Házikedvenc [KIADVA]

24.- Talán...?

Sara nézőpontja:

Egy új felvetés fogalmazódott meg bennem abban a pillanatban, ami nem hagyott nyugodni. Muszáj volt a végére járnom.

- Wergo? - fordultam felé.

- Hmm? *******?

Egy szavát nem értettem, de mégis mire számítottam. Mégse adtam fel. Beszéltetnem kellett, hogy biztos legyek. A fülemre mutattam majd az ő szájára és kezemmel beszédet imitáltam.

- Beszélj még, Wergo. Kérlek!

A farkas-szörny elgondolkodott. Láttam rajta, hogy azon agyal, mit mondhattam, de nem jutott megoldásra. Már majdnem feladtam korábbi tervem, mikor váratlanul nekikezdett. És csak beszélt. Lassan, de folyamatosan. Megállás nélkül. Ámulva fogadtam az áradatot, mert az elmúlt napok alatt összesen nem beszélt ennyit. Fülei táncot jártak feje tetején. Hol vidáman hegyezte őket, hol valósággal eltűntek vastag sörény-bundájában, ahogy lesunyta őket. Máskor kezét szorította ökölbe és esküdni mertem volna rá, hallottam a lepedő szövetének erős szálait megpattanni ujjai alatt.

Istenem, miről mesélhet most?... NE! Ne erre figyelj! Maradj a tervnél! Csak a hangját. Csak azt hallgasd, csak arra koncentrált! Lehunytam a szemem. Az érthetetlen szavak körülöleltek és az érdekes dallamon túl, ami rejtőzött benne, észrevettem Wergo megbúvó érzéseit. Boldogság, keserűség, harag... és magány. A hang nagyon, tényleg, igazán, nagyon hasonlított az álombeli szóhoz, de mégis más volt. Mintha az ő hangját hallottam volna akkor, de mégsem. Valamivel több volt most. Valami takarta. Persze, nyelvi korlát, te zseni! Az sok mindent "takar".

Wergo mondandója végére ért és a semmibe révedt. Nem mozdult, és többet nem is szólt csak ült velem szemben. Elértem, amit akartam. Megbizonyosodtam, valóban őt hallottam álmomban vagy sem, de a jelenség végére csak több kétely merült fel bennem. Ahogy Wergo viselkedett, és amit hallottam... az lényegében egyezik. Akár ő is lehetett az. Miért is ne? Úgy fogtam hát fel, mintha ilyen módon képzelném el a hangját érthető szavakkal.

- Wergo... - de nem válaszolt.

Elnéztem a maga elé meredő rettenetet. Lélekben egészen messze járt most. Nem volt kedvem megzavarni. Halkan lemásztam az ágyról és a kanapén heverő ruháimhoz mentem. Gyomrom öltözködés közben jelezte a reggeli esedékességét és mire készen megfordultam, a farkas más az ajtóban várt. Nem láttam pofáján a leskelődés okozta incselkedés vigyorát. Komor volt. Tekintete szinte elsötétült eddigi önmagához. Mi történhetett vele? Mit mesélt, amitől ennyire megváltozott?

- Hé... - próbáltam felvidítani, mert a nyomott légtér súlyosan nehezedett a vállaimra és éreztem, lassan én is átveszem ezt az érzést - Reggelizzünk, Wergo. Rendben? - fogtam meg veszedelmes karmokkal ellátott mancsának kisujját és húztam a konyha felé. Erre végre enyhült - Na, gyere. Biztos, te is ennél már... - húztam két kézzel és a jókedv visszatért szemeibe. Hagyta, hogy kézen fogva vezessem, sőt még szórakozott is és ellentartott, hogy erőlködnöm kelljen.

A konyha ajtajába érve kimelegedve, fújtatva néztem fel a gigászra. Ezzel az ajtóval már nem én szenvedek meg! A kilincsre mutattam majd karbatett kézzel látványosan félreálltam az újból. Wergo jóízűen morgott majd mancsával megvakargatta fejem, mint valami kis kutyáét.

A francba... Most igazíthatom helyre... Lefagytam. Kezem, amivel frizurám igazítottam vissza rendbe, a szeme elé kaptam. Ugye nem? Ugye nem?... És... és NEM!!! A tenyerem nem volt véres! De... a karmai... borotva élesek! Hogy nem sértett fel?

***

Halli!

Kellemes estét mindenkinek! Tudom, rövid lett, de azért remélem tetszik. ^^ 

Ne felejtsetek el dobni egy-két kommentet, kinek mi a véleménye az eddigi fejleményekről és szerintetek, mik fognak még történni!  :* ;) 

Shina