Házikedvenc [KIADVA]

14.- Finomság?

Elvesztettem az időérzékem. Még ugyanaz a nap van? Sara, gondolkodj már! Mi történt? Már nem a földön voltam. Nem is a hideg ketrec padlón. Mozgott alattam minden. Vagyis mozgásban vagyok. Visznek! Szemeim kipattantak és az arcomba a megveszekedett nagy szörnyeteg bundás sörénye lógott. Illetve, arra volt rálátásom. A feje ijesztően közel volt arcomhoz. Felettem ringatózott ahogy sétált. A karjaiban vitt!

Istenem! Mit akar velem tenni?! Egy pillanatra minden porcikám megfeszült, aminek köszönhetően újra csak megsajdultak tagjaim. A görcs... utóhatása. Nem tudtam mozdulni. Legalábbis nem úgy, hogy az ne kerüljön borzalmas erőfeszítésekbe. De... hé! Még élek! Akkor az előbb...? Tudtam mozgatni a lábujjaimat. Vagyis még van lábam. Nem harapta le. Nem... bántott!!! De akkor mi történt?

Óvatosan felemeltem a fejem, mire a fenevad megállt és rám nézett. Szemeivel szinte letapogatta az arcom, ahogy vizsgálta rezdüléseim. Most mit tegyek? A földre néztem, mire egyből letett és talpra állított, de izmaim még nem tartottak rendesen. Megbillentem és automatikusan a legközelebbi kapaszkodóért nyúltam, ami a fenevad karja volt jelen helyzetben. Nem mozdult. Nem bántott. Hagyta, hogy visszanyerjem egyensúlyom, míg belekapaszkodva erőt gyűjtöttem. De még így is. A következő lépéssel újra csak összeestem. A szörny morgott valamit és mielőtt reagálhattam volna, visszavett a karjára és folytatta útját, bármerre is tartott. Mintha még dorombolt is volna, mikor a vállába kapaszkodtam. A végén kiderül, hogy nem csak farkas és denevér vagy, hanem macska is. De megnyugodtam, mert újfent láttam rajta, hogy nem akar felzabálni. Nem volt a szemében az a pillantás, amit a ketrecbeli, vicsorgó, ugató borzalmaknál láttam. Na azok tényleg megöltek volna. Volt, amelyiknek a foga tört a rácsban, mikor át akarta harapni, hogy hozzám jusson. Egy valóságos rémálom volt.

Elértünk a puff-os szobába, ahonnan lekanyarodott egy másik járatba. Tehát csak néhány pillanatig voltam kiütve? Végignéztem magamon. Vizes voltam, de már nem a saját ruhámban. Egy poncsószerű, lepedő és csuha keveréke anyag volt rajtam, aminek a fej kivágásánál nem varrták el az anyagot. Ezt most dobta volna össze nekem?... Hmm... MI?! Lefagytam, majd vörös pír öntötte el az arcom. Kezem végighúztam testemen. Szent isten! Lecserélt rajtam minden ruhát! És ezt hogy, hogy csak most veszem észre? A lábamon is friss kötés fehérlett. Valami síkos kenőcs látszódott ki alóla, ami az egész lábamat fedte. És melegített. Valami termo-kence?

A fenevad megállt egy tükörsima fal mellett, amire csak akkor jöttem rá, hogy egy ajtó, mikor az ujjlenyomat-leolvasóba tette tenyerét. Biometrikus zár?! Mi ez a hely? Valami űrbázis kutatólabora? De az ajtó mögül az elképzelhető legkényelmesebb terem köszöntött. Ágy, fotel, kanapé! Mind, még ránézésre is álompuha szivacsokkal és takarókkal borítva.

- Vááóóóóó! Ez már egy szép álom... - néztem végig áhítozva a berendezésen.

Beléptünk és a lény letett az egyik kanapéra. Istenem, milyen finom! Hátralépett és nyomatékosan mutogatta mancs-kezével, hogy maradjak egy helyben. No nem mintha attól kéne tartanod, hogy meglépek. Ilyen állapotban. Bólintással jeleztem, hogy rendben, megértettem. A farkas... mintha elmosolyodott volna, megfordult és a szoba másik végébe ment. Kinyitott még egy hasonlóan rejtett ajtót és kotorászni kezdett. Csak a farka vége látszott ki, ahogy csóválta. Egy vékony lepedővel tért vissza. Gondolkodón végigmért majd rám terítette. Mármint... egy az egyben betakart vele. A fejemet is. Talán azt gondolta, elásom magam a takarókban? Meglepően jól szigetelt a vékonyka anyag. Pillanatokon belül kellemes melegség ölelt át alatta. Fel se tűnt eddig, de ez a bélelt... hálószoba meglehetősen hűvös volt.

Ha úgy vesszük, ez érthető is. Neki bundája van. Az ágy bélelt. Ez a hőmérséklet gondolom, pont jó neki. Végignéztem a furcsa lényen. Leült a kanapé mellé és figyelt. Már megint csak figyel. Mintha kísérletezgetne velem, mit bírok és mit tűrök el. Bár most inkább csak tűröm a dolgokat, így mozgásképtelen állapotban. Bosszantott, hogy nem tudtam szabadon mozogni. Bizonyára látta rajtam, és valamilyen csodából kifolyólag fel is fogta, mert a szörny újra csak felállt és elszaladt valamiért.

- Remélem esti mesét fog olvasni - dőltem hátra jó öreg barátommal, Szarkazmussal. Bár még messze van az este. Egy magasba nyúló mélyedésen át láttam a kintről beszűrődő napfényt. Maga a helység a korábbiakhoz hasonlóan pofásan be volt rendezve. Furcsa volt ugyan a tárgyak formája, az ajtaja, de olyan érzést keltett, mintha minden pont a helyén lenne. Pont jó volt. Otthonos volt. Ami már önmagában is furcsa, tekintve, hogy miféle lény otthona is ez.

A farkas-szörny visszatért, mancs-kezében egy dobozszerű tárggyal. Leült mellém és felém tartotta. Nekem kéne kinyitni, ugye? Kérlek, nehogy valami hülye zár legyen rajta, amit nem tudok kinyitni és agyilag végleg zokninak néz! De mázlim volt. Egyszerű lakat volt rajta, amit ki tudtam akasztani. Felhajtottam a fedelet.

- He? - felnéztem, mire a szörny biztatóan megnyalta a szája szélét. - Ezt? - mutattam rá, mire az a harapást imitálta.

A dobozban, külön fakkokban furcsa halmazállapotú és színű... anyagok, ezek szerint falatok sorakoztak. Kocka, golyó és amorf dolgok. Elméletileg ehető. Na lássuk! Kóstoltál már rosszabbat is csajszi, gyerünk! Elvettem egy golyó formát. Szilárd dolog borította, a belseje meg roppant a fogam alatt. Az íze pedig... csokis mogyoró!!! Nem hiszem el! Ez a kék valami az itteni M&M's lenne? Belekóstoltam még néhányba, amik mind kellemes édes vagy sós ízűek voltak. Óvatosan próbálgattam a bizarrnál bizarrabb anyagokat. A legutolsónál a farkasnak már a nyála is kicsordult, mikor látta, hogy belecsippentek. Anyám, mi lehet ez? Bekaptam. Majdnem ki is köptem. Mintha mustáros sült májat cukorral hintettek volna meg. Mi a nyavaja ez?!

- Azt hiszem... ez a tied lehet - mutattam rá a maradékra az utolsó fakkban, mire a farkasnak tátva maradt a szája - Nem tudom, neked miből készültek az ízlelőbimbóid, de köszönöm, ez számomra ehetetlen - ráztam a fejem remélve, hogy megérti. Felfogta, és fintorral a képén mutatott az első, csokis-mogyi ízű holmira majd rám. Lassan és számat megnyalva jeleztem, hogy bizony, nekem az jön be. Fejét vakarva tette az ölembe a dobozt és mutogatta, nyugodtan egyek, amennyit szeretnék a finomságból. Bólintással köszöntem meg és estem neki a fogyasztható felének. Úgy tűnik, a nyugalom kitart még egy pár napig.

***

Halli,

Egy rövid fejezet ide a nap végére. ^^ Hogy telik a hétvégétek? És ami fúrja az oldalamat... mit tippeltek, ezek ketten, hogy fogják megoldani a kommunikációt a jövőben? ;) Gerda-chan, csak olyan kérek, amit bír a nyomtafesték! ;*

Shina