Egy új esély | Vecsei H. Miklós ff.

19.rész

Luca ébresztett. Viszont kivételesen nem poloskával. Ágyba (inkább kanapéba) reggelit hozott nekem. Imádom!
-Még van pontosan hat perced elkészülni és utána indulunk.-mosolyog rám kissé ijesztően. Na jó talán mégsem annyira imádom...
Bekaptam gyorsan egy falat rántottát.(Ami mellesleg isteni volt.) Aztán gyorsan felöltöztem. Egy pillanat alatt már az előszobába termettem.Azért erre mindigis büszke voltam, agy átlagos lánynak minimum fél óra kell hogy elkészüljön.
-Mi van most konkrétan köztetek Mikivel?-néz rám Luca miközben már az utcán sétálunk.
-Őszintén fogalmam sincs. De szerintem ezek után már mondhatjuk hogy együtt vagyunk vagy nem?-bizonytalanodom el.
-Kívülről elég egyértelmű,minden lehetséges pillanatban vele vagy és szinte folyamatosan csókolnád ha lehetne.-vigyorog.
Erre csak nevetve vállon lököm az én lökött barátnőmet.
Már a színház előtt sétálunk mikor megpillantom Hasit aki épp most indul befelé az ajtón. Elmosolyodom, és már indulnék is oda mikor....
Egy lány visítva rohan felé. Ráugrik és megcsókolja!!!! És ő, mármint Hasi, az én Hasim, nem löki el,meg sem próbálja.
Lesokkolva állok egy pillanatig,majd sírva rohanok az ellenkező irányba. Ezt nem hiszem el! De most komolyan ezt hogy tehette??-kérdezem magamtól,de senkitől sem kapok választ. Lépteket hallok magam mögött aztán egy kezet érzek a vállamon.
-Ssss-suttogja a fülembe Luca.
-De miért,miért pont most miért pont Őt?-már zokogok. Csak úgy hullanak a könnyeim.-Miért???
Tényleg nem hiszem el. Nekem ennyi érzelem amit ez elmúlt egy hétben átéltem,elég lenne egy életre.  Luca a vállára teszi az egyik karom így próbál a lakásom felé cipelni. Több-kevesebb sikerrel. Végre följutunk  a nappaliba és sírva dőlök el a földön és nem tervezem hogy onnan bármikor is fölállok.