Házikedvenc [KIADVA]

18.- Jel

Sara POV:

Ez a nap fura volt. Furcsán fura. Nem tudnám más szavakkal találóbban leírni. Bár átlagosan indult, már ha lehet annak mondani, miközben egy 3 méteres, sárkányszárnyú vérfarkas otthonában dekkolsz sérülten.

Néhány napja érkeztem, de az alatt megbizonyosodhattam, hogy ez a termetes lény nem szándékozik felfalni, felhizlalni és utána megenni vagy játszani velem, mint macska az egérrel. Éppen ellenkezőleg. Bár kétes úton kerültem ide, azóta valósággal gondomat viselte. Puha fekhelyet kaptam az övé mellett, tiszta ruhát és még sérült lábamat is bekötözte. Bár kommunikálni nehezen tudunk, mégis próbálkozik. Figyeli a mozdulataim, igyekszik megérteni, amit mondok, sőt még egy képes könyvvel be is mutatta nekem az itteni világ lakóit. Itt kezdődött a furcsaság.

Ahogy a fajtáját ábrázoló részhez értünk a könyvben, Wergo, farkas házigazdám tekintete elkomorodott. Rájöttem, hogy miért élt eddig egyedül, hogy miben különbözött a falkája többi tagjától. Bár beszélt, nem értettem, mit mond, de éreztem, hogy szomorú. Valamiért ez a különbség mélyebben érintette, mint elsőre tűnt nekem. Nem tudom, hogy és milyen szinten, de a hangja valóságos fájdalmat leplezett. Azt a fajta fájdalmat, amit minél inkább próbál elnyomni az ember, annál erősebben üt vissza, mikor felszínre ér. Nem tudtam, hogyan segíthetnék rajta. Hogyan enyhíthetném ezt a bánatot. De ő gyorsabban reagált és tovább terelte figyelmem. Így tudtam, meg mire hasonlít, ha már falkájától eltér a szárnya. Sárkányra. Kíváncsiságom szikrája lángra kapott, ahogy belenyugvóan hagyta, hogy felfedezzem különleges tagját. A csodás, ébenfekete szárnyak bűvöletében minden részét meg akartam érinteni, mint egy kisgyerek. Minden apró kiszögellésre és hajlatra emlékezni akartam, mert úgy éreztem, ezt még másnak nem engedte meg korábban. Hívjuk öntelt gondolatnak, de az érzés nem tágított, hogy Wergo hangulata felengedett. A levegő, ami mindig súlyos volt éppen aktuális lelki állapotától, fellélegzett. Szárnyainak forró érintése átragadt rám is és borzongás futott végig rajtam. Egy új érzés szegte fel fejét, aminek még időre volt szüksége, hogy nevén tudjam nevezni. De éreztem, tudtam, hogy apró dolog volt ugyan, mégis ez valami újnak az előszele.

A furcsaság folytatódott az este közeledtével. Wergo értésemre juttatta, hogy ideje volt lecserélni a már 2 napja lábamon levő kötést. A kötést, ami a sarkamnál kezdődött és egész a csípőmig takart. Kényes téma volt részemről, mivel kiderült, hogy ezúttal nem szándékozik nekem adni az elsősegély dobozt, hogy ellássam magam. Hagynom kellene, hogy ő végezze?! De akkor...! Ruházatom még mindig a kapott poncsóból állt, amit időközben kiegészítettem a visszaszerzett fehérneműmmel. Legalább részben visszavettem a méltóságom, erre tessék!

Wergo orrával a szélesebb kanapéra mutatott, ami a fal tövében pusztán dekorációként szolgált. Sem ő, sem én nem azon aludtunk, de még nappal is csak én mászkáltam rajta unalomból. Ide vezetett most. Leültetett majd elővette a tiszta kötést és fertőtlenítő szereket. Rám nézett, minthogy nem mozdultam eddig, és ujjával a lábamra mutatott. Halkan morgott és tisztán értettem szándékát, amiért is vonakodtam felhúzni a térdig érő ruhaszerűséget. Igyekeztem minél jobban takarni magam és csakis kizárólag annyit felfedni, amekkora területen a kötés volt, de a helyzet roppantul feszélyezett.

Sajnos ez nem volt neki elég. Ki kellett nyújtanom a lábam, hogy zavartalanul hozzáférhessen, így félig fekvő helyzetbe kényszerültem a kanapén. Hatalmas mancs-kezével közelített, minden ujján borotvaéles karmokkal. Magamban imátkoztam, hogy véletlenül se remegjen most a keze. Egyetlen ujját a kötés alá csúsztatta, a bokám fölött 2 centivel és lassú, biztos mozdulattal felfelé indult. Karma valóban alkalmas volt a kötés átvágására. Mint tűz perzselte cérna, annyi ellenállást nyújtott a több rétegben rám tekert, fehér géz. Az egész egy darabban vált le lábamról, mint kagyló héja. Ujját még mindig csípőmön tartva, tüzetesen vizsgálni kezdte a szabad felületet. Bajsza és forró lehelete csiklandozott, ahogy közelebb hajolt, majd ujjával lassan bökdösni kezdett.