Házikedvenc [KIADVA]

26.- Színek

Wergo szemszöge:

Sejtettem, hogy el fog jönni ez a pillanat. Értelmes lény és vágyik a szabadságra. Nem ketrec lakónak született. Wergo bár tudta, nem tetszett neki a gondolat bármennyire is odázta volna még a napot. Nem a szabadságot irigyelte tőle és nem is tartott szökéstől. Viszont ismerte környezetét és pontosan tudta az ide merészkedő lények fajtáját. Az a néhány, ami a riasztó jelzések ellenére is a hegy közelébe mert jönni, potenciális veszélyt jelentettek Sara számára. Ha egymaga indulna vadászatra, meg se fordult volna fejében a védekezés gondolata. Kivételes érzékszervei, ereje és intellektusa messze fölébe emelte a portyázó vadaknak. De a helyzet változott. Kedvence törékeny, védtelen és bosszantóan csábító illatú préda volt, aki nem is sejtette, miféle veszélyek lesnek rá. Nekem kell résen lennem. Nem hagyom, hogy bajod essen.

Mancsát a kis lény karja köré fixálta, hogy biztosan tartsa majd egyesével kinyitotta az ajtókat. Fintorogva tartotta vissza lélegzetét az utolsó ajtó előtt a kémiai védelmi térben. Lopva Sara arcát fürkészte, de izgatottságon kívül nem látott rajta mást. Egész bizonyos. Még csak nem is zavarja ez a szag. Egy szinten ez valamiféle csodálatot váltott ki a hatalmas vadból és gondolkodóba ejtette, hogy hogy nem zavarja ez az ártalmas szer? Hiszen fizikailag nem éppen az ellenálló fajtából származott a hozzá képest csöpp teremtmény.

Kiértek. Végre tiszta levegőt szívhatott tüdejébe a fenevad. A furcsa páros egyszerre lélegezte be majd ki a friss, szellő mozgatta levegőt.

- Wergo? - Sara felfelé pislogott majd az előtte burjánzó fenyőerdő csábító, óriás fáira és a köztük kanyargó csapásokra. Menni akart, de a farkas nem mozdult. Wergo újra mély lélegzetet vett és fülét hegyezte. Sara lélegzetvisszafojtva várt, mert maga is rájött a késlekedés okára.

- Sara. Készülj fel! - a fenevad elengedte és saját szájára mutatott jelezve, hogy jobban teszi, ha befogja fülét. A kis lény felfogta és fejére tapasztotta tenyereit. Heh! Megértette.

A következő pillanatban mély, belső szerveket megreszkettető és hátborzongatóan kísérteties üvöltés hangzott fel az erdőben. Egy jelzés volt. Jelzés, hogy nagy vadász indult el zsákmányát elejteni, jobb ha nem felejt el egy lélek sem a háta mögé nézni, ha kedves az irhája. Egy magabiztos jelzés, hogy még a bejelentés ellenére is sikeres vadászatot fog maga mögött tudni, mire a nap lenyugszik. Egy kihívás, amire csak a legelvetemültebbek felelnek, de minden épelméjű menekül.

Ennek elegendőnek kell lennie egy időre.

Lenézett a kis lényre maga mellett, aki még mindig fülére szorította apró kezeit, de még szemét is szorosan becsukta.

- Már vége - tette mancsát Sara fejére. Ő elengedte füleit és nagyokat pislogva nézett körül.

- Heh? ******

A farkas tenyerét nyújtotta felé és várta, hogy újra beletegye törékeny karját mielőtt elindulnának. Sara mosolyogva tett eleget várakozásának.

Wergo nem gondolkodott rajta, merre menjenek. Hagyta, hogy a kis lény kiváncsisága vezesse őket. Egy idő után rájött, mely érzékszervei nyomán haladt látszólag össze-vissza, céltalanul és nem győzte visszatartani vigyorát. Megkerülte az óriási fák törzsét majd visszafordult és ellenkező irányba haladt tovább. Benézett a kiálló gyökerek alá, a bokrok mögé folyamatosan egy bizonyos 100 méteres kör területén belül. Mikor már húsz perce keringtek egy helyben, a farkas a hang forrásához vezette, amit eddig követett. A képzeletbeli kör közepén, jelen pillanatban alig 20 méterre tőlük egy forrás tört a felszínre éppen csak egy tenyérnyi medencét kialakítva magának és tűnt el újra a mélységben. Hangját nagyban elnyomta a mellette növekvő és virágzó bokor lombos hajtásai, aminek illata Sara világában ismert mézhez hasonlított. A virágok színe a napfény ráeső szögétől függően állandóan változott. Az apróság alig győzte csodálni.

- Figyeld... - Wergo elengedte és a forrás vizébe nyúlt. Tenyerébe gyűjtötte a hűvös nedűt és felé tartotta. Sara közel hajolt és majdnem belekortyolt, mikor is a víz színe megváltozott. Sárga lett. Arany sárga. - A Suran gyökere a vízbe ér, így az is színváltó lesz, mint a virága. - azzal felhajtotta maga a folyadékot - Felfrissít és energiát ad. Most te! - ujjával rámutatott és a forrásra.

Sara a víz fölé térdelt, két tenyerét összetéve merített belőle és várt. A forrás vize kezében zöldre váltott.

- Ah! Wergo! ***** - csodálkozott az apróság, de a roppant fenevad mellette csak nyugodtan bólogatott.

- A szemed színe - mutatott a saját szemére majd az övére, de utána zavart fintor kúszott képére.

Sara követte tekintetét és a tenyerében levő vízre bámult. Újra színt váltott. Kék lett... majd lila... Lassan a szivárvány összes színén végighaladt, minden kör végén felvillanva, mintha sziporkázó port szórtak volna bele. A gigász értetlenül állt a jelenség előtt, Sara-ról nem is beszélve, akinek teljesen új volt itt minden. De neki... nem változik a szeme színe. Eddig még nem... Hm? Ahogy felnézett az apróság meg is bizonyosodhatott feltevéséről. Zöld. Nem változik.

Sara hirtelen felhajtotta a tenyerében lévő maradék vizet. Szomjas volt és korábban látta, hogy iható a víz. De hogy mi vette rá, hogy a megmagyarázhatatlan esemény ellenére is megigya, arra nem tudott rájönni a farkas. A kis lény felpillantott és Wergo szája tátva maradt.

***

Halli!

Lehet püfölni a billentyűzetet, h miért nem haltam még meg. És ha már élek, mi tartott ennyi ideig.^^'

:* ;)

Shina