My Cold Bloød (befejezett)

9. Rettegőn semmi sötétség

- Szóval, mi a helyzet a gyógyszerekkel Tyler? - vágott bele a dolgok közepébe Dr. Limes. Tyler elfintorodott, felfordult a gyomra, ahogy azokra a fagyott föld ízű pirulákra gondolt. Úgy érezte képes lenne tőlük abban a pillanatban vért köpni. Barna szemei az előtte elhelyezett dohányzóasztalt figyelték inkább, arcán mintha minden alkalommal egyre kevesebb lett volna a való világ iránt tanúsított érzelem.

- Egy alkalmat sem hagyhatok ki - szinte suttogta a szavakat, olyan gépiesnek hangzottak, hogy a férfit meg is rémítette.

- És mit gondolsz, hatnak? - kérdezte visszazökkentve magát a semleges pszichiáter szerepébe. Tyleren egyértelműen látszott, hogy a gyógyszerek, melyeket már hetek óta szedett drasztikusan változtatják, már csak az volt a kérdés, hogy melyik irányba.

A fiú ekkor kezdett el kötésével babrálni kissé zavartan. Volt valami a nyelve hegyén, amihez, hogy kimondja még egy nagyon aprót kellett veszteni az önbizalmából és az erejéből. Elhatározta, hogy ad annak még pár másodpercet.

- A kéktől az óra mindent szürkévé változtat. A vörös, pedig megfoszt mindentől, maga alá temet. Nem tudom, ez azt jelenti, hogy hat? - Tyler ekkor már felnézett a szemben ülőre. Arca viszont olyan kétségbeesetten festett, hogy Dr. Limes egyik keze alig láthatóan megremegett. Olyan volt, mintha bármelyik pillanatban elsírta volna magát.

- Tyler én... - de Tyler nem hagyta, hogy belekezdjen a szakmai szarságaiba. Végre kitört belőle.

- Tényleg őrült vagyok Dr. Limes? Diliházba fognak zárni, elvisznek és bezárnak egy színtelen szobába? Ennyire beteg vagyok? - ontotta magából a szavakat rémülten a fiú. A doktor megborzongott ezekre a kérdésekre.

- Miért nem lehetek csak normális? Miért őrültem meg Dr. Limes? - Tyler ekkor már sírva kiabálta a kérdéseket a férfi felé. Teljesen megtört, talán a pirulák törték meg, talán az az évek óta gyülemlő fájdalom és a feldolgozatlan, nyers gyász, amit senki nem segített neki elfogadni. Az azonban biztos, hogy valami teljesen más lett akkor.

xxx

Tyler megsemmisülve meredt maga elé, próbált szemeivel minél messzebbi fatörzsek mögé nézni. A hinta lágyan, és ritmusosan ringott alatta. A barna szemek üvegesen, érzelemmentesen néztek, a mályva ajaka nem fénylettek apró vidámság cseppjeitől, a gyermeki arc már egyáltalán nem kapott színt a felhőtlenségtől. Még érezte, hogy bekötött kezét valaki puhán szorongatja, mintha így próbálta volna gyógyítani, de már az sem volt képes érzelmeket csalni gondolataiba, még ha valahol szíve mélyén mégis ott voltak. Josh ijedten pásztázta a másik arcát már lassan tíz perce.

- Tyler - szólította meg óvatosan Josh, de mintha nem is ebből a világból jött volna hangja. A fák közt talán több árny bújkált, mint valaha. Minden haldoklott, ahogy a tél első deres csókjai fehér csillagokat leheltek pár fűszálra.

- Tyler, nem vagy őrült, figyelj rám! - szólítgatta tovább, nem is sejthette, hogy ez már nem az egyetlen probléma. Itt már valami sokkal többről van szó. A vörös hajú fiú szíve fagyosan szorult össze, ez már nem Tyler, ez valaki teljesen más, az ő testében. Alig pislákol benne az igazi Tyler Joseph. Valami hatalmas nagy baj van.

- Ty - próbálkozott tovább Josh.

- Menjünk az erdőbe - mondta maga elé rezzenéstelen arccal. Josh egy nagyot nyelt, mintha ő is megrémült volna.

- Nem Bullryface van ott, igaz? - tette fel a kérdést, tartva a választól.

- Te is jól tudod. - Tyler egy darabig nem szólt.