Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor megmentettél

Bosszantónak találtam a látványt, hogy a férfi komolyan gondolta amit mondott, és mire beértem a szobába a zuhanyzásból, ő már meg is vetette magának az ágyat a kicsi kanapén. Nem tűnt valami kényelmesnek, pláne úgy nem, hogy az illesztésnél, a fekvő rész fentebb volt, mint az alap, így biztos voltam benne, hogy ha sokáig azon akar feküdni, akkor kitörik a háta.

Nem nézett rám, amint meghallotta, hogy visszaértem rögtön elment, és magára zárta az ajtót, majd kicsivel később meghallottam a vízcseppek kopogását a zuhanytálcán. Sóhajtottam egyet, majd bepakoltam a ruháimat a nekem felszabadított szekrény részbe, hogy addig se a táskában álljanak, és leültem a heverő szélére, majd az ágyra kitett takarót magamra húztam, és meredten bámultam az ajtó felé, ahol majd be fog jönni.

Mikor meglátta, hogy nem az ágyban vagyok, rögtön felém pillantott, és sejtelmes fejet vágva ült le ő is az ágy másik szélére.

- Mitől lettél ennyire magabiztos? - húzta féloldalas mosolyra ajkait. Belegondolva tényleg igaza van a kérdést illetően, hisz eddig azt szokhatta meg, hogy kissé visszahúzódó vagyok, most pedig ezzel a művelettel azt sugalltam, hogy minden áron vele akarok aludni. Ami lehet igaz, elvégre olyankor nem gyötörnek rémálmok, semmilyen formában.

Beharaptam alsó ajkam, és a lepedőt kezdtem nézni, miközben valami válaszon gondolkodtam. Már eleve az sem megszokott tőlem, hogy elfogadtam ezt az egészet. Kézzel-lábbal kellett volna tiltakoznom ellene, mégsem mutattam akkora ellentmondást. Most pedig úgy viselkedek, mintha már régóta itt laknék. Én sem tudok kiigazodni magamon.

- Nem tudom.. - sóhajtottam halkan, majd lerúgtam magamról a takarót, és hátat fordítva neki lenéztem a földre, hogy lábammal megkereshessem a papucsomat, és visszamenjek az ágyra, ám Jin egy hirtelen mozdulattal hasra fordult, és elkapta a csuklómat, amivel támaszkodtam.

- Maradhatsz, nem zavarsz. Csak a végén ne legyen belőle gondod.

- Nem arról volt szó, hogy ti szoktatok ,,megváltozni"? - nevettem fel pimaszkodásom közben, mire Jinnek fellobbant egy számomra ismeretlen fény a szemében, és vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon, hátra rántott, hogy hanyatt vágódjak. Felült mellém, majd oldalamhoz szorította a kezét, ujjaival pedig ide-oda kezdett mozogni, amitől rögtön kitört belőlem a nevetés.

Ha odaszorítottam a kezem, akkor a nyakamat csiklandozta, ha pedig azt is behúztam, akkor elérte, hogy oldalra forduljak, így nem tudok akkora teret takarni, és tovább folytatta a kínzásomat, amíg már a könnyeim is folyni kezdtek.

- Aludj. - nevetett fel ő is, majd az arcomba nyomta a párnát. Éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, és mire kikukucskáltam az anyag alól, ő már nyakig betakarózva feküdt mellettem, persze tisztes távot hagyva magunk között. - Holnap suli.

- Nem akarok menni. - feküdtem én is le, majd elrendezve a takarómat, amit szétrugdostam az esélytelen menekülésem végett, magamra terítettem.

- Pedig muszáj lesz. Kitaláltam valamit. - mosolyodott el. Mivel nem láthatta kérdő tekintetem - mivel be volt csukva a szeme - így csak remélni tudtam, hogy a hallgatásom elég neki arra, hogy folytassa. - Yumi mondta, hogy nehezére esik a matematika, és mivel úgy tudom, hogy ez rád is igaz, holnaptól minden nap gyakorolni fogunk órák után.

- Ti... Beszélgettek? - szűrtem le a lényeget, mire rám nézett. Gondoltam, hogy telefonon keresztül, ahogy velem is , hiszen sosem hallottam, hogy felhívnák egymást, és ha jobban belegondolok, azt se tudom, ez mióta mehet közöttük, mivel én eddig úgy tudtam, hogy az osztály kiránduláson kerültek közelebb a másikhoz, mint osztálytárs.

- Igen. Az osztálytársak szoktak. - megértően bólintottam egyet, majd úgy tettem, mintha már nem lenne kényelmes erre az oldalra fordulva feküdni, és hátat fordítottam a férfinek.

Igyekeztem a lehető legszélebb pontra húzódni az ágynak, majd lehunytam szemeim, elvégre én is álmos voltam, de mégsem tudtam elaludni, mivel a mögöttem levő ezt nem hagyta. Lekapcsolta a mellette levő villanyt, ami egész végig világított, majd szabályosan mögém araszolt.

Kezét átdobta rajtam, még a takaró felett, így most már kettő is volt rajtam, fejét pedig az enyém mögé helyezte. Éreztem a tarkómon, ahogy kifújja a levegőt.

- Már megint féltékeny vagy? - suttogta fülembe úgy, mint aki fél, hogy más meghallja. Senki sem volt a szobában, sőt, a szinten se, mivel az apja lent alszik.

- Nem. - hazudtam rögtön, hogy hihető legyen. Ez is olyan lenne, mint a szerelem? Nem értem, mit jelent, ezért vagyok bizonytalan, mikor felmerül? Igaz, nem tetszik, hogy mikor én is ott vagyok, Jin vele foglalkozik, de mégis tudom, hogy nem kell emiatt aggódnom.

- Tudod Vola, már mondani akartam, de most így pont jól jött ki ez a dolog. - kezdett bele kicsit komolyabban, de még mindig éreztem hangjában azt a visszafogottságot, amit eddig. - Mivel ez lesz a munkám, így észreveszem, ha hazudni próbálsz. Attól még, hogy nem szólok. - biggyesztette mondata végéhez. Nem mondtam semmit, csak elmerengtem a tényen, hogy mennyi mindenben nem mondtam neki igazat még a kezdetekkor, sőt, talán a mai napig is volt olyan, mikor jobbnak láttam a ,,kegyes hazugságot" amivel igazából csak magamat mentettem.

- Akkor sem vagyok féltékeny.

- Hát persze, hogy nem. - sóhajtott lemondóan, majd még közelebb húzott magához, de nekem már kezdett légszomjam leni a melegtől, így mocorogni kezdtem.

- Jin. Megsülök! - jelentettem ki a nyilvánvalót. Lehet neki nem esett le, hogy az idejöttével tett rám még egy réteget, ráadásul ő is úgy ontja magából a hőt, mint egy kályha.

- Akkor mond el az igazat, és elengedlek. Vagy ne, és te leszel a reggeli, nekem mindegy. - játékosan fújtattam egyet, és próbáltam kiszabadítani kezem a takaró alól, de ő olyan erővel tartott fölötte, hogy a csípőmet nem tudtam egy centivel se arrébb rakni, nemhogy a végtagom kiszabadítani.

- Mit vársz tőlem? - vittem kicsit feljebb hangom, amit talán nem mellett volna, mert a szoba csöndje miatt így olyan volt, mintha kiabálnék. - Nem vagyok féltékeny, de nem esik jól, ha szóba hozod.

- Már ez is több, mint az a ,,nem". - vigyorgott győzelemittas hanggal, majd eleget téve ígéretének lehúzta rólam a takaróját, ő viszont nem araszolt vissza a saját térfelére, hanem itt maradt mögöttem. - Jó éjt. - suttogta elhaló hangon, és mire észbe kapva én is elköszöntem tőle, ő már mélyen aludt.