Joshler AU fanfiction.
Tyler mindig is zárkózott gyerek volt, azonban, mikor édesanyja eltávozott ez csak rosszabbodott. Kezdte kizárni a világot, így pedig maga elől is rengeteg lehetőséget és segítséget, pedig arra rendkívül nagy szüksége lett vol...
Tyler ismét felpillantott az égre és akkor látta csak meg, hogy a kéklő végtelenség feketébe fordult, szelíd felhőiből pedig éles, fehér fény formálódott. Tyler rémülten pillantott maga elé, kezeit már senki nem szorította. Lassan ujjairól is eltűntek a fekete fagyásnyomok, teljesen semmivé lettek. Mintha a valóság kezdett volna maga is szertefoszlani. Tyler lehunyta szemeit és mikor ismét kinyitotta őket akkor érezte csak meg, hogy a jeges víz körbefonja. Rémülten kapott levegőért, de nem volt mit beszívni, csak vizet nyelt így. Már mindent tudott, emlékezett. A fekete víz feneke felé pillantott, de egyik kezét sem szorította már senki. Josh eleresztette őt. Hallotta, hogy a jég tompán dübörög felette, talán már itt voltak megmenteni őt. Szemei körül látta még úszni a vörös vért, mely a sötét vízzel keveredett. Fel kell úsznia, de megéri ez neki? Josh már régen elengedte őt. Ha most nem küzdi fel magát, akkor minden szenvedés véget ér, el sem kezdődik. Tyler egy pillanatra békésen mosolyodott el és lehunyta a szemeit.
- Ty! - egy tompa kiáltás küzdötte magát felé a vízben. A jégen túlról hallatszott, a fiú szemei kipattantak. Mintha egy másik világból érkezett volna. Küzdeni kezdett, alig bírt mozdulni a fagytól izmaiban, de tovább úszott. Már alig volt oxigén testében, de tovább úszott és már olyan közel ért a felszínhez, hogy látta feje körül úszkálni azokat a csodálatos, téli fénytündéreket. A karját ekkor ragadta meg valaki elég határozottan és kirántotta a partra, a hóba. A felszínre, ahol tombolt a decemberi vihar. Tyler ott volt azon a decemberi napon, a kis tónál.
- Istenem, istenem Ty - sírta egy fiatal hang. Tyler köhögve és kissé még fuldokolva látta maga előtt a vörös havat, az ő vére volt az, tudta. Hisz a feje úgy sajgott és orrából is forróság szivárgott. Megmentője teljesen kihúzta őt a vízből, a léken keresztül. A füle sípolt és megállíthatatlanul reszketett minden porcikája, alig érzett valamit és látása sem volt annyira tiszta. Azonban azt látta, hogy szempillái már fehérbe jégvirágosodtak. A ruhái majdnem megfagytak rajta, de lélegzett és élt. Nem sokkal később egy meleg dolog fonta őt körbe, a hóban ült félig lehunyt szemekkel és csak vacogott. Szinte alig emlékezett az elmúlt pár pillanatra, azt se tudta, hogyan került ki a vízből. Érezte halántékán csorogni a forró vérét és borzalmasan szédült.
- Én nagyon sajnálom. Nagyon sajnálom. Istenem, nagyon vérzel - sírdogált még mindig a hang. Tyler szemei erre zavarodottan pattantak ki és olyan érzés futott át rajta, mit még soha életében.
- Kérlek maradj velem, csak maradj itt! - mondogatta és akkor szorosan ráfogott Tyler reszketeg, hideg kezére.
- Josh - Tyler arca fájdalmas kifejezésbe futott, ahogy meglátta végre az arcát maga előtt.
- Én vagyok az, én vagyok az - mosolyodott el nehezen Josh. Látszott arcán, hogy néhány könnycsepp már ráfagyott bőrére. Sokkal fiatalabb volt, olyan mint, mikor utoljára látta.
- Nem tűntél el? - Tyler ezt már zokogva kérdezte.
- Én itt vagyok - válaszolta csendesen a másik fiú és megtámasztotta Tyler homlokát az övén, mivel már ülni is alig bírt. Tyler elmosolyodott és erőtlenül nevetett egyet, de szemei néha-néha már kezdtek lecsukódni.
- Mondd, hogy itt maradsz! Kérlek - kérlelte.
- Itt maradok, itt leszek veled - helyeselt Josh és szorosan ölelte magához a másikat.
- Jó - suttogta gyengén mosolyogva Tyler.
- Nemsokára eljönnek értünk és minden rendben lesz Ty. Én pedig nem megyek sehová.
- Ígéred?
- Ígérem, megígérem - mondogatta tovább. Kétségbeesetten mérte végig a kezét, mely szintén véres lett Tyler eléggé súlyosnak tűnő sérülésétől.
- És te, megígéred nekem? - Josh próbálta eszméleténél tartani a másikat. Tyler erőtlenül bólintott és ismét csak sírni kezdett. Képtelen volt elhinni ezt. Olyan keservesen talán még sosem sírt.
- Ne sírj Ty! Megríkatod a felhőket és engem is - csitította a sírdogálót, de ettől csak még jobban rákezdett.
- Azt hittem eltűntél - zokogta a másiknak. Minden utolsó csepp ereje benne volt ebben az érzelemhullámban.
- Sosem tenném ezt veled. Túlságosan is szeretlek ahhoz - suttogta Josh. Ő is reszketett már, mivel le kellett venni kabátját, mert Tylernek nagyobb szüksége volt rá.
- Én is - de ezt talán már nem is hallotta Josh, mert Tyler olyan halkan mondta ki. Nem sokkal később vesztette el az eszméletét a másik karjai közt, de Josh egy pillanatra sem eresztette őt öleléséből és megnyugodva hallgatta lélegzetvételeit. A hóvihar lassan csendesedett körülöttük és nem sokkal később a havas tájat kék és piros fények töltötték be, s mikor Tylert a mentőbe tették, Josh végig ott volt és fogta a kezét. Nem akarta elereszteni soha többé, pedig ő még csak nem is tudta mit látott Tyler, mikor a víz alá került.
Tyler 13 éves volt akkor és a szó semmilyen értelmében sem volt egyedül. Josh sosem esett a vízbe és nem vérveszteségben és fagyás miatt hunyt el. Josh élt és létezett és nem olvadt egybe az éggel, ahogy Tyler sem.
A sötétet és vöröset pedig maga alá temette a tiszta hó örökké ott, a fenyves tisztásának tavánál, ahová a két fiú sosem tért vissza.
Hogy ezek közül melyik az igaz valóság, az már csak rajtad múlik.
*
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
