Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor észrevettem

Jin pov's

Vola kiszaladt a szobából, én pedig tehetetlenül néztem végig, ahogy becsapódik utána az ajtó. Tudtam, hogy utána kellett volna mennem, elvégre azt mondta, hogy látta Jimint, aki eddig csak az álmaiban kísértette a tudta nélkül, most azonban nagyon is ébren volt, és megint rá hivatkozott, ráadásul ahogy láttam meg is rémült tőle. Bárcsak látnám, amit ő!

Ahogy bejött az orvos, rögtön letámadtam, hogy haza akarok menni, de ő még egy napra kiírt, hogy kötelezően bent tartsanak, így a menekülésem rögtön leesett nullára. Tudtam, hogy nem fog eljönni, ezért nem is reménykedtem benne, csak imádkoztam, nehogy valami baja essen. Most ha akarok se tudok neki segíteni, elvégre nem szökhetek el innen, ráadásul azt se tudom, hol lakik, pedig az egy fontos információ lenne.

- És akkor a kecske azt mondta a póknak, hogy mekkehetsz.

- Mivan? - keltem ki magamból apám bugyuta mondatára, de amint ránéztem kissé elszégyelltem magam, ugyanis rögtön rájöttem, miért poénkodott.

- Látom máshol jár az eszed. - dőlt hátra a széken, majd keresztbe fonta a lábait.

- Doktor úr, ezt kérem máshol alkalmazza. - nevettem fel a gesztuson. Nem hagyom, hogy kielemezzen, bármire is megy ki a játék.

- Akkor beszéljen, kedves betegem. Melyik tengerparton szaladgáltál a pálmafák alatt?

- Apa. - ingattam meg fejem, de nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, elvégre mindezt olyan hangon mondta, mint akinek be van dugulva az orra, és még héliumot is szívott.

- Bocs, csak szeretem, ha a fiam nevet. Ennyi év után is. - rántott vállat, majd kissé elkomolyodott, és választ várva az átvitt értelmű kérdésére, előre dőlt a székben, hogy könyökére támaszkodjon.

- Vola-n gondolkodtam. - felvonta szemöldökét, arcán pedig egy ,,már megint ő" kifejezés látszódott, amit a pontosan időzített sóhaja még jobban kifejezett. - Azt mondta, látta az álombeli barátját.

- Szegény lány annyira magányos, hogy kitalált magának egy barátot?

- Nem, inkább.. - magam sem tudom megfogalmazni, mi is lehet neki Jimin, mert amit elmondott, abból csak annyi jön le, hogy egy tökéletes pasit alkotott meg a képzeletében, de nem hiszem, hogy ő erre vágyna. - Jimin inkább a vágyainak emberi kivetülése. - ez a legjobb megfogalmazás. Azóta se jut kedvezőbb az eszembe, bármennyit is gondolkodok rajta.

- Mondhatom, kezdésnek kifogtad a legnehezebbet.

- Nem baj. Megéri. - nem akarom megint látni, azt a riadtságot a szemeiben.

----------------------------

Alig vártam, hogy visszamehessek a suliba, de kicsit féltem is, hogy a lány nem fog jönni. Talán ezért sem tudtam megállni a túlzott jókedvemet, mikor megláttam a pad mögött ülni. Füzetét lapozgatta, de nem úgy tűnt, mint aki nagyon keres valamit, inkább csak unaloműzésből néz át egy-egy mondatot, amit elkap a tekintetével.

- Szia! Jól vagy? - ültem le mellé, majd ölembe húztam táskámat, hogy kipakoljak, miközben a lánytól vártam választ, ami csak egy halk ,,hello" volt, valamint egy bólintás. Már itt tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, ezért mintha elengedtem volna a témát, kipakoltam, kiválasztottam a tollat, amivel írni fogok, és kinyitottam a füzetemet, hogy húzzam valamivel az időt, majd mintha véletlenül néznék arrafelé, elértem nála azt, hogy ő is rám nézzen. - Biztos minden oké? Az utolsó napon nem jöttél, és most is elég karikásak a szemeid. - direkt nem hozom fel előtte a Jimines témát, elvégre most ahogy vesszük nyugodt állapotban van, nekem pedig eszem ágában sincs felizgatni a gondolatai sötét oldalát a férfival. Hu, ezt jó, hogy nem hangosan mondtam ki, mert elég perverzre sikeredett.

- Nos, ez miatt nem aludtam. - elővette a padjában megbúvó telefonját, majd feloldotta, és megmutatta a hátteret, ami bár az alapja volt a telefonnak, én mégis elcsodálkoztam azon, hogy elhozta, és, hogy egyáltalán használni tudja. - Tegnap kicsit kíváncsi voltam, mit is lehet ezzel csinálni, és.. Mire felnéztem, már jönni kellett suliba. - ezt persze nem eszem meg teljes mértékben, de nagyon ügyes, hogy egy ilyen összetett dolgot talált ki. Van az a fáradtság, amitől be lehet aludni még akkor is, ha nem akarsz, ezt tapasztalatból tudom, az ő esetében viszont ez a hirtelen váltás nagyon veszélyes.

- Ilyet ne sűrűn csinálj.

- Miért? - biccentette oldalra fejét, tudatlanul.

- Mert a tested hozzá van szokva, hogy sokat alszol. Ha pedig megvonod tőle, akár rosszul is lehetsz nap közben, vagy beteg leszel.

- És.. - lehajtotta fejét, majd látszott rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin, amit nem akar kimondani, ezért bíbelődik a körülírásával. Nem tetszett, hogy nem mondja el rögtön, mi gondja van, de ezzel együtt kell élnem addig, amíg el nem érem nála a bizalmának következő fokát. - Ez okozhat hallucinációt? - az a baj Vola, hogy a te betegségeddel alapból együtt jár ez a tünet, ezt pedig nem tudom neked elmagyarázni, mert félő, hogy megsértelek vele, és nem is fognád fel, hogy betegnek titulállak.

- Előfordult? - végül csak ennyit tudtam kérdezni.

- Nem. Azért kérdezem, hogy megakadályozzam. - mosolyodott el, de ezen a mosolyon én már sokszor átláttam, és nem most lesz az a pillanat, hogy ne tenném. Látom, mennyire küszköd magában, és, hogy ez is, mint a többi, hazugság volt a részéről, ez pedig egyre jobban idegesít.

- Kérdezni akarok valamit. - ha már beszélgetünk. Mostanában minden kérdésemre választ tud adni, ráadásul nem mutatja jelét annak, hogy visszaesne a kezdeti állapotba, mikor még attól is félt, hogy megmozdulok, ezért is bátorodom egyre jobban a közelében, ami az effajta témákat illeti.

- Oké.

- Mit szólnál hozzá, ha eljönnél az osztálykirándulásra?