A titkok lánya

1.rész

Sziasztok! A nevem Niki Love. Vagyis.....a Love a jelenlegi nevelőszüleim családneve. Voltam már Niki Summer, Flower, Parker stb stb....
Jelenleg 17 éves vagyok. Szeptember 9.-én van a születésnapom. Most Julius 12.-e van, ami eggyet jelent. Indulunk a nyári táborba. Ne csodákozzatok, nem akarok menni. A szüleim kényszerítenek rá, hogy elmenjek mert elvileg "szerezhetek barátokat". De komolyan. Ha akarnék barátkozni azt az elmúlt években megtettem volna. De mivel ugy se számítok arra hogy sokáig náluk maradok nem fáradozom. Még max 2 hónap és új város, új család, új élet. Hozzászoktam. Ezt mondaná egy másik lány. Viszont nekem még mindig nehéz. Folyton másik vezetéknév, másik suli, ahol szintén nem fogadnak el. Valahogy mindenki kerül, mert valahol mélyen azt érzik hogy veszélyes vagyok. Nem tagadom, tudok verekedni de csak akkor szoktam ha valaki okot ad rá.
Most a suli felé sétálok 2 bőröndel a kezemben. Természetesen nem hagyhattam otthon a rajzfüzetemet és a ceruza készletemet. A rajzolás és olvasás a menedékem. Ezeknek köszönhetem hogy még nem diliztem be. Bár néha úgy érzem tényleg megbolondulok. Egy hangot hallok a fejemben ami folyton egy mondatot mondogat: A rajz a fegyvered, használd! Néha úgy érzem hogy az anyukám hangja, de betudom annak hogy nagyon hiányoznak. Nagyon kedvesek és megértőek voltak. Ők szerettek, minden furcsaságommal együtt. Amikor megtudtam hogy meghaltak egy világ dőlt össze bennem. Soha nem kívánom azt az érzést senkinek. Olyan volt mintha az egyik felem velük halt volna. Próbálok a jelenre koncentrálni de mivel senki nem beszél velem így elég nehéz nem elgondolkodni a múltamon. Ezért szoktam olvasni. Olyankor sose gondolok semmire, csak az adott könyvre.
Egyépként animézni is szoktam. A kedvenceim az attack on titan, a Fairy tail és a Fate stay night.
Elég fura lány vagyok azonban nem bánom. Sose éreztem magam rosszul azért mert a suliban nem beszélnek velem. Inkább azért voltam legtöbbször bánatos mert nem voltak velem a szüleim.
Miközben ezeken gondolkodtam odaértem az iskola elé, ahol már rengeteg diák izgatottan várakozott a buszra. Számukra a nyári tábor a haverokkal való hülyülésről szól. Azonban számomra csak ihletszerzés a rajzaimhoz.
-Szevasz legjobb barátom!-ütött a hátamra Lucas. Nem értem miért hív a  legjobb barátjának, mikor csak piszkál. Igazából ezt a becenevet is piszkálásnak szánja.

-Lucas.-morogtam magamban. Én vagyok az egyik kedvenc "páciense". Na ne gondoljatok perverz dolgokra!! Előbb ugrom le egy szikláról. A páciens alatt azt értem hogy a beszólásait rajtam szokta tesztelni. Igazan "kedves" tőle nem igaz?
Amikor a busz megjelent az utca végén az összes gyerek előre akart kerülni hogy egy jó helyet foglaljon magának. A tömegtől nem messze áltam meg, mert tudtam hogy tolakodás lesz a vége. Azonaban a busz előttem fékezett le.
-Jó napot!-köszöntem mikor felszáltam. Leütem a hátsó ajtó előtti helyre és néztem ahogy a buszsofőr bepakolja a bőröndöket a busz aljába. Elővettem a telefonomat és a fekete fülhalgatómat, majd elindítottam a Memoria című számot. A többiek a helyekért versengtek, leginkább a busz ajtajaihoz közel lévőkért, hogy a táborban könnyen és gyorsan le tudjanak szálni. Az ablakon bambultam ki miköznen a fülembe üvöltött a zene, amikor valaki lehuppant mellém. Ez a valaki Lucas volt. Megálítottam a zenét majd megkérdeztem:
-Mit keresel itt?
-Ülök. Nem látszik? Vagy ehhez is túl hülye vagy?-kérdezett vissza, a szokásos lekicsínylő mosolyával. Nem válaszoltam csak ujra elindítottam a zenét. Ő elkezdett nekilökdösni az ablaknak. Egy ideig tűrtem, azonban kezdett elfogyni a türelmem. Visszalöktem, de akkorát hogy leesett a székről egyenesen az osztályfőnökünk, Mr. Diaz lábai elé.
-Ms. Love! Maga mégis mit csinál?-kérdezte dühösen a tanár.
-Őt kérdezze! Ő kezdte! Én csak megvédtem magam!-válaszoltam dühösen.
-Mr. Villiers! Előre ül mellém!-ordította neki az ofő. Lucason nem düh és megvetés látszott hanem elismerő pillantással jutalmazott. Életemben először kaptam egy mosolyt Lucas Villiers-től. Ez már ömmagában nagy teljesítmény tőle. A busz döcögve elindult a nyári tábor felé. Én az ablaknak támaszkodva hallgattam, immár a fejemben szóló hang suttogását.
-Erős vagy! Használd ki! Tedd el lábalól!
Mindig ilyesmiket hallok, azonban ez most hangosabb és sose társult hozzá fejfájás. Ahogy közeledtünk a táborhoz valami rossz érzés fogott el. Olyan amit egy horrorfilm megnézésre után érzel amikor kimész a sötétbe. Mintha veszélyben lennél. Ahogy közelebb és közelebb jártunk a táborhoz, ez az érzés egyre erősödött. Lassan már az arcomra is kiült az a fájdalom amit éreztem, ekkor azonban a busz nyikorogva megékezett. Megérkeztünk.......