My Cold Bloød (befejezett)

3. Vörös dolgok

A szél udvariasan érintette Tyler sápadtabb bőrét. A hinták nyikorogtak, ahogy újra előre és hátra libbentek. De Tyler nem akart másra figyelni, csak a mellett hintázóra, meg volt lepve, de mégis nagyon tetszett neki az új Josh. Azon gondolkodott, hogy a másik fiú milyen nagy már, hogyha a szülei megengedik neki azt, hogy befestesse a haját. A kis Tyler mindig is felnézett a nála egy évvel idősebb Joshra, pedig elég közel álltak egymáshoz. Josh piros haját oly lágyan hullámoztatta a szél, olyan volt akár egy vörös tenger, ebben a szürke világban pedig még pirosabban izott. A fiatalabb fiú imádta ezt a 'lázadó' Josht, felnézett rá egy kicsit.

- Mit szólnál, ha szereznénk egy hintát a faházhoz is? - kérdezte Josh, így kizökkentve a másikat.

- És honnan? - kérdezett vissza Tyler, de még mindig a piros szálakat figyelte.

- Szerintem én tudok szerezni - mosolyodott el Josh, rendkívül tetszett neki a saját ötlete, észre sem vette, hogy Tyler milyen áhítattal figyeli feje búbját. Egyre csak erősebben rugaszkodott el a földtől, hogy minél magasabbra lökhesse magát.

- Jó - mondta csendesen Tyler, egy cseppet sem izgatta az a hinta.

- Oké.

- Josh? - szólalt meg megint egy kis csend után Tyler és őzgida szemeivel a másikét kereste, Josh kérdőn fordult felé.

- Nagyon gyönyörű...

- Micsoda?

- A hajad, a hajad nagyon tetszik - mutatott a puha szálak felé. Josh kedvesen elmosolyodott.

- Ez nagyon kedves tőled - mosolygott továbbra is a piros hajú, majd elfordult és ismét magasabbra löket magát.

- Furcsán érzem magam Josh - szólt ismét egy apró hallgatás után Tyler.

- Miért Tyler?

- Nem is tudom, miattad egy kicsit. Furcsa, veled más beszélgetni, könnyebb - vallotta be csendesen a fiú és lehajtotta fejét, hogy inkább piros zoknijait nézze, mint Josh érdeklődő, mocham, enyhén zöldes szemeit.

- Persze, hogy az, mi hasonlítunk - kunkorodott fel ajka széle ismét a piros hajúnak.

- Igazad van - hagyta annyiban Tyler és ismét a fodros, vöröslő tincseket kezdte figyelni. Olyan selymesnek tűntek.

xxx

A fiú egy apró mosollyal arcán nyitott ajtót, a házban már egész sötét volt, mivel odakint is nyugovóra tért a Nap. Tyler ledobta az előszobában a sárga táskát és a fekete tornacipőt, így piros zoknijaiban úgy surrant be a hideg csempéken, akár egy macska. Azonban az étkező előtt meg kellett állnia, egy pillanatra megremegett, majd ismét egész talpára ereszkedett és várakozva állt meg az étkező asztaltól nem is messze, félig kék fénnyel telt arcán egy különös érzés cikázott végig. Egy férfi ült a fa asztalnál és tenyereibe temette arcát, így támaszkodott a felületen. Tyler fekete felsője mellé engedte kesztyűs mancsait és feszülten várt. A sok gondtól kissé már megőszült férfi vállai jobban megemelkedtek, de nem nézett fel.

- Hol voltál már megint Tyler? - mordult fel kissé dühös tónussal hangjában. Tyler összepréselte ajakit, majd szólásra nyitotta azokat.

- Én - motyogott valamit, de nem folytatta.

- Kérdeztem valamit fiam, szedd össze magad és válaszolj normálisan! - A férfi hangja egyre türelmetlenebb lett és ingerülten fordult fia felé. Tyler nadrágjába markolt és próbálta összeszedni magát, ahogy apja mondta.

- Én csak sétáltam az erdőben - próbált kitérő választ adni. A férfi arca bár elég sötétben volt Tyler látta, hogy vonásai szigorúbbra élesednek.

- És azt akarod nekem mondani, hogy hetek óta egyedül járkálsz az erdőbe? Aztán csak sötétedés után jössz haza? - kapta fel a vizet a férfi, de nem kelt ki magából. Nem volt ő egy rossz ember, csak összetört és féltette a fiát. Azok után, hogy a feleségét elvesztette nem akarta az egyetlen fiát is. Viszont Tyler pontosan tudta, hogy milyen az mikor a fájdalom elveszi az ember eszét, így ő elővigyázatosságból tartott is apjától.

Tyler bátortalanul bólintott. Apja hitetlenül megrázta fejét.

- Jó, ha így állunk, most szépen mehetsz is a szobádba és amíg én azt nem mondom addig nem hagyod el ezt a kurva házat! - Tyler apja ekkor már rendkívül felvitte hangját.

- De - kezdett bele az erőtlen tiltakozásba a fiú, azonban nem bírta folytatni. Nincs joga elválasztani attól, aki ezen a nyamvadt világon egyedül megérti.

- Nincs de! És az iskolából is egyből haza fogsz jönni, nem fogsz édes fiam te sehol kószálni! - a férfi már szinte kiabált, Tyler ekkor rohant el, és szobájáig meg sem állt. A szürke kis helységben az ágyára dőlt és gyermeki könnyei megindultak.

Hajnali három lehetett, mikor vörös érzések kebelezték be a szürke szobát. Minden nehéz volt, éles, akár az üveg. Hideg, mint a kis tó jege egy decemberi napon a fenyőfák közt. A húsig hatoló félelmet a falak sem bírták már magukba szívni, aki odabent volt az elvett minden levegőt és kegyetlenül szabdalt szét minden lelket. Az ablakon be táncoló Hold fénye is sírva vetült a fiú rettegéssel telt arcára. A sötét akkor kegyetlenebbül feketedett, mint valaha. Tyler próbált menekülni, de a rémülettől mozdulni sem tudott. Kedvesen nyíló, mogyoróbarna szemei, hidegen és üresen meredtek, csak egy hely felé. Úgy érezte, mintha az egész világ rádőlt volna és minden árnyék, ami valaha csak létezett ezen a világon az ő testében próbált volna helyet találni magának, ami lehetetlenül fájdalmas volt. Az akkor oly annyira aprónak tűnő, pislákoló gyermek haldokló lelkét, lassan szenessé mocskolták. Megpróbáltak benne minden jót és valaha kedveset kiirtani. Széttépték az össze fehér foltot és szurokká formálták. Tyler remegő, tarka kis kezeivel átkarolta lábát, fodros, rózsaszín ajaki is vacogva nyíltak el, ahogy még mindig a szoba egyik sarka felé meredt, ahová maga a halál festett árnyékot és hívta meg oda legzordabb teremtményét.

Tyler az érzéstől sírva és rémülten kezdett kiabálni, úgy érezte szilánkokra törik csontjait és darabokra tépik húsát. Édesapja ekkor rohant be a szobába és ölelte magához a halálra rémült fiút, aki már nem kiabált tovább, csak keservesen zokogott és még mindig abba a sarokba bámult rémülten.

- Mi történt? - ismételgette a férfi. Tyler reszkető kezei nem tudták viszonozni az ölelést csak a paplanon hevertek. Ekkor abbahagyta a sírást, hirtelen mintha ismét lefagyott volna.

- Itt... itt van - suttogta erőtlenül a fiú.

- Láttam.

- Ki csoda? - kérdezte értetlenül az apa. Tyler teste kissé erőtlenül dőlt a férfiéra. Üveges szemeiből pedig csak egy kövér, jéghideg könnycsepp szabadult ki.

- Blurryface.

A halálfekete sarok már üresen állt, nem figyelt senki, ezernyi vörösen lángoló szemével egy ártatlan lelket sem.