Az elveszett birodalom (Befejezett)

10. Fejezet

Hatalmas volt a bevásárlóközpont, semmit sem találtam benne. Biztos voltam abban, hogy estig itt fogok bolyongani.

A Cole-lal való beszélgetés után eljöttem vásárolni, mert már semmi sem volt a házamban. Az ételeknél válogattam a legtöbbet, egyszerűen a sok stressz miatt nem tudtam, mit is ennék. Végül megvettem mindent, amit úgy gondoltam, el tudok készíteni, vagy szívesen ennék, aztán még vásároltam pár fontos dolgot, mint például új fogkefét és fogkrémet, tusfürdőket és ilyeneket.

A ruha osztályon megtorpantam. Betettem a kosárba pár fehér pólót és két farmert, aztán fizettem. Az kasszás nő furcsán nézett rám.

- Nagy bevásárlás? - kedvességnek szánta, de ez inkább kötekedésnek jött le.

- Igen, költözés. - legyintettem.

Fizettem, aztán sok szatyorral elindultam haza. Haza... hát, ez lenne már az otthonom. Ahogy ebbe belegondoltam, és a naplementét néztem, eltűnődtem Alan tervén.

Anyának is járna az, hogy ilyen hatalmas boltban vásároljon? Dehát, anya nagyon boldog a szigeten apával, és velem is az volt. Neki nagyon sokat jelentett a fogadó, hiszen örökség volt. És annak ellenére, hogy nem ment valami jól a sorunk, boldogok voltunk. És biztos vagyok benne, hogy a leendő testvéremmel is boldogok lesznek. Remélem egy nap majd sikerül teljesen túltenniük magukat rajtam.

De... ennél a résznél gondolkodtam el a legjobban. Nem is kellene túltenniük magukat rajtam, tudhatnák, hogy életben vagyok. Újra együtt lehetnénk.

Egy jól ismert hang rántott vissza a valóságba. Cole kiabálta a nevem. Meglepetten fordultam hátra, és vártam meg.

- Jó, hogy megtaláltalak! - fújta ki a levegőt.

- Minden rendben? - kérdeztem.

- Rossz felé mész. - jelentette ki.

- Tessék? Dehát, az előbb néztem a térképet... - már vettem is volna elő, de Cole megfogta a kezem.

- Az nem a szállásod. - jelentette ki. - Ott nem vagy biztonságban. - tette hozzá.

- Ugyan, eddig sem történt semmi. - legyintettem.

- Nem, most, hogy tudok mindent, nem engedem, hogy visszamenj oda! - magabiztosan mondta.

- Hát, akkor hová menjek? - kérdeztem tanácstalanul.

Igaza volt. Alan bármikor felbukkanhat ott, és a zár sem akadályozza meg benne. Viszont, ha nem találna ott, akkor gyanakodna.

Muszáj kockáztatnom.

- Jöhetnél esetleg hozzám. - rántott vállat.

- Ez nem jó ötlet, Cole. Ha Alan gyanakodni kezdene... - kezdtem, de félbeszakított.

- Nem érdekel, ha rájön, sokkal nagyobb veszélyben vagy ott. El kell jönnöd velem. - ismét megfogta a kezem. - Minden rendben lesz.

- Nem is tudom... - gondolkodtam.

- Kérlek... - halkan mondta. - Nem hagyhatom... hogy bármi bajod essen. - hol a földet nézte, hol a szemembe nézett.

- Na jó, de van ott pár dolog, amit el szeretnék hozni. - mentem bele végül.

Kedves tőle, hogy így aggódik értem, és nem is értem, miért.

Volt valami különös csillogás a szemébe, amikor kimondtam a beleegyezésem. Persze, nem gondoltam, hogy pont Cole kezdene érezni irántam valamit... hiszen ő orvos, jóképű, és kedves férfi... én meg, hát, én vagyok.