Fásli [𝒯𝒽𝑒𝟣𝟢𝟢 𝐹𝒶𝓃𝒻𝒾𝒸𝓉𝒾𝑜𝓃]

5.

Sziasztok!
Hétfő van, íme az újabb rész🤗 Szerdán jön a következő.
Kellemes olvasást 🖤

Clarke's POV

Leszaladok a lépcsőn, végig a B folyosón és fel, balra. A női mosdó ajtaját épp csak annyira nyitom ki, hogy be tudjak suttyanni. A szemem rögtön keresni kezdi a telefonom. Elindulok a belső csapok felé, amikor meghallom a beszélgetést.

- Hihetetlen, hogy még hozzájuk szólni sem lehet! - felismertem Lotte hangját.

Megállok, nem megyek tovább. Némán topogok egyhelyben úgy, hogy nem látjuk egymást a két lánnyal, de hallani tisztán hallom őket. Hangjukat visszaverik a csempék.

- Hagyd abba a nyávogást - szól rá unottan a második. Indra.

- Pedig ez csak egy egy éjszakás kaland lenne! Úgy meghúznám...!

- Nem. Lexa világos volt - mordul fel az afro lány.

- Hogyne!

Összevonom a szemöldököm.

- Mindenki mást megdughatsz. Úgyhogy fogd be a szádat és siess már.

- Hmm, ez a szőke kisasszony telefonja, nem?

Kis motozást hallok és apró koppanást, ahogy valamit a kezükbe vesznek a mosdó kagylórók.

- Mert?

- A háttérkép miatt.

A szívem a torkomban dobog, ahogy előre lépek eddigi búvóhelyemről. A lányok rám néznek.

- Nézd csak!

- Add ide - kitépem Indra kezéből a mobilomat. Megfordulnék, de ő az utamban áll.

- Hová hová? - jó alaposan végig mér magának.

- Nem magyarázkodok neked - mondom lassan, felnézek a szemébe. - Nincs hozzá közöd - arrébb lököm, de egy kéz visszahúz. A lendület miatt a fejemet beverem a falba, s felszisszenek.

- Normális vagy, te állat? - elcsattan egy pofon. Én kissé kábán tapogatom a fejem.

- Mit műveltek itt? - hallom meg Anya hangját. - Mi van vele? - bök rám.

- Lotte falhoz vágta.

Csend.

Érzem, ahogy megfeszülnek körülöttem, a szemem zavartan keresi Anyát.

- Órád van - szólal meg a tegnapi hang. - Neked meg máshol dolgod - a zöld szemek most Indrára néznek, nyomatékosítva a szavait. -  Anya - fejével az ajtó felé int, amire az első kettő összenéz, és libasorban elhagyják a vécét. Csak én, Anya és a zöld szemű lány vagyunk. - Beverted a fejed - néz rám, ezúttal az utóbbi.

- Nem egészen - felelek, nem tudom teljesen elrejteni az indulatomat.

- Utána járok. Gyere, elkísérlek az orvosi szobába.

- Köszönöm, de nincs rá szükségem - fújok egyet. - Egyedül is megvagyok.

Engem fürkész. A gyomrom összeszorul, a térdem remeg, a tenyerem izzad és csak arra tudok gondolni, hogy milyen gyönyörű szemei vannak.
És ezekből a gyönyörű szemekből még mindig semmit sem tudok kiolvasni. Tekintete fogva tartja az enyémet.

- Rendben. Akkor majd Anya elkísér.

- De-

- Nem mész egyedül, Clarke - hogy kiejti a nevem, a testemet végig rázza a hideg. Megfordul és kimegy, az ajtó halkan kattan utána.

- Mindig ilyen zsarnok?! - nézek Anyára idegesen.

- Nem, csak Lotte miatt felelősséget érez - magyarázza Anya. - Gyere, elkísérlek.

Ezúttal nem ellenkezek. A négy tesis lány közül talán ő a legemberibb. Vele sem vagyok túl szívesen, de tudom, hogy így előbb szabadulok.
Némán sétálunk végig folyosón, közben nem tudom kiverni a zöld szemeket a fejemből.
Anya kinyitja előttem az orvosi ajtaját egy emelettel feljebb.
Bemegyek, töltök magamnak egy pohár vizet, megiszom, majd a csap feletti tükörben szemügyre veszem a fejem, ahol csattant a falon.
Egy kis pukli, semmi komoly.

- Megmaradok. Köszi, hogy elkísértél - intézem az ácsorgó Anyának a szavaim.

- Rendben - bólint. Topog kicsit. Meglep, hogy nem magabiztos, mint eddig. - Clrake - néz rám vissza a nyitott ajtóból. Kérdő figyelek. - Lexa jó ember. És Lotte sem olyan undok, mint azt mutatja.

Felfonom a szemöldököm, amikor pedig megszólalok, a hangom gúnyosabb, mint azt eredetileg akartam.

- Miért mondod ezt most nekem?

Vállat von, röviden mosolyog.

- Csak úgy.