Ki az az én?

33 Otthon édes otthon

- Jenny! Jenny! Ébredj! - hallottam egy ismerős hangot.

- De még korán van!- válaszoltam.

- Dél múlt. Kelj fel!

- Csak még pár percet adj anya.

- Hát jó. De akkor nem kapsz a szülinapi tortából. - erre persze egyből kiugrottam az ágyból. Lehet, hogy már 217 éves vagyok most már, de mintha csak tegnap lettem volna 185. Jó is lenne ha tudnék utazni az időben.

- Na akkor menjünk le! Ne pazaroljuk a drága időt semmit tevéssel!

- Milyen hírtelen változott a véleményed! Na akkor öltözz át és gyere a nappaliba. - szélsebesen felvettem egy kék színű egyszerű pólót és a fekete farmeromat és mentem is a süti illata felé. A kanapén ott ült Johnny és Samanta. Most akarnak külön lakást venni. Gyorsan repül az idő. Mint ha csak tegnap találkoztam volna Samantával a kosár pályán. A pultnál a nagyszülőim beszélgetnek az unoka húgommal és unoka öcsémmel. Anya pedig keresi az ajándékokat mint minden évben. Mindig elfelejti hova tette őket. Apáról pedig még mindig nem tudjuk hol van. Már nagyon rég eltűnt. Remélem majd még egyszer azért láthatom. Utoljára 24 lehettem mikor láttam. Rég volt. Nagyon rég. Lehet, hogy már el is felejtett minket. Elhessegettem végül apáról a gondolataimat és oda ültem Johnnyhoz és Samantához, hogy beszélgessek velük addig, amíg anya megnem érkezik, hogy megvannak az ajándékok. Oda mentünk hozzá és megköszöntük mindenkinek aki eljött, hogy itt van. Johnny támogatást kapott a továbbiakhoz és dezodort enyhe utalás ként én pedig egy kis költeni valót és egy süti készítő könyvet. Majd ettünk a tortából és persze én ettem a legtöbbet. Igen én üres gyomorra ettem a tortát. Egy kicsit még beszélgettem a többiekkel és elindultam a szobám felé mikor megpillantottam egy ajándékot. Piros csomagoló papírba volt kötve és rózsaszín masni volt a tetején. Gondoltam anya elfelejtette odaadni. Bevittem a szobámba és kibontottam. Egy vörös kötésű napló volt benne teleírt papírokkal. A napló hátán volt egy levél amit kibontottam és ez volt benne:

Szia, Jenny!

Tudom nem nagyon emlékszel rám. Nem rég találkoztunk pedig, csak sajnos te nem emlékezhetsz rám, ezért is küldtem el ezt a naplót. Ezt még te írtad, még egy másik idősíkból. Talán, ha elolvasod eszedbe jutok vagy, hogy milyen kalandokban is volt részed. Szerettem volna ott lenni az összes szülinapotokkor Johnnyval, de sajnos rám itt van szükség. Jó volt amíg együtt lehettünk. Johnny még egy jó kis becenevet is adott nekem. Én voltam Domestos. Sose fog felnőni igazán, de majd te vigyázol rá. Remélem még valamikor látlak titeket. Nagyon hiányoztok! Ha végig olvasod a naplót megérted miért nem látogathatok el hozzátok. Légy boldog és ne felejts soha. Apa.

Ui: Az ereklyét vissza helyeztem biztonságba és soha nem is volt veszélybe.

Csak fogtam a levelet és nem értettem semmit. Most mi történik? Kinyitottam a naplót és az én kézírásom volt benne. Még magamat és Johnnyt is lerajzoltam bele. Behívtam Johnnyt a szobámba és megmutattam neki a levelet és a naplót. Egész nap csak olvastunk és ámultunk, hogy ezeket mind mi és az apánk éltük át? Sokáig csak az volt bennem, hogy ez biztos csak egy tréfa valakitől, de aztán eszembe jutottak a dolgok amiket átéltünk együtt és Johnny is megerősített engem mindenben amit csak elmondtam neki. Végre tudom, hogy van még remény! Apa él és nem felejtett el minket. Meg fogjuk találni őt bármibe is kerüljön!