Egy új esély | Vecsei H. Miklós ff.

12.rész

-Ezt neked hoztam!-adja át a hatalmas csokrot amibe kb. Harminc vörös rózsa van összekötve. Nevetve a nyakába ugrok,amire ő nem számítva elveszti az egyensúlyát. Ennek következtében a földön (rajta fekve) kötök ki. És hirtelen szembe találom magam egy tökéletes, gyönyörű és mosolygó arccal. Ami egyre közeledik az én arcom felé. Automatikusan lecsukódik a szemem. Az ajkai az enyémhez érnek. Olyan lágy, olyan finom.
Nem tudom meddig voltunk ott ketten a földön(csókolózva),de egyszercsak valaki megszólal.
-Hahó,gerlepár! Nem mehetnénk már?-áll csípőre tett kézzel mellettünk Luca.
Zavartan,kipirult arccal nézek föl rá és fölállok fölvéve a rózsacsokrom,amitől újra elmosolyodom. Ezalatt Hasi is föláll. Elindulunk hazafele. Lucát egyáltalán nem zavarja hogy nem csak ketten vagyunk. Ő ugyanúgy beszél Márkról mint eddig. Mást nem is hagy szóhoz jutni. De mit lehetne tenni? Ő ilyen, így szeretjük. Mikor már a lakásom utcájába fordulunk,Luca rájön hogy otthon rengeteg kaja van,ő meg már vagy két órája nem evett. Úgyhogy faképnél hagyva minket, elkezdett rohanni azt üvöltve:
-Kajaaaaaaa jövökk mááár!!-hát őt elveszettük...
Ketten sétálunk tovább. Az ajtó előtt megállva szembe fordulok Hasival. Újra kettesben vagyunk. Végre. Kihasználva ezt a (ritka) pillanatot ismét megcsókolom. Vagyis hát nem ismét,mert először ő csókolt meg. Aztán elhúzódom és a szemébe nézek. Ő rám mosolyog és most ő tapasztja a száját az enyémhez. Mindez szép romantikus pillanat..... lett volna ha...
-Te nem hallod ezt a hangot?-kérdezm elhúzódva tőle.
-De,mintha valaki épp popcornt enne...
-Sziasztoookkk-hallunk egy hangot fentről. Felnézünk és látjuk hogy Luca ül az ablakba egy tál popcornnal a kezében. Ez már talán kicsit sok...
Egy utolsó hosszú csókot adtam a barátomnak(?!!),majd felrohantam,hogy megöljem Lucát....