Házikedvenc [KIADVA]

19.- Éjjeli fürdőzés

A kendők multifunkcionálisak. Mosdásra, izzadtság letörlésére, seb bekötözésére, de még haj felkötésére is alkalmasak ha elhagyod az utolsó hajgumid is. Így hát ezzel a csináld magad megoldással feltűztem a hajam és próbáltam kiigazodni az őrült eseményeken.

Wergo az imént vezetett egy függőleges falfelülethez, ami eddig el volt takarva egy anyaggal. Elhúzta és szembetalálkoztam önmagammal. Tükröződő, fényes felület volt ez, de nem az általam ismert üveg-ezüst kombinációból. Talán fém?

A farkas-szörny kezét készenlétben tartotta, mintha a hirtelen mozdulatokat akarná kizárni. Minthogy nem értettük egymást eléggé, szemeiben kerestem a magyarázatot. Most meg mire gondol? Nem fogok nekitámadni a tükörképemnek. Ennél több eszem van. Vagy még mindig...? Még mindig teszteli mit mennyire fogok fel? Ahhh...mamám! Csak sóhajtottam és a fejem ingattam rajta. Önmagamat is meglepően hamar lenyugodtam és a korábbi félelmeim mindenestül elszálltak.

Feltűzött hajjal és fél kézzel a szakadt ruhát magamon tartva megpördültem és háttal álltam a felületnek. Másik kezemben ott volt még a kis tükör így azzal szemléltem tovább a furcsaságot a nyakam alján. A mellőlem jövő pöffentésből tudtam, sikerül meglepnem a gigászt. Bizony, bizony, pajtás. Ismerem ezt a „technológiát". Meg hülye sem vagyok. De a jel, vagy forma vagy nevezhetném akárminek is, a nyakamon nem akármi volt. Egy tökéletes kör kerítette körül a csigolyámat és abból indultak szálak több irányba. Oldalt és felfelé, apró vonalak, mintha növényhajtások lennének rám pingálva. Lefelé a gerincem vonalán enyhén spirálozódott és hosszabban elnyúlt.

- Hogy került ez ide? - suttogtam magamnak.

Wergo fejét megbillentve várakozott és ugyanúgy csodálkozva méregette a jelet. Gondolkodott valamin. Milyen jó lenne, ha érteném, amit mond! Ideje lenne komolyabban is foglalkoznom ezzel a furcsa nyelvvel és megtanulnom végre. Bármeddig is bámultuk a jelet, bármire is gondoltunk, nem tudtuk egymással megosztani és közelebb jutni a válaszhoz, hogy honnan és miért jelent meg a hátamon.

Egy gyors vacsorával zártuk az estét és megint magamra maradtam a gondolataimmal. Wergo-nak sosem tartott sokáig, hogy elaludjon. Ahogy lefeküdt, összekuporodott azon a hatalmas ágyon, mint egy kutya és perceken belül lassú szuszogás hallatszott felőle. Fél óra múlva már hanyatt feküdt és kiterülve horkolt. Hogy hova hajtogatta a szárnyát ebben a helyzetben, már nem láttam a sötétben. Szerencsére a horkolása engem nem zavart. Nem e miatt nem tudtam aludni. Az új poncsó-tunikámban gubbasztva, betakarózva egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a tekintetét, amikor a tükör mellett vizsgált. Az a nézés. És ahogyan reagált, mikor először meglátta azt a rajzolatot a hátamon. Kis híján a szívbajt hozta rám. Mi járhatott a fejében, ha eddigi óvatossága ellenére még arra sem gondolt, mennyire megijeszt egy ilyen hirtelen tettel. Belenyomott a földbe!!! Na jó, a kanapéba... De akkor is. Mi ütött belé? Ahogy az emlékképen méláztam, feltűnt, mennyire döbbent kifejezés ült képén. Egy ekkora állat. Akitől még az a brutális gondozó is nyüszítve lapított. Akinek a puszta megjelenését a levegőben éreztem én magam is. Mi ez, hogy meg tudta döbbenteni? Ráadásul, nem olyan fejet vágott, mint aki életében először látta. Le akarta dörgölni rólam. Akkor... ez valami rossz? Kissé elbizonytalanodva szorítottam kezem a tarkómra. Az éjszaka félhomályában még pont láttam Wergo körvonalait. Nem tudtam, ezt hogyan vagy milyen berendezéssel érte el, de nem volt teljes sötétség. Az utóbbi néhány napban, mindig félhomályt hagyott estére. Éjjeli lámpa a kisgyereknek, mi? De örültem neki.

A könnyebbik takaróba bújva felálltam és kisétáltam a hálóból.

- Hi-hi!- hogy valaki milyen gondoskodó. Halkan kuncogtam. A folyosókon és az összes helységben ugyancsak égett a derengést biztosító lámpa.