My Cold Bloød (befejezett)

1. Feketedő sebek

Tyler hatalmasat ásított és fáradtan pillantott az utca vége felé, de a busznak semmi nyoma nem volt. A fiú körbenézett, hogy biztos legyen senki sem látja, majd halkan dúdolászni kezdett. Tyler gyakran írt kis dalocskákat egy sárga füzetébe, mely szobájának legtitkosabb szegletében lapult, pontosabban matraca alatt. Úgy érezte ezek a dalocskák túl személyesek, úgy gondolta a zene érzelmek puha lábain áll és van olyan, melyet az ember teljes szívéből kürtöl világgá, azonban léteznek olyanok is, miket az ember fájdalmasan elzárva tart egy sötét, jeges szobában és Tylernek nem kevés dallama volt magányos, vak jégverembe lökve. Csak ő láthatta őket és csak neki volt joga a fényre engedni ezeket, senki másnak ezen a világon.

A barna szemek gyötörten figyelték tovább a csendes utcákat, a rózsás ég alatt. Hátán a szinte már lángolón sárga táska folyton a föld felé húzta. Feketébe öltözött, kicsiny alakja pedig magányosan álldogált a buszmegállóban, akár egy elveszett kis lélek, ki befeketedett a sok rossztól így a többi megszabadult tőle. Két mancsával a neon sárga pántokat szorongatta, melyek vállai körül tekeredtek, azonban kezeit fekete kesztyű takarta, mely a bőrrel együtt többet is takart, így védte a fiút. A szél óvatosan érintette meg Tyler puha bőrét, ahogy lassan éledezett, majd felbátorodva bohókásan felkapott egy-két barna tincset. Tyler csak megrázta a fejét, s végre meglátta a közeledő járművet. Utálta az iskolát, azt kívánta bárcsak vége lenne már és találkozhatna Joshsal, de még egy rendkívül hosszú nap állt előtte. 

A buszon csak két gyerek ücsörgött egymás mellett egy lány és egy fiú, Tyler felismerte őket, de elfordult, amint észrevették őt. Még hallotta, hogy összesúgnak, mikor leül a jármű hátuljában. Nem szólt semmit, nem is gondolt semmire, csak az ablak felé fordult és a párás felületre kezdett rajzolgatni. Csak tudta, hogy soha nem értették és nem is fogják megérteni őt, sosem fogják majd megismerni az igazságot. Az ülések lassan megteltek és kisebb hangzavar töltötte be a helységet, ekkor a busz lefékezett és Tyler kissé szórakozottan leugrált a lépcsőn, utána csak az ablakra rajzol ábra maradt, mely egy embert ábrázolt, kinek arcát Tyler elmosta. 

A sárga táskás kissé szorongva nyitott be a terembe, már rég járt az iskolában, mióta megtörtént azóta otthon tanult egy magán tanárnál, de az orvosok úgy gondolták készen áll, hogy ismét visszatérjen, csak arra nem gondoltak, hogy Tyler mindent megadott volna, hogy ne kelljen ott lennie. Az osztály minden tagja a tekintetét kereste, de Tyler határozottan indult meg az üres pad felé. Egy pillanatra összeszorította ajkait és leült a székre de még nem nézett fel, hogy ne kelljen szembesülnie a vizslató tekintetekkel, egyébként sem kedvelte ha figyelik, de most, hogy ennyi szem szegeződött rá csak rosszabb volt a helyzet. Így pakolászni kezdett a hátizsákból. Ez nagyon nehéz volt Tylernek, már a hosszabb szünete előtt sem volt egyszerű, de most még elviselhetetlenebb lett, mert az emberek kíváncsiak is voltak. 

- Szia! - lépett valaki a fiú elé. Tyler felnézett a szőke lányra, aki kedvesen mosolygott.

- Szia Jenna! - köszönt csendesen Tyler és elfordult tőle. A lány kék szemei elkeseredettséget tükröztek, fájt így látnia régi barátját. Szorosabbra húzta copfba kötött haját és a pad másik, üres helye felé indult. Már egy és fél véve nem látta Tylert, hiányzott neki, de úgy látta most még rosszabbul van, mint előtte.

- Gondolom nem vársz senkit erre a helyre - mutatott az üres székre Tyler mellett. A fiú csak megrázta a fejét és Jenna helyet foglalt, majd érdeklődve kezdte figyelni padtársát, ki még mindig nem volt hajlandó ránézni. Tekintete egy pillanatra megakadt a másik kesztyűbe burkolt kezén, de úgy gondolta ez nem a megfelelő idő, hogy szóvá tegye. A szőke lány sóhajtott.

- Én...én csak sajnálom Tyler - mondta letörten Jenna. Tyler erre is csak bólintással felet, mintha teljesen elvesztette volna a régi önmagát. De Jenna eldöntötte, hogy nem fogja feladni őt, pont, mint régen, csak ez most egy kicsit nehezebb ügy lesz. A csengő éles szava jelezte az órák kezdetét. Jenna Black pedig sejteni kezdte, hogy ez az év most más lesz, mint a többi. 

xxx

A gyerek zsivaj betöltötte az egész épületet és környékét, az óráknak vége volt. Tyler szinte menekült haza, nem bírt tovább ott maradni, csak otthon akart mát lenni. Azonban nem vette észre, hogy valaki próbálja utolérni. Jenna is igyekezett. 

- Tyler várj! - kiáltott utána, és bár a fiú hallotta eszében sem volt megállni.

- Tyler! - szólt még egyszer Jenna, de Tyler nem lassított, csak eltűnt a sarkon. A szőke lány pedig ott állt leforrázva a rohanó emberek közt. Azon a napon Tyler egy szót sem szól egykori, kedves barátjához. A lány csalódottan követte a barna hajú srác útját még egy darabig, majd megfordult és ő is haza felé vette az irányt. 

Tyler mikor már senki sem látta rohanásnak ered, akár csak könnyei. Csak futott egészen egy elágazódásig, ott megtorpant egy pillanatra és visszafordult. Talán szíve mélyén mégis azt remélte, hogy Jenna nem adata fel a követését, de nem így volt, senki nem állt mögötte. Ismét egyedül volt. Szipogva letörölte arcáról a kósza könnyeket és akkor már lassan sétált tovább. Tyler minden támogatása Jenna volt, miatta tudott igazán élni régen, de most úgy érezte csak jobban lehúzná a lányt, nem akarta, hogy segítsenek neki úgy hitte elég ha csak egyedül birtokolja ezeket a gondokat. Tyler, ahogy észrevette a kék, emeletes házat sietve indult meg irányába, de mikor kertjéhez ért csak megkerülte azt és lefordult az erdei út felé. Ekkor eredt ismét futásnak, a terebélyes fák pedig görbe ágaikkal eltakarták a hatalmas és kegyetlen világ elől. Tyler fekete tornacipői minden lépéssel egy mélyedést hagytak az apróbb kövek közt, egy nyomot. A fiú akkor már egy hete ismerte, de csak háromszor látta Josht és ahányszor csak alkalma volt látni elment a leshez. Josh más volt, vele valamiért sokkal jobban kijött, mint bárki mással a világon, neki képes volt mindent elmondani. A barna hajú fiú sietve tolta el a kerítést és rohant a magas gaz közé, melyek közül így apró pillangók repültek száz felé. Josh már messziről integetett.

- És miért érzed így? - döntötte oldalra érdeklődve fejét Josh. A fiúk a létra aljában ültek és így beszélgettek. Tyler sóhajtott.

- Nem tudom...nem akarom, hogy elrontsam az örökös problémáimmal Jenna életét is - mesélte annak okát, hogy miért viselkedik így Jennaval.

- Te tudod Tyler - hagyta rá Josh és letépett egy száraz fűszálat, majd azt kezdte tanulmányozni. Ezután egy ideig csendben ültek ott, Tyler maga az eget figyelte, lassan már úgy tűnt sötétedni fog. Ideje volt haza indulni.

- Mi van a kezeddel Tyler? - kérdezte Josh és barna szemeivel a fekete kesztyűkre meredt, melyek a másik kezét fedték. Hisz, még csak nyár vége volt, de ahányszor látta, mindig viselte őket. Tyler is kezeire pillantott, majd felnézett a másik kíváncsi szemeibe. Elhúzta ajkait és elkezdte lehámozni ujjairól a ruhadarabot. Ekkor mutatta meg magát a meggyötört bőrfelület. Mindkét keze majdnem teljesen sötét lilás színt vett fel, meg is remegtek, ahogy Tyler a másik felé nyújtotta azokat. 

- Mi történt? - kérdezte rémülten Josh.

- Fagyási sérülés - mondat egyszerűen Tyler.

- Nem néz ki túl jól. 

- A nyakamon is van de az nem olyan erős. Kicsit érzékenyebbek és nehezebben megy a fogás, de csak a bőrt érte így nem olyan szörnyű - vonta meg vállait Tyler, mintha semmiség lenne.

- Hogy történt? - kérdezte és két keze közé zárta az egyik kézfejet.

- Mikor még kicsi voltam kizártam magam a házból és apám nem vette észre így a legnagyobb fagyban kint ragadtam. 

- Apák gyöngye - rázta meg rosszallóan a fejét Josh és eleresztette a másik sötét kezét. Tyler beletörődve elmosolyodott.

- Lassan haza kéne mennem, de holnap, ha gondolod akkor elmehetünk a faházhoz.

- Benne vagyok - bólogatott vidáman Josh és felállt, hogy felsegíthesse a másikat. A két fiú pedig azon a napon is egymás oldalán indult vissza az emberek közé.

Helló helló! Köszönöm a múltkori vote-okat és hozzászólásokat, sokat jelentenek.❤ Remélem ez a rész is elnyerte a tetszéseteket, nemsokára érkezek a következővel.
Addig is: stay alive |-/