Házikedvenc [KIADVA]

12.- Víz, gőz

Hetedik nap (folyt.):

Ha jól számoltam magam, ez volt a hetedik napom ezen a rémképekkel töltött helyen. Mikor felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. Éreztem a puha paplanok simogatását és a párnák meleg ölelését. Csak álom lett volna? Az egészet... csak álmodtam? Vége? Ásítva nyújtóztam, mikor hirtelen éles fájdalom nyílalt a lábamba. Ezzel egyszerre kezem valami hideg fémbe ütközött.

- Mrrh! - a fájdalomtól nyögve, nehézkesen ültem fel és néztem körbe – Mi a fene...? Ah?! - a rácsok ismeretlen képként meredtek előttem majd hőkölve hátráltam, mikor mozgást láttam a túloldalt. Szent ég! Mivel vagyok összezárva? Az akkora, mint egy medve! De ahogy a lény emelkedett fel s állt két lábra, úgy tudatosult bennem, hogy az elmúlt napok rémálma a rideg valóság volt maga. Lassan közeledett felém a gigászi lény, miről még mindig nem voltam meggyőződve, megnyugodhatok-e mellette. Ez... ez ugyanaz a lény, ugye? Ez volt az, amelyik kihozott abból a... „kisállat-kereskedésből" és cibált el magához. Ez... megvett engem! A horror minden árnyalata végigsuhant arcomon, ahogy a lehetséges forgatókönyvek leperegtek szemeim előtt. Nyugi! Csak nyugi! Tegnap ez segített nekem. Elsősegélydobozt hozott nekem.

Felnéztem a szörnyetegre, ami már a ketrec mellett ült. Ugyanazok a furcsa szemek, mint mikor először pillantottam meg. Kerek pupilla... Miért kerek?! A gigászi, farkas kinézetű lény még mindig figyelt. Várt. Mivel a rácsok még mindig közénk álltak, sikerült annyi bátorságot gyűjtenem, hogy közelebb csússzak felé. Óvatosan, lassan, figyelve minden rezzenését, szemmozgását, esetleges hirtelen támadását. Pedig ha őszinte lettem volna magammal, rájöttem volna, hogy ha nagyon meg akart volna enni, vagy poénból ölni, már rég megtette volna. Kinyitotta volna az ajtót és egyszerűen megragadott volna. Nem voltam ellenfél számára. Még egy mókus is nagyobb ellenállásra képes velem szemben, mint én e felé. Fölösleges... Hiába bármi rettegésem vagy harcom. Minek?

Lezuttyantam közvetlenül a rácsok vonalába és vártam. Bármi is lesz, a sorsom nem én döntöm már el. A fenevad megemelte egy karját és felém nyúlt, mire a túlélési ösztönöm, mintha életre kelt volna, hátraugrottam. A lény lágy, duruzsoló morgásba kezdett, ami csodák csodájára nyugtató hatással bírt rám. Már nem zavart, hogy a fejem felett matatott. Nem zavart a karmok csikorgása a fémen ahogy egy pöcköt kinyitott. Nem ijesztett meg, mikor lehajolt és közvetlen a fejem mellet krákogott azon az ismeretlen nyelven. A világ olyan nyugodt lett.

Mit csinál most? Hangos kattanással levált a felső fémlap, ami eddig a ketrec teteje volt. Félreállította a nehéz vaslapot és egy lépést hátrálva várt. Rám várt. Mancs-kezével intett, hogy ideje lenne kijönnöm végre.

Felegyenesedtem. Elgémberedett végtagjaim, amik napok óra zsugorba voltak kötve, ujjongtak a szabadságnak. Megengedhetem magamnak? Mik a szándékai? Tényleg szabad? Minthogy nem mozdult, óvatoskodva megnyújtóztattam tagjaim majd üggyel-bajjal átmásztam a mellkasomig érő rudakon. A rácsokba kapaszkodva, de már a túloldalt állva, ugrásra készen vártam a továbbiakat. A fenevad elégedetten pöffentett, ennyit már felismertem, majd beszélni próbált hozzám. Hát ez? Szavanként és lassan sorolta, de bárhogy próbálkozott, az nekem kínai volt... némi busman nyelvcsettintéssel és állati morgással vegyítve. De rájött, hogy ezzel nem sokra megy, főleg mivel folyamatosan ráztam a fejem. Végül karjával az egyik járat felé mutatott, amitől egy pillanatra összerezzentem. Mit tojsz be pont most? Végre kijöttél és mozoghatsz. A még mindig egy helyben álló fenevadra nézve összeszedtem bátorságom.

- Menjek arra? - mutattam ugyanoda majd magamra. A lény egyértelmű bólintása igazolta sejtésem. Ez egy értelmes lény. A fenébe is! Az a másik is értelmes volt! De ez kivételesen nem akar végezni velem... sem macska-egér játékot játszani. Akkor mit akar arra?

Bátortalan léptekkel elindultam, majd megálltam, minthogy a folyosón teljes sötétség honolt. A fenevad ujjával csettintett, ismétlem CSETTINTETT, és fény gyulladt. A felfelé kanyargó járat legvégén egy nedves falú üreg helyezkedett el természetes szellőztető rendszerrel. A végében pedig sziklába vájt, gőzölgő medencék! Természetes hőforrás? Létezhet? Odaszaladtam, belelógattam a kezem és mámoros tudattal fogtam fel, hogy pont tökéletes a hőmérsékletük. A farkas szerzemény a bejáratban állt és tágra nyílt szemekkel figyelte a jelenetet. Mikor felnéztem rá, mit is akar tulajdonképpen újra csak rám mutatott, majd a vízre. Heh? Felém közelített, látványosan szaglászott majd fintorgott és újra csak a vízre mutatott, ezúttal határozottabban.

- Pfff! - Egy vadállat mondja meg, hogy büdös vagyok? Ilyen nincs! Képtelen voltam visszafogni a nevetésem. A helyzet kész abszurdum volt! Hangom visszhangzott az egyetlen, teljesen sziklával borított teremben. A gőzölgő fürdőmedencék nem az én méreteim voltak. Még úszni is tudtam volna bennük. A terem oldalán, a durva sziklafalon lépcsőzetet láttam, ami egy szellős párkányra vezetett fel. Ránéztem a gigászi lényre. Az lenne a szárító? Neki mondjuk megfelel, de... van itt törölköző?

***

Halli,

Itt is van a következő epizód! ^^ Összességébe ez egy rövid történet lesz, aminek meglepetést tervezek a végére. Mindenki számára! Lehet találgatni! >:)

De addig is, remélem tetszik ez a fejezet. ^^ Véleményt kérek, ki mit feltételez, mi lesz a következő lépés!!! ;)

Shina