Házikedvenc [KIADVA]

7.- Sérülések

***

A ragyogó pöttyöknek hála ki tudtam venni a szörny körvonalát, a vas rácsoknak meg, hogy mégis egyfajta biztonságérzetet adtak. Még mindig életben voltam... ebben a rémálomban.

Figyeltem, ahogy a lény ütemesen lélegzik. Tényleg aludt, nem csak tettette. Éhes voltam, mivel legutoljára előző nap estéjén, etetéskor volt étel a számban. Szerencsére gyomrom ennek ellenére csendben maradt, így össze tudtam gyűjteni a kellő kurázsit a következő lépésemhez. El akartam érni az övét. Megfigyeltem, hogy semmi mást nem hordott ruha gyanánt, bundája lévén, de egy öv ott díszelgett a derekán. Rajta különböző zsebek, amik egyikében reméltem, hogy ott lesz a ketrec kulcsa.

A fizikai törvényszerűségeket megcáfolva suhantam... na jó, vánszorogtam előre a ketrecem szélébe, mindenféle zajkeltés nélkül. Ez az, csajszi! Igazi nindzsa vagy! De az erőltetett testhelyzet kényelmetlen volt a sérült lábamnak. Még mindig fájt. A fenevad közel volt, de az oldala kartávolságon kívülre esett. Talán ha teljes karomat kinyújtom a rácsok közt... elérem. Talán most megmozdul álmában és közelebb húzódik. Csak még egy kicsit... Még egy icipicit...

Váratlanul megragadott a csuklómnál fogva, markába szorítva teljes alkaromat. Felébredt!2 Elharaptam egy fájdalmas sikolyt és teljes testemmel remegni kezdtem. A rettegés újra feléledt. A szörny szemei valóságosan világítottak a sötétben. El fogja törni a kezem! Le fogja harapni a karom!!! Annyira féltem, hogy levegőt nem mertem venni. Olyan erővel tartotta a karom, hogy a legkisebb mozdulat is fájdalommal járt. Képtelenség lett volna kirángatnom a szorításából.

A fenevad meredten bámult a szemembe, majd tekintete vontatottan a saját mancs-kezére vándorolt, ahogy tartott engem. Mit fog most tenni?! Csak nézte mozdulatlanul, majd megszorította párszor.

- Aahk! - felkiáltottam, de torkomban akadt a hang, ahogy egy kósza könnycsepp kicsordult.

Egy szemvillanás alatt elengedett és több métert ugrott hátra. Ezzel párhuzamosan behúztam a karomat és megvizsgáltam eltört-e. Tudtam mozgatni. Ép kezemet a friss zúzódásra szorítottam és finoman dörzsölgetni kezdtem a helyen, ahol korábban a vasmarok tartott. A szörny lassan visszasétált azokkal a világító szemeivel és fél méteres távolságban megállt. Tetőtől talpig végigmért a sötétben. Mi a franc?! Éjszakai látásmódja is volt?! Ne hülyülj! Habár... mit lep ez már meg. Folyamatosan rajtam tartotta szemét, hangosan szimatolt, majd pupillái kitágultak és felvették a függőlegesen vágott vonalat. Látványosan nagy és mély lélegzetet vett. Bizarr volt... és ijesztő. Mit érezhetett? De megfordult és elment felkapcsolni a lámpákat. Hmm?

Két lábon tért vissza egy dobozzal a kezében, amit a ketrec mellé helyezett. Leült, mint egy kutya, és rám mutatott. Miért? Miért mutogat ez rám? Mégis mit akar tőlem? Követtem a képzeletbeli vonalat, ahova az ujjával mutatott. A lábamra! Vérzett és már a farmeromon is átütött. Te jó ég... Végre eldöntötte, hogy felfal, most hogy látja, sérült vagyok? De ahelyett, hogy a száját nyalta volna, egy nyugodt mozdulattal a földre borította a doboz tartalmát. Nem hittem a szememnek. Elsősegély doboz volt! Gyógyszerek, kötések, eszközök hullottak ki! Tanakodva néztem fel a lényre. Szemei még mindig furák voltak és ez nem tetszett. Talán a vér szaga okozta?

Látva, hogy nem mozdulok, felvette az egyik kötszer csomagot. Kibontotta, vékonyabb csíkokra hasította és a rácsok elé dobta. Óvatosan elvettem. És most? A nadrág fedte a sebet és a szakadás rajta nem volt elegendő, hogy a sebhez férjek. Le kellett, hogy vegyem a nadrágom, hogy el tudjam látni magam. Ne gondolj rá! Nincs itt senki. Szorítsd össze a fogad, nagy levegő és csináld! Ez már semmiség. Bár igyekeztem gyorsan kicsatolni az övem, kezeim remegtek. Végre sikerült levennem. Letöröltem a frissen kicsordult vért. Fertőtlenítőre volt még szükségem, mielőtt bekötném, de az üvegcséken ismeretlen írás állt. A fenevad hozzám pöckölte a doboz tartalmának egy másik darabját. Felvettem és ahogy letekertem a kupakot, ismerős bűz csapta meg az orrom. Betadin! Ez az! Egy darab gézre öntöttem belőle és a sebre szorítottam. Rohadtul csípett. A maró érzés miatt viszont nem csak én fintorogtam. Amikor felnéztem, a szörny mellettem szintén vicsorgott és füleit hátra csapta.

- Ez nem létezik... - suttogtam. Ez a szörny nemcsak, hogy egy komplett elsősegély dobozt hozott nekem és pontosan azt adta, amire szükségem volt, de még együtt is tud érezni velem? Lehet, hogy? Talán reménykedhetek? Nem kell örökös rettegésre számítanom ezen az istenverte helyen?

- Köszönöm. - nyújtottam vissza az üveget. Nem tettem le a földre. Egy lény, ami pöckölni tud azokkal a brutális mancs-kezekkel, az el is tudja venni ezeket anélkül, hogy megsértene. Legalábbis, reméltem. Majdnem visszahúztam a kezem, amikor mozdult az üveg felé, de végül csak oda tudtam adni. Elvette egy halk, duruzsoló morgással, ami talán csak a mentális kimerültségem és az éhség miatt tűnt olyan megnyugtatónak. Talán már képzelgek. Egész biztosan... Különben miért látnék a rácsok mellett takarókat és puha párnákat? És ugyan miért gyömöszölné be azokat ez az irdatlan nagy szörny olyan óvatosan a rácsokon? Ez már egész biztosan álom. Hiszen ilyen nem is létezik. Biztos felmondta az agyam a szolgálatot és épp azon a kemény padlón fekszem ájultan, mint annyi estén át. Biztos... csak...kompenzálom magam egy ilyen valószínűtlen álommal. Mit árthat ez már?

Elvettem a mennyeien puha párnákat és istenien kellemes érzést nyújtó takarókat a lény kezéből. Olyan ügyetlenül próbálkozott eddig. Elpaskoltam szőrös, karmos végtagját az útból és megmutattam neki, hogy is kell az ilyen műveletet végrehajtani. Egyetlen lendülettel berántottam az egész kupacot.

- Ez... tökéletes... - területem végig rajtuk és átadtam magam a jóindulatú sötétségnek.

***

Halli,

Vajon mi lesz a következő nap? Vagy... még az éjjel? Várom a véleményetek, hiszen tudjátok... az éltet. ;)  ^^ 

Shina