Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor észrevetted

Minden gyorsan történt, ráadásul nem értettem semmit, ezért nem is csodálkoztam, hogy a következő emlékem az volt, hogy ülök a nedves földön, teljesen átázott ruhában, miközben emberek sokasága vesz körül, kiszorítva tőlem a levegőt.

- Megőrült, kisasszony? Ha nem rántom vissza, elgázolják! Hova kell ennyire sietni? - kiabált velem az egyik férfi. Nem tudtam válaszolni, jobbra-balra kaptam a fejem, mivel mindenki engem nézett, a tekintetük pedig, bár át voltam ázva, és fagyva, szinte égették bőrömet, a tüdőmben levő levegő pedig egyre jobban szűkült össze, amitől fuldokolni kezdtem.

Felálltam, és ellökve az egyik nőt, futni kezdtem hazafele, de ami ott fogadott, az sem volt sokkal megnyugtatóbb. A kocsi ki volt nyitva, a hátulja teljesen bepakolva, anyáék pedig bőrönddel a kezükben jöttek ki a kapun, amit a kocsi hátsó ülésére pakoltak.

- Na, hazatévedtél? - vett észre nevelőapám. - Remélem nem gyújtod magadra a házat most se! - nevetett fel, majd beszállt a kocsiba, és elhajtott, de túlságosan közel jött az út széléhez, így a már megtelt mélyedésből rám fröcskölte a vizet. Nem mintha sokat rontana a helyzeten, így is mindenemből facsarni lehetne, de ez a plusz hideg végképp nem tett jót a testemnek, ami már alig akart megmaradni a lábaimon, amik remegtek.

Teljesen elfelejtettem, hogy mindig ilyen tájba mennek el, és olyannyira nem foglalkoztam vele, hogy észre se vettem az erre utaló jeleket, pedig biztos észrevehető volt, hogy pakolnak. Bementem a házba, és ,,már minden mindegy" alapon azonnal a fürdőszobába bandukoltam, hogy levehessem a vizes ruháimat, és a szárító gépbe tegyem.

Gyorsan lezuhanyoztam, de ügyeltem rá, hogy rendesen átmelegedjek, majd bebújtam az ágyba, azonban mikor lehunytam a szemem, azok rögtön kipattantak. Nem akarok megint találkozni vele, ha ezt csinálja. De olyan álmos lettem, hogy ébren maradni se fogok tudni. Mégis mit tegyek?

Felültem, és körbenéztem a szobámban, hogy van e valami, amit tenni tudnék annak érdekében, hogy felébredjek, de az egyetlen dolog, ami szembetűnt, az a nyitott ajtó volt, pedig én biztos voltam benne, hogy bezártam. Odamentem, és becsuktam, most rendesen leellenőrizve, majd visszafeküdtem, de mire átdobtam lábaimon a takarót, az ajtó ismét nyitva állt.

Megdörzsöltem szemeimet, és megint csak odamentem, ám mikor a kilincsre fogtam, hogy betoljam az ajtót, kintről járkálást hallottam, aminek hatására a szobám előtt levő padló nyikorogni kezdett. Tudtam, hogy van itt valaki, és biztos voltam benne, hogy nem hallucinálok, mivel a vérem csak úgy száguldozott az ereimbe, miközben igyekeztem csöndben maradni.

Bárki is volt kint, lassan a szobám elé ért, és egy halk, hörgő hangot hallatva, megütötte az ajtómat, amitől nagyot sikítottam, és hátraléptem egyet, azonban rögtön rátámaszkodtam a faszerkezetre, hogy be tudjam csukni, mivel az idegen keze becsúszott a szobámba, és nem engedte, hogy kulcsra zárjam az ajtót, elvégre a keze miatt nem tudtam betolni.

Minden erőmre szükségem volt, hogy kirekesszem, és mikor kattant a zárban a kulcs, nagyot sóhajtva csúsztam le az ajtó vonalában a földre. Nagyon fájt a szemem az álmosságtól, a végtagjaim a fáradtságtól, és a fejem is az ijedtségtől. Fogalmam sem volt, mit tehetnék, és nem is tudtam gondolkodni, ugyanis ahogy egyre jobban csukódtak le szemeim, megjelent előttem Jimin, és felrakott az ágyamba, hogy ott nyeljen el a sötétség.

- Vola. Vola! - valaki keltegetni próbál. Egy ismerős hang, amit már sokszor hallottam, most mégse tudok neki örülni, így inkább csukva hagyom a szemem, és megmoccanok. Kíváncsi vagyok, tudok e mozogni, és ezt viszonylag gyorsan ki is derítettem. - Vola, nyisd ki a szemed, ha ébren vagy.

- Mit fogok látni? - kérdezte félénken, mire meleg és puha ujjaival kezemre simított, és megfogta azt.

- Mit mást, engem! - jelentette ki egyszerűen. Résnyire kinyitottam pilláimat, és csak azután néztem teljes mértékben a férfire, hogy meggyőződtem a hely színéről. Ha nem szürke, akkor minden rendben van. - Miért félsz ennyire?

- Miért? - nevettem fel gúnyosan, minek hatására hátrahőkölt, és nagy szemekkel nézett le rám, értetlenül. - Mit tettem ellened Jimin? Miért járatod velem a bolondját?! Félek, mikor meglátlak, mert ilyet még sosem tettél! Ennyire megbántottalak valamivel? - fakadtam ki teljesen, amit utána meg is bántam, mivel szemmel láthatóan megbántottam vele a férfit, aki leszegett fejjel remegett, mint aki visszatartja a sírását.

Hirtelen feje oldalra bicsaklott, ezek után pedig folyamatosan rángatózott, amitől olyan hatást keltett, mintha egy őrült lenne előttem. Felálltam, és távolodni kezdtem tőle, ám nem tudtam sokáig, mivel beleütköztem valakibe.

Azt a valakit fel se bírtam dolgozni, hiszen Jimin volt, de mikor visszanéztem rá, ugyan úgy ott guggolt előttem, és remegett, mint eddig, mégis itt áll mögöttem, és fenyegető tekintettel mered rám, mint aki menten felfal.

- Jimin.. - lehelem nevét, hátha megenyhül, de hangom nem jut el hozzá, révén, hogy nincs. Valamiért nemhogy megszólalni, a számat kinyitni se tudom, épp ezért marad a menekülés, ami egyenlő a hátralépéssel, mivel nem merek hátat fordítani neki.

Teljesen elfelejtem, hogy van mögöttem is egy énje, aki most beleolvadt a talajba, és csupán csak a kilógó, megkövesedett keze látható, amibe egyenesen beleléptem, azok pedig elkapták a bokámat, így megállítva a további menekülésben. Annyira fájt, ahogy szorítja, hogy inkább nem is mocorogtam, csak hallgattam, ahogy a még felszín fölött levő Jimin nevetni kezd, majd felém kezd jönni, miközben ismét minden elszürkül. Eltűnik a nap, a mező, és mindent felemészt a sötétség, ami Jimin aurájából táplálkozik.

- Kicsi Vola. - szólít meg egy szokatlan néven, amitől még a vér is megfagy ereimben. Nem tudom megtenni, hogy ne rá figyeljek, mégsem akarok oda nézni, mert nem tudom, mit fogok látni. - Mostantól, az lesz, amit én akarok. - jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, majd oldalra pillant, és megrázza fejét, mielőtt felnézhetne rám. Szemeim kétszeresükre tágulnak, és rögtön el is vesznek a fenyegetően mély, éjfekete szemeiben, amik egyenesen rám merednek, miközben szépen lassan felemészt.

A földből kilógó kezek mélyedni kezdenek, húzva ezzel magukkal engem is, Jimin pedig ahogy tűnök el a földben, úgy jön közelebb. Ficánkolok, és szabadulni akarok, de nem tudok, hiszen a lábam fele, sőt, már a csípőm is a földbe van gyökerezve, ami nem enged a szorításból.

Lehunyom szemem, és bár tudom, hogy felesleges, mégis sikítani próbálok, mintha bárki is meghallaná. Feltartom kezeimet, hogy azokat nyelje el utoljára, és akkor tűnik csak fel a ragyogás, ami az egyik ujjamból indul, majd az egész kézfejemet beteríti. Édesen csábító, meleg érzés keríti hatalmába azt az egy testrészemet, és ahogy egyre fényesebben kezd ragyogni, úgy kezdek el emelkedni az ég fele, ahol a hatalmas szürkeségben egy apró, fehér lyuk képződik.