My Cold Bloød (befejezett)

10. Hazug igazság

***

 - Köszönöm, hogy leírtad nekem ezt a történetet Tyler, de ugye tudod, hogy nem teljesen igaz? -beszélt hozzá, a tapintatos nő hang a szoba messzebbi pontjából.

A fiú egészen máshogy festett már, haját megnövesztette a hosszú idő és be is sötétítette. Arcára másabb vonásokat rajzolt és barna szemébe fekete árnyalatokat húzott. Más volt, azonban nem csak ő változott, szinte minden más volt. 

- A Joshsal való találkozásod sem így történt és a tó is... De az erdőben történtek mindent megmagyaráznak, azt is, hogy miért beszélsz ilyen keveset és zárkózol el - mondta tovább a rövid, szőke hajú nő. Tyler bólintott, mindennel egyet értett, tudta, hogy ez így van, bár kissé nehéz volt így is belegondolni a dolgokba. Dr. Morrisnak igaza volt mindenben.

- Tudom, hogy így dolgoztad fel utólag és tudom, hogy erre a zavaros képre a gyógyszerek is rásegítettek, melyeket nem lett volna szabad felírniuk neked. - Dr. Morris még mindig a kissé meggyötört papírost figyelte kezei közt, melyen a fiú kerek betűi szerepeltek. Tyler arcán furcsa, kissé bűntudatos érzelem futott végig. 

- De azt is tudom, hogy a fogalakozásaink után sok mindent hagysz elfelejtődni, amik a múltadhoz kötnek és így szinte semmit nem ér ez az egész. Miért törlöd csak úgy ki ezeket Tyler? Ezzel csak rosszabb helyzetbe kevered magad, ha blokkolod az információkat. Tudom, hogy hosszú ideje csinálod ezt, de legalább megpróbálhatnád lassan - beszélt a fiú felé aggodalmasan. Tyler arca fájdalmas kifejezésbe fordult, mely előcsalt pár alig látható savanyú könnycseppet. De úgy is el fog múlni, el fog felejtődni.

- Már magántanuló is vagy, ez így nem jó Tyler, az állapotod jelentősen rosszabbodik. És most őszintén be kell vallanom, hogy nem tudom mit csinálsz, hogy ez történik, így nem nagyon tudom mit tegyek a te esetedben. Nem akarod megkönnyíteni az én és a te dolgod? Teljesen elvágod magad a való élettől.

Tyler a fejét rázta tiltakozón. Dr. Morris orrára tolja vastagkeretes szemüvegét és egy nehéz sóhaj hagyja el vörösrúzsos ajkait. Ha megint el kéne dobnia a gyógyszereket abba belehalna. Nem bírná ki.

xxx

 Tyler tizenhat éves volt. Nem volt akkoriban már egy beszédes gyerek, igazán nehéz dolgok álltak szavainak útjába. Ő viszont gyakran folyamodott arra, hogy gyógyszerek segítségével felejtsen és nyomja le minél mélyebbre azokat a dolgokat. Mert ha hagyja, hogy emlékezzen, akkor megint az lesz, mint akkor. Rettegett attól, hogy megint olyan lesz minden, akkor nem tudna tovább létezni. Ha úgy vesszük egy hazugságban élt, a saját mag által kreált hazugságában, de ez tartotta életben. Nem tudta volna mindazt feldolgozni, ami az igazság, és nem is próbálkozott vele, az agy blokkol dolgokat, még ha nem is teljesen. Képtelen volt hinni azoknak, akik mindennek az ellenkezőjét állították, de kezdett egyre jobban összezavarodni. A kemény burok, amivel már hosszú ideje körbevonta magát kezdett széthullani. Viszont a gyógyszerek minden egyes nappal egyre kevesebb dolgot engedtek be a fejébe és töröltek kellemetlen tudnivalókat onnan. Aztán egy nap Tyler visszanyert valami olyan állapotot, melyre hosszú ideje oly kegyetlenül vágyott.

A fehér hintaszék fáradtan nyikorgott a tornácon, ahogy Tyler lustán előre-hátra hajtotta. A fiú nem nézett fel a kis füzetből, csak bőszen formált annak lapjaira betűket, amelyek idővel zeneszövegeket alkottak az író szemei előtt. Tyler egy halk dallamot kezdett később dúdolni hozzá, mely egy édes, kissé nyáriékszeres szellővel kelt táncra és igaz életre. S, bár így Tyler könnyedlelkűnek és gondtalannak tűnt, belül sosem nyugodott az a vihar, mely már kontrollálatlanul tombolhatott benne és ezen vihar szutykos felhőszeletei szakadtak le a fiú lelkéből, mint fájdalmas dallamok. Mióta a vörös szemű az erdőbe fulladt valami megváltozott, azonban rosszabb szörnyeteg ragadt a helyén, mely Tyler azon része volt, ki elkeseredett, örökös harcot vívott a körülötte élő világgal. Talán csak azokban a betűkben rejlett az összes igazság, melyeket titkon mégis tudott. 

- Ty - szólalt meg egy szelíd, már kissé idősebb, rekedtesebb és felnőttesebb hang. Nem teljesen olyan volt, mint akkor. Mintha a zöld fűszálakat is megrezegtette volna. Tyler gyötrelmes arcán valami hitetlen érzelembe torzult. Rémülten pattant fel és továbbra is a tornácról figyelte a másikat, képtelen volt elhinni, amit látott, kissé meg is rémült. Ott állt a frissellő gyepen és csak figyelte őt. Josh arca más volt egyre kevesebb kisfiús vonást hordozott magán, de egyértelműen látszott rajta, hogy ő az. Zöldes-barna, borostyán szemei nem változtak, nem úgy, mint Tyleréi. Vattacukor, puha ajkai is ugyan úgy görbültek. Csak egy dolog volt teljesen más, Josh nehéz, vészjóslón élőn vörös haja már teljesen másként hullámzott. Kék, felhőtlen égkék. Ettől lett mégis teljesen különböző. Mintha nem is lett volna egy ezzel a világgal.

Tyler még mindig zavarodottan lépett közelebb a korláthoz.

- Josh? - suttogta. Kirázta a fiút a hideg, ahogy az ott ácsorgót nézte, ott volt, végre. Annyi idő után Josh ott kéklett előtte. Hihetetlen volt.

(Igen, ez a rész már egyszer publikálva volt, de az azért lett leszedve, mert én hülye rájöttem, hogy teljesen ellentmondtam magamnak abban és az eltervezett sztorinak sem felet meg. Szóval, aki olvasta azt a részt az vegye úgy meg sem történtnek.)

Helló! Igen, tudom ez most egy kicsit zavaros, de ígérem idővel minden ki fog tisztulni számotokra is és igen, tudom azt is, hogy nem lett annyira hosszú rész, de ezt úgy gondoltam nem kéne olyan hosszadalmasra nyújtani. És közben készülök egy új sztori sorozattal is itt a háttérben, ami egyenlőre még meglepetés, de ennek a végén mindent megtudtok majd. 😃

 Egyébként pedig nagyon köszönöm az eddigi támogatásotokat, sokat jelent. Tényleg.❤️