Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor elmentem

A napok gyorsan teltek, szinte észre se vettem, hogy megint az ágyban fekszek, és Jinnel szemezek, mert aludni kellene. Minden furcsa volt, ami történt, én mégis élveztem minden pillanatát, amit a férfi mutatott. Beváltva ígéretét órák után itt maradtunk, hogy matekozzunk, és mivel látta, hogy az előző megoldás nem igazán jött be, inkább úgy csinálta, hogy a fennálló időt beosztotta, és a felénél azt vettük át, ami nekem nem ment, a másik felénél pedig azt, ami Yumi-nak nem.

Egy szava sem volt azért, mert én kicsit le vagyok maradva, sőt, bár lehet, hogy bebeszélem magamnak, de úgy láttam, hogy örül annak, hogy újra ismételhet, és meghallgathatja a magyarázatot, amiből ért is valamit. Azt csinálta, amit én, csendben jegyzetelt, és itta Jin minden szavát, amit felém közölt. Néha már kicsit túlságosan is érdeklődő volt felé, de engedtem, és lenyeltem az indulataimat, miközben azt mondogattam magamban, hogy ez semmit sem jelent.

Otthon mikor hazaérünk, első dolgunk bepakolni holnapra, majd megcsinálni a házit, amit a tanár ad fel. Senki se érti, középiskolásoknak minek házit adni, de Jin akkor is rávesz, hogy vele együtt csináljam meg, mert úgy gyorsabb - még ha nem is segítek, csak figyelek - és érdekesebb is.

Mondhatni már megszoktam a közeledését, és az apróbb gesztusait, amit tesz felém. Ilyen például, hogy minden este lefekvés előtt ellop tőlem egy csókot, és azt állítja, hogy az csak ,,jóéjt puszi". Reggel, ha nincs kedvem rögtön felkelni, hanem még hallgatnám a zenét, amit berakott - hogy ne pattanjon ki a szemünk a hangos ricsajra, amit én alkalmaztam régebben - akkor egy lágy puszit hint a homlokomra, és hozzám bújva várja meg a dal végét. Mondjuk ez csak azért veszélyes, mert ha visszaalszunk, akkor ha az apja nem jön fel ébreszteni, kimaradunk a suliból, de ő ezt is megoldotta, és második ébresztővel.

Iskolába, és hazafelé is fogja a kezem, nehogy elvesszek, de tudom, hogy a valódi oka az, hogy élvezi ezt, legalább annyira, mint amennyire én.

Bár sokszor törnek rám olyan ,,rohamok" mint például a depresszió, de ezek általában akkor, mikor Jin nem tud segíteni. Este, mikor felkelek, vagy csak nem tudok aludni mindig elgondolkodok rajta, hogy vajon ez meddig fog tartani. Meddig hagyja az élet, hogy boldog legyek mellette, illetve ő meddig tart ki.

Lehet ezt mások szégyenkezve vallanák be, de én elfogadtam, hogy ezen a téren teljesen tudatlan vagyok, és beírtam a keresőbe, hogy milyen a jó párkapcsolat, és a barátnő. Amit viszont ott találtam, az még inkább elmélyítette bennem az aggódásom, amit igyekszem elnyomni magamban. Előfordulhat, hogy csak a rossz oldalakat találtam meg illetve kattintottam rá, de az esetek többségében azt olvastam, hogy minden párkapcsolatnak szakítás a vége, és csak a harmadik-negyedik lesz az igazi, amiben megtalálod a párod, és magadat is.

Cseppet sem nyugtatott meg az sem, hogy míg a tökéletes barátnőt kerestem, találtam olyanokat, hogy miket tettek a férfiak a nőkkel, akiket elcsábítottak. Ilyenkor mindig megráztam a fejem, és inkább kiléptem onnan, mert tudtam, hogy Jin nem ilyen. Ha tehette volna, már bánthatott volna, elvégre számtalan lehetősége adódott rá, mégse tette. Ő inkább várt, és segített, most pedig szépen lassan akarja nekem bemutatni a világot, amiben él.

Azt ígértem neki, hogy mindent elmondok majd, ami csak a fejembe ötlik, de... Ha nem mondom ki, az egyenlő a hazugsággal? Elvégre ha ő nem tudja, akkor nincs mit várnia tőlem. Van egy dolog, amit nem mondok el neki. Ami azóta tart, hogy mi Yumival és vele ott ülünk órák után.

Este álmaimban egy pillanatra, bárhol legyek megjelenik Jimin alakja. Nem csinál semmit, nem mond semmit, csak elém tárul, és engem néz, azokkal a melankolikus és sötét szemeivel. Már nem félek tőle, mert nem akar bántani, azonban beszélni se, mert akár hányszor próbálok odamenni hozzá, ő mindig távolodik, vagy nyomban el is tűnik.

Most is, itt ülök előttük, és csak lesek, hogy mégis miről beszélhetnek. Most tartunk jelenleg a koordináta-geometria anyagrésznél, de én azt se tudom, mi az a normálvektoros egyenlet. Nem is tudok arra koncentrálni, mivel egyfolytában azt nézem, mennyivel előbb van ez a lány nálam. Haja ívesen áll kissé kerekded fején, kihangsúlyozva álla vonalát, nagy szemei most laposan néz a füzetére, amibe épp Jin ír valamit. Ajkai pirosak, gondolom a szájfény miatt, ruhája pedig tavaszias, mivel most is hét ágra süt a nap kint.

Jin karizmatikus, és határozott személyiség, Yumi pedig segítőkész, és szerény, pont egy olyan jellem, ami illene Jin mellé. Én eltörpülök mellette a kis visszahúzódó, mindentől rettegő természetemmel, amivel elijesztek mindenkit, aki csak szóba áll velem.

-,,Magányos vagy?"

- ,,Nem..."

- Kit akarsz becsapni? Magadat, vagy őt? Csak nézz rájuk.. Tökéletesek."

Ahogy elhalkult a hang a fejemben, ismét a nevetgélő párra néztem. Yumi nagyban rágta ceruzája végét, miközben Jin ujjait figyelte, ami épp a feladathoz kapcsolódó képletet mutatta, majd a férfi kivette a lány kezéből az eszközt, és le is írta mellé, hogy érthető legyen. Már nem foglalkoztam azzal, hogy értem e, vagy sem, elvégre nagyon lemaradtam.

- Vola? - megráztam a fejem, és Jinre néztem, aki már egy ideje szólongathat, hisz a következőre már emelte a kezét, hogy visszahozzon. - Baj van?

- Csak.. - Yumi-ra pillantottam, aki hasonlóan nézett rám, mint Jin. - Megfájdult a fejem ettől a sok matektól. Azt hiszem, hazamegyek.

- Várj, megyek én is. Akkor mára ennyi. - a lány csak bólintott, majd megfordult, és ő is pakolni kezdett.