My Cold Bloød (befejezett)

15. Halványodó lábnyomok

***

 Tyler berontott a kórterembe és sírva borult édesanyjára, a nő nem tudta mit mondjon. Teljesen hirtelen érte fia látogatása. Hátán még ott volt az iskolatáska is. Tyler megszökött az iskolából, elszökött az anyukájához, hogy kiöntse neki nehéz, gyermeki szívét. Tyler még percekig hüppögött, ameddig édesanyja csitítgatta és cirógatta sötétbarna tincseit rémült kisfiának. Tyler aztán végre elcsendesedett.

- Mi a baj kicsim? - kérdezte szelíd hangján a nő. 

- Valami baj van velem anya? - szipogta a fiú és még szorosabban ölelte magához anyját.

- Miért lenne az én kisfiammal bármi baj? 

- Ha egy fiú szeret egy fiút az baj nem? Az nagyon nagy baj anya - Tyler hangja ijedtnek és zavarodottnak hangzott. A nő erre lágyan elmosolyodott és egy apró csókot nyomott rémült kis fiókája feje búbjára.

- Joshról van szó? - kérdezte csendesen és szorosabban zárta karjai közé. Tyler könnyes szemekkel pillantott fel anyukájára és bólintott.

- Ugyan édesem miért lenne ez baj? Ez az egyik legszebb dolog a világon. Szeretni - törölte le fia arcáról a könnyeket és homlokára is védelmező, anyai csókot nyomott. Aztán hagyta, hogy Tyler arcát a vállába fúrja. 

- Nem kell megijedni minden rendben lesz.

- Ígéred anya?

- Ígérem Tyler - hunyta le szemeit a nő kissé gondterhelten.

***

- Sosem mutattad meg a dalaidat - suttogta kissé szomorúan Josh és a vele szemben ülő Tyler remegő kezeit a sajátjai közé fogta. Tyler szemei hitetlenül méregették az előtte lélegző, kék hajú fiút. Mintha álmodott volna, mióta Josh megérkezett és elé ült azóta nem szólt. Szemei fájdalmas könnyekkel voltak tele. Tudta, hogy amit lát, az nem lehet ott. Josh nem volt valódi, Josh halott volt. De egyszerűen nem értette miért játssza ezt a kíméletlen játékot az agya. 

- Miért Ty? Miért? - Josh borostyános szemei is vizesek lettek. Ő is pontosan tudta mi történik a másikban. Tyler összeszorult szívvel simított végig Josh kissé borostás arcán. 

- Mert már abban sem vagyok biztos, hogy én valós lennék - Tyler arcán végig gördült egy könnycsepp.

- Bárcsak azt mondhatnád, hogy valódi vagyok. Én is ezt szeretném Ty - suttogta Josh és közelebb hajolt a másikhoz.

- Ha eltűnsz veled fogok menni, jó? - kérdezte már sírva.

- Ty... - Homlokaik összeértek és Tyler lehunyta a szemeit.

- Maradj velem Josh! Kérlek maradj velem - könyörgött a fiú, arcán maró patakocskák csörgedeztek már. 

- Te is tudod, hogy ennek a faháznak már rég nem kéne állnia Ty - Josh hangja kegyetlenül kezdte nyikorgatni a fáradt deszkákat körülöttük.

 - Maradj velem...

- De ígérem nem fog lángok közt égni.

- Maradj velem Josh...

- Csak szépen lassan eltűnik majd erről a kis tisztásról, mint a lábnyomaink a saras talajból. Mintha soha nem is lettünk volna. - A szél egyre keservesebben tépte a világot.

- Maradj velem, vagy elveszek Josh.

- Csak kinyitod a szemed és eltűnik enyhítve a halálom fájdalmát benned. - Josh egy óvatos csókot lehelt Tyler mályva ajkaira, mintha tudta volna, hogy ez lesz az utolsó alaklom. Tyler úgy érezte, mintha csak a szél érintette volna, s mikor végre kinyitotta fáradt szemeit a faháznak már nyoma sem volt. Lassan egybeolvadt a kék éggel, ahogy vidáman nyikorgó hintái is végleg semmivé lettek előtte. Minden olyan szívfacsaróan csendes lett és rideg, régi emlékekkel öntözött, hideg, terméketlen virágföld. Minden eltűnt, csak a fa állt ott, mely egykor helyet adott a vidám házikónak, görbe ágai üresen gyökereztek a felhőtlen ég felé, nem volt már kit ölelniük, mint akkor. Tyler ekkor látta meg a valóságot, ekkor érezte csak milyen csodás világot is épített köré a fájdalma. Csak egy baj volt ezzel a hazug valósággal, hogy sosem volt valóság. Csak benne létezett egész végig. Mindenből elvesztek a színek. Csak szürkeség tátongott a világra.

- Miután meghaltam, apukád lebontatta a házat, a hintákat pedig elhordta pár gyerek - mesélte csendesen Josh, de hangja egyre haloványabban csengett. Bár még ott állt Tyler mellett, mégis oly távolinak tűnt.

- Csak azt akarta, hogy ne emlékezz arra, ami történt. Nem rossz ember ő Ty. Azt akarta, hogy elfelejtsd a fájdalmad - folytatta egy nehéz mosoly kíséretében.

- Talán azt sem akarta, hogy rám emlékezz. De ezzel semmi baj nincs, hiszen én voltam számodra a legkegyetlenebb fájdalom. 

Tyler képtelen volt mozdulni, kegyetlenül rázta a hideg és a zokogás, míg az üres világra meredt. Kifosztották az egészet.

- Kérlek Josh... Maradj velem! - kiáltotta és a földre rogyott.

- Bárcsak tehetném...

De Joshnak már nem sok ideje maradt, lassan kezdett egybeolvadni a végtelen égbolttal, akárcsak a kedves kis faház.

xxx

Sötét éjszaka volt és az ablakokat édesen verte a langyos eső. 

Tyler képtelen volt álomra hajtani a fejét. Érezte, hogy Blurryface figyeli őt, de ezúttal valami más volt. Tyler életében először nem rettegett, egy kissé félt, de nem érezte az, mint előtte. Ez most teljesen más volt, Bullryface nem félelemért jött és nem is hozott magával töménytelen sötétséget. Csak egy sárga fényű kislámpa mutatta meg Tyler alakját, aki merészen állt a teremtmény előtt, kinek arca csak fehéren sejlett a sötét sarokban. Nem mozdult egy darabig, majd egyszer csak kinyújtotta árny karját a fiú felé. Tyler erre óvatosan lehúzta kezéről a fekete kesztyűt, ami a földön landolt. Mintha abban a pillanatban a plafon csillagos égbolttá vált volna. Olyan végtelennek tűnt minden, mintha a világ peremén lettek volna, de Tyler tudta, hogy a valóság még jelen van. Úgy érezte hallja, ahogy a hópelyhek landolnak a jégen, pedig az elehetetlen volt. Lassan nyújtotta ki a kezét, de még nem fogott rá Blurryface rideg, lélektépő mancsaira.

- Örökre el kell menned. Már nincs itt helyed, de ezt te is tudod. - Mintha egy arcot rajzoltak volna a fehér homályra a csillagok.

- Tudom, hogy ki vagy. Tudom, hogy olyan vagy, mint én, olyan a neved, mint nekem. De mégsem tartozol már hozzám. Többé már nem, már nincs szükségem a sárgára - mondta halkan és sötétfoltos kezével rászorított Blurryfaceére. A éjszín alak fekete füstként kezdett gomolyogni a fiú ujjai közül és százezer fehér fényű csillagot eresztette a fekete vízbe halálával. Mintha elolvadt volna. Blurryface eggyé vált a néma, jeges csönddel abban a pillanatban. Már nem volt többé. Már nem volt Tyler része, már senki része nem volt. Semmivé lett.

Tyler ekkor vette észre, hogy kezeiről mintha visszább húzódtak volna a fekete foltok. Még utoljára felnézet a fényes égre és, egy pillanatra minthogyha hallott volna valami tompa neszt, de nem volt benne teljesen biztos. Olyan messziről táncolt felé.

Tyler!

Akár egy másik világból jött volna, mintha a múltból szólt volna hozzá Josh.

*

Sziasztok! Tudom régen volt rész és ezt nagyon sajnálom, csak annyi dolog történt mostanában velem, meg a kulisszák mögött már készülök egy új könyvvel is, ami kicsit lefoglalt, de remélem még nem pártoltatok el a sztoritól. És már nem kell sokáig várnotok, hogy megtudjátok, hogyan végződik Tyler története, ugyanis már nagyon kevés rész maradt hátra. A következő résszel megpróbálok igyekezni, de addig is:

Stay alilve frens! ||-//