyogom hitetlenkedve, olyan halkan, hogy nem vagyok benne biztos, hogy valóban kimondtam.

Csend.

- Alszol...?

Csend.

- Lexa...?

Síri csend.

- Amúgy... Akkor az egyetemen is úgy raktad össze az órarendedet, hogy ne kelljen tíz előtt kelj?

- CLARKE!

***

Igen, tudom, bocsánat, szeretet, ne haragudjatooook!

BUÉK! 🥰