I Don't Care! (Loki Fanfic)

33.Fejezet

Teltek a napok, hetek. Az idő egyre hidegebbre fordult, elérkezett a tél. Lágy, gyönyörű hópihék szállingóztak a levegőben, a tájat pedig, mint fehér paplan, takarta be hó. Minden olyan csendes és rideg volt. Sehol egy lábnyom a friss hóban, sehol egy élőlény. Az egész, olyan megközelíthetetlen, mégis varázslatos volt.

Aztán patkódobogás zavarta meg a némaságot. Egy tiszteletre méltó, éjfekete kanca vágott át a hótakarón. Gazdája egyre gyorsabb, és gyorsabb tempóra ösztökélte, így az állat szélsebesen száguldott. Lábát eszméletlen gyorsan szedve, vágtatott, felsodorva a havat.

- Gyerünk Gin! – bíztatta a lány, lovát. – Tarts ki, mindjárt megállunk!

A ló csak türelmetlenül prüszkölt, de nem lassított. Aztán megelégelte a folytonos gyors tempót, és ügetni kezdett.

- Ügyes voltál! – mosolygott a hercegnő, és megpaskolta hátasa nyakát. – Sokáig bírtad! Nyugi, most már pihenünk!

Azzal meghúzva a szárat, megállította a hollófekete állatot, és lecsusszant a nyeregből. Cassy végig simított lova nyakán, majd a nyeregtáskából előhalászott egy pirosló almát.

- Tessék, ez a jutalmad, a kitartásodért! – mondta, miközben szórakozottan figyelte, ahogy cipelője a gyümölcs után kap.

A lány, miután megbizonyosodott róla, hogy lova mögötte jön, lassú sétára indult a csodás tájon. Minden olyan szép volt, így fehér hótakaróba öltöztetve.

A hercegnő felkészült a hidegre. Prémes, lila köpenyét még szorosabban húzta össze magán, fekete, bélelt téli csizmája orra havas volt, hosszú, uszályos, ruhája alatt, az alsószoknyák melegítették lábát, egy vastagabb, pamutharisnyával egyetemben, hogy ne fázzon, kezeit pedig kesztyűvel védte. Nyakára sálat terített, hogy ne fázzon meg, a köpeny kámzsáját, meg fejébe húzta, hogy valamennyire védje magát a széltől. Ébenfekete haját, Agatha fonta össze, hercegnős frizurát varázsolva neki, ami sikeres próbálkozásnak bizonyult, mivel a lány csodásan festett, téli öltözetében is.

- Hmm. – fürkészte vizslatóan a közeli tavat, a hercegnő. – Még nem elég fagyott, a korcsolyázáshoz. Talán majd néhány nap múlva.

- Már ha akkor sikerül megszöknöd. – hallott meg egy hangot a háta mögül.

A lány megpördülve tengelye körül, szembe nézett az alakkal. Megtalálója, ezúttal a smaragdzöld szemű herceg volt. Loki csak kajánul vigyorgott rá, azzal a tipikus – most meg vagy, és nem menekülsz – tekintetével.

- Mióta követsz? – sóhajtott fel a lány, mivel tudta, csak idő kérdése, és a férfi visszatoloncolja a kastély unalmas falai közé.

- Nem régóta. – mosolygott a herceg, miközben egy közeli fának dőlve nézte a hercegnőt. – Szerencsémre, hamar a nyomotokra akadtam. – itt Ginever-re pillantott. – Tudod kicsit feltűnő egy fekete ló a fehér hóban, nem is beszélve a frissen kitaposott patkónyomokról.

- És miért vagy itt? – kérdezte Cassy, de tudta a választ, csak remélte, hogy rossz a megérzése.

- Ezt még kérdezed? – nevetett fel cinikusan Loki. – Nem is tudom, talán azért, mert nem akarom hallgatni egész délelőtt a bátyám kétségbe esett kérdéseit, azzal kapcsolatban, hogy mégis hol van a drágalátos mennyasszonya!

- Jaj, ne! – sóhajtott fel a lány. – Már megint bepánikolt?

- De még hogy! – mormogta a herceg és beletúrta ujjait, fekete fürtjeibe. – Olyan hisztit rendezett, a hiányod miatt, hogy beleremegtek a palota falai! Főleg amikor reggel keresett a szobádban, és te nem voltál ott! Ember legyen a talpán, aki olyankor képes lenyugtatni Thor-t!

Cassy csak fejét ingatva, arcát két tenyerébe temette.

- Ó édes Odin! – nyögte erőtlenül. – Mégis hányszor magyarázzam még el neki, hogy nem kell engem védelmezni? Hogy nem vagyok üvegből, és ha úgy tartja kedvem, akkor egyedül indulok az erdőbe?

- Mondhatod neki, ahányszor csak akarod! – mondta a férfi. – Nem fogja meg érteni. Ő nem érzi át, hogy neked milyen mikor idekint vagy. De ezt nem is várhatod el tőle, hisz, ő a kastély, védelmező falai között nőtt fel. Thor az a tipikus minta hercegecske. Ő csak azt látja, hogy a kinti világ veszélyes, és meg akar tőle védeni. Ez is az idegesítő tulajdonságai közé sorolható, túlságosan is hősködő.

- És te ezt mégis honnan tudod? – kérdezte felsandítva a hercegre a lány.

- Onnan, hogy ismerem Thor-t. – mosolygott Loki. – Tudom, hogy mit érez, hogyan gondolkodik, nem véletlenül a bátyám!

Pár pillanatig csendben figyelték egymást, aztán a férfi megtörte a némaságot.

- Most viszont jobb lenne, ha visszaindulnánk. – jegyezte meg, és elindult a lovak felé. – Nem lenne jó még tovább nyúzni Thor idegeit.

- Azt hittem, hogy te szereted idegesíteni. – sétált utána a lány.

- Persze, ha nem rajtam csattan az ostor miatta. – fordult a hercegnő felé, vigyorogva Loki. – Tudod, senki sem akar szemben állni, egy haragos Thor-ral.

- Ó csak nem félsz? – kérdezte gúnyosan Cassy, miközben felszállt a lovára.

- Dehogy. – ingatta fejét a herceg. – A félelem nem egyenlő, a józan gondolkodással. Én nem félek a bátyámtól, csak képes vagyok felmérni a türelme határait. – azzal felkapaszkodott a nyeregbe és elindította pej hátasát.

A két ló egymás mellett száguldott, mint régen. Csak egy valami változott, az utasok már nem voltak gyerekek, és már rég nem voltak olyan gondtalanok, mint egykor. Amikor még barátok voltak.