Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor már ismertél

Nem tudom, meddig lehettem Jiminnél, elvégre az ottani idő nincs összhangban a valósággal. Míg itt eltelik egy óra, kint lehet, hogy átaludtam két napot, de ez fordítva is igaz lehet. Úgy éreztem magam, mintha már teljes mértékben hozzá tartoznék, és vágyakoztam utána, hogy ne kelljen visszamennem az életbe, hanem most vigyen el magával, hiszen ez a pár óra, vagy nap, amit együtt töltöttünk maga volt a tökéj.

Teljesen elfelejtette velem azokat a dolgokat, amik miatt aggódnom kellene, illetve azt a személy is, aki miatt most teljesen kiakadtam. Nem hagyta, hogy gondolkodjak, minden percben Jimin volt a fejemben, és vigasztalóan, de mégis játékosan vonta el figyelmem a külvilág ijesztő lététől.

El sem tudom mondani, mennyire fájt otthagynom őt, és felébrednem a reggeli napfény első sugarára. Tudtam, hogy valószínűleg hétköznap lehet, elvégre megszólalt az ébresztőm is, amit most az egyszer nem kapcsoltam ki, hanem megvártam míg lepörgeti a számot, hogy magától abbamaradjon a dallam.

Nagyot sóhajtva ültem fel az ágyon, és indultam el a szekrényem felé. Ma be fog kelleni mennem délután a munkába, hiszen megint nagyon sokat kihagytam, és nem szeretném, ha eltanácsolnának onnan - mivel nem vagyok teljes körű dolgozó, ezért nem kirúgásnak nevezik azt, ha elküldenek onnan  - hiszen akkor minden egyes hiányzásomat igazoltatnom kellene, és szerintem előbb szelídítenék unikornist Jiminnel, minthogy rávegyem anyámat, hogy írjon egy olyat.

Szerencsére megint előbb értem be a suliba, mint a padtársam, ezért felhúztam fejemre a kapucnit, és mint aki alszik, lehajtott fejjel vártam a tanárt. Ám mikor bejött , én pedig fellélegezhettem volna, megláttam a kezében levő lapokat, és az első gondolatom az volt, hogy menten kifutok a teremből, hiszen nem tanultam semmit a dolgozatra, de szerencsére ezek csak gyakorló feladatok voltak.

Kevésbé mondható szerencsésnek a tény, hogy párosával kell megoldanunk. Mikor elém került, éppen csak ránéztem az első feladatra, de a számok egymásutánisága, és a szöveg kuszasága miatt inkább eltoltam magamtól, és a fal felé fordulva próbáltam meg kihasználni a még bennem lappangó gyógyszer utolsó hatását, hátha el tudok aludni.

Biztos voltam benne, hogy ha valakit zavarna az, hogy alszok az órán, az úgyis felébresztene, ezért a legnagyobb nyugalommal kergettem magam az álmok mezejére, ahol iskola időben már rég jártam, ezért Jimin is meglepődött.

- Hogy-hogy itt vagy? - jött közelebb, hogy megfoghassa a kezem.

- Nem örülsz? - húztam pimasz mosolyra ajkaim, majd kinyújtottam felé a nyelvem, és futni kezdtem, nehogy a felém nyúló kezei elkapjanak. Mivel ez az én világom, így néha napján én is kihasználom a képességet, miszerint tudom irányítani a dolgokat. Felugrottam egy fára, ami azonnal eldőlt, de ez csak látszat volt, hiszen maga a tér hajlott meg, ahogy felugrottam a szélére.

A leveleken ugrálva akartam elérni azt a kis kunyhót, ami előttem volt, ám még mielőtt elrugaszkodhattam volna, Jimin a derekamra kapott, és leestünk a földre. Cseppet sem fájt, és ha így is lett volna sem tudtam volna foglalkozni vele, hiszen kihasználva, hogy a markaiban vagyok, csiklandozni kezdte oldalamat, amitől én hangos nevetésbe kezdtem.

- Nagyon pimasz vagy mostanában! - hajolt fölém, én pedig megpróbáltam lenyugodni. - Gyere. Ez tetszeni fog. - biccentett oldalra fejével, miután segített felállnom. Ahogy egyre jobban közeledtünk a kicsiny házhoz, a benne tomboló zene úgy lett egyre hangosabb, amit nagyon furcsálltam, így még nagyobb léptekkel haladtam az ajtó felé.

Jimin fogott rá elsőnek a kilincsre, és úriemberhez illően előre engedett, ám ekkor már szmokingban volt, rajtam pedig pillanatok alatt jelent meg egy vörös ruha, ami a bokámig ért. Hajam összefonódott, és egy laza kontyba csavarodott fejemen, cipőmnek hála pedig felmagasodtam a férfihez, aki mellém érve megragadta kezem, és egy határozott mozdulattal megpörgetett, hogy csatlakozhassunk a táncoló tömeghez.

Nagyon élveztem, hiszen nem is gondoltam volna, hogy így tudok táncolni, de ez is csak azért van, mert Jimin kiváló partner. Szinte nem is érték a lábaim a padlót, mikor forgatott, vagy csak simán lépdelt velem. Nem az a klasszikus lassú tánc volt, hanem egy sokkal eseménydúsabb, pörgősebb ritmus, ami talán közelebb is állt hozzám.

Annyira magával ragadtak a történések, hogy nem is gondoltam arra a tényre, hogy épp iskolában vagyok, és nekem utána sietnem kell. Mikor a zene elhalkult, és meghallottam a kicsöngő sipító jelzését, Jimin felé fordultam, aki csak megrántotta a vállát, majd szertefoszlott, szemeim pedig kipattantak, és rögtön az órára szegeződtek.

Gyorsan összerámoltam, majd elhaladva Jin mellett, aki a padunk mögött állt, kifutottam a folyosóra, ahol átszlalomoztam az embertömegen, és ütemes iramban kezdtem el megközelíteni a kávézót. Szerencsére, mikor beértem, a többiek boldog mosolya jelentette számomra azt, hogy nem késtem el, és nem is vagyok bajba. Illedelmesen köszöntem én is, hogy utána hátra mehessek átöltözni, és pakolni.

Szinte minden a helyén volt, nyilván van aki helyettem is csinálja ezt a melót, elvégre ha csak tőlem függne, akkor itt már doboz hegyek húzódnának a plafonig. Nekiláttam a csoportosításnak, és most inkább azzal kezdtem, amit előre kell vinni, hogy utána tudjak itt hátul, egyedül serénykedni.

Nem telt el még fél óra se, mikor az egyik munkatársam belépett az ajtón, és a nevemet kiáltva felé kezdett közeledni. Nyeltem egy nagyot, hiszen nem szoktak ide hátra jönni, pláne ő nem, aki a kasszánál van egész nap, ezért arra asszociáltam, hogy valami baj lehet, ám csak annyi történt ,hogy a kezembe nyomott egy füzetet.

- Szerintem az egyik osztálytársad küldi. - mosolyodott el, majd intett, és sietősen távozott, elvégre neki is megvannak a saját dolgai. Nem is értem, hogyan hagyhattam ott a matek füzetemet, mikor a padról mindent eltettem. Visszasétáltam a szekrényemig, és elsüllyesztettem a táskám mélyébe, miközben azon kezdtem aggódni, hogy Jin most már tudja, hol dolgozok. Bár itt nem eshet bajom, elvégre be van minden kamerázva, és folyamatosan járkálnak az emberek, mégsem tudok megnyugodni ezek után.

Mivel nem akartam megint annyit kihagyni a munkából, így inkább a következő két napot itt töltöttem. Nem is volt baj, elvégre ugyan akkor kezdek, mint a suliban, de korábban végzek, és így többet lehettem Jiminnel. A vele való kapcsolatom azóta szerencsére szilárd lábakon áll, és nekem eszem ágában sincs ezt eljátszani nála, hogy megint megharagudjon.