My Cold Bloød (befejezett)

6. A sárga nem az emberrel születik

Tyler kimerülve bámult kifelé az ablakon. Egyre élettelenebbül sötétedő szemeiben minden olyan opálosan verődött vissza. Úgy érezte a kegyetlen világ egyre erősebben láncolja magához. Istentelenül fáradt és elhagyott volt, kissé céltalannak is látszott a férfi szemeiben. A fiú kezén még látszottak a vérvétel lila szúrás nyomai, mintha még mindig csuklóin érezte volna a kórházi karszalag éles szélét, épp annak nyomát masszírozta akkor is. Próbált felejteni, mely meglepően jól alakult, alig derengett benne valami a tegnap előtti napról. Dr. Limens megköszörülte a torkát, de tudta, hogy ezzel sosem lesz képes a kis páciens figyelmét teljesen felhívnia magára.

- Emlékszel még, mi ellen tiltakoztál Tyler? - tette fel a kezdő kérdést.

- Igen. Apa el akart vinni a temetőbe. - Tyler ezt még könnyedén vette. Úgy sem volt túlzottan makacskodós kedvében, a vörös szemű is aludt abban a pillanatban sikerült elcsendesíteni, feküdt a sötétben. De mintha várt volna valamire.

A férfi bólintott.

- És mit gondolsz, mi volt a pánikrohamod kiváltó oka pontosan? - folytatta a doktor. A fiú arca itt megrezdült, rászorított addig gyengéden szorongatott kezére. Valamit erősen próbált visszafojtani az éjszínű homályba.

- Akármit is gondol ne mondja ki! Én csak... - Tyler ajkai egy pillanatra résnyire nyitva remegtek meg. Dr. Limens türelmesen várt.

- Nem akartam látni anyát. Anya sírját - nyögte végül ki és még erősebben markolni kezdte csuklóját. Még mindig az ablakon keresztül figyelte a felhők puha sodródását az égen, de ez most nem igazán segített megnyugodnia.

Dr. Limes jegyzetelt.

- Rendben van Tyler. Nem fogok most akkor erről többet kérdezni.

- Ne tegye! - vágta rá ingerülten, szinte azonnal a fiú. Lábai enyhén megremegtek. A férfi bólintott, neki már ez is nagy előrelépésnek számított.

- Esetleg van valami, amit el szeretnél mondani?

- Sárga - suttogta maga elé alig hallhatóan. 

- Tessék? - vonta fel szemöldökeit a pszichiáter.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét Tyler. Csak eszébe jutott valami fontos.

- Szóval semmit nem szeretnél elmondani?

Tyler felsóhajtott.

- Én... én úgy érzem belülről szétesem, pedig szerintem nem így kéne lennie. Szerintem jobban kéne lennem, de egyre jobban őrültnek érzem magam - vallotta be végül a fiú és kissé félénken tekintett a férfi felé. Minél több mindent árult el Dr. Limens-nek, annál sebezhetőbbnek érzete magát. A doktor kellemesen meglepve vette fel Tyler bizonytalan szemeivel a kontaktus, úgy érezte új áttörést értek el. Elismerően mosolyodott el.

Tyler íriszeit mintha a bizalmatlanság egyre sötétebbre festette volna. Olyan volt, akár egy vad kutya, nem bízott az emberekben, legalábbis nem mindegyikben.

- Nem akarsz róla többet beszélni, igaz? - Dr. Limens ezúttal is megértő volt. Tyler bólintott, még nem állt készen mindenről beszélni. 

Tyler hiába érezte magát jól, tudta, hogy valami viszont egyre jobban a mélybe húzza és megrémítette az is, hogy nem tudta mi az, ami a vörös szeműt ilyen bőkezűen táplálja. Nem szabadott volna, ő sose tette volna önszántából, mert ha túl sokat kap, az étvágya csak egyre hatalmasabb lesz. Annyira, hogy a végén őt is élve felfalja majd. A friss vér színében lángoló szempár egyre élesebben égette a fáradt lelket. Meg kellett ezt állítani, de nem tudta hogyan és már így is olyan kimerült volt. Talán eljött az ideje, hogy ő kerüljön a nagyvilág rémült szemei elé. Tyler már alig bírta, visszafogni.