Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor észrevettem

- Mit szólnál hozzá, ha eljönnél az osztálykirándulásra?

- Mi? - rázta meg fejét, mintha rosszul hallotta volna.

- Csak arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha te is jönnél. Nekem is ez lenne az első, ezzel a csapattal, és ezek szerint neked is. - amin nem lepődök meg, de ezt nem mondhatom.

- Elfelejtesz egy fontos tényt. Az osztály nem foglalkozik velem, én pedig nem ismerem őket.  Miért akarnék idegenekkel bárhova is menni?

- Nem azt mondtam, hogy miattuk gyere. - rántottam vállat, majd elmosolyodtam, hiszen innen jön a kínos rész - Ki tudja, érettségi után hova sodor minket az élet. Szeretnék veled egy ilyen emléket is, ha már a barátom lettél. - nem volt tervbe véve, de így még jobban kijött a mondandóm lényege. Vola arcán enyhe pír jelent meg, pupillája kitágult, fejét zavartan fordította el felőlem, hogy mindezt ne lássam.

Ha most visszautasítana, az azt jelentené, hogy még miattam sem jönne el, és ez bármennyire is esélyes, eléggé szíven szúrna, éppen ezért nem erőltettem a nap további részében, hanem inkább hagytam érlelődni a lányban, hogy majd egy másik alkalmasnak tűnő pillanatban letámadhassam, persze normális keretek között. Szeretném, ha összejönne, elvégre mivel van egy kis befolyásom az osztályra, így ha a szimpátiájukat nem is, de az együttműködésüket el tudnám érni, hogy hagyják békén a lányt abban a két-három napban, amennyire majd menni fogunk.

Igyekeztem olyan témákat felhozni, amikből nem következik ki se Jimin, se pedig a kirándulás, éppen ezért jobbnak láttam, ha a telefonra fókuszálunk. Amint feloldotta elvettem, és - a szeme láttára persze - beleírtam a saját számomat, hogy ha baj van, tudjon valakit hívni. Miután meggyőződtem róla, hogy kisegítő pótfogalma sincs arról, mik a főbb számok, így a mentősökét raktam előre, majd szépen sorjában leírtam neki a többit is.

Alig vártam, hogy kicsöngessenek, elvégre eszembe jutott egy terv, amit rögtön be is fogok vetni, amint rá bírom venni Vola-t, hogy velünk jöjjön. Ha kell, a szüleinek is megmondom, hogy ezt az egyet engedjék meg, mert ha nem kihívom a zsarukat, elvégre biztos vagyok benne, hogy szerepet játszanak Vola betegségének súlyosbodásában.

Ahogy közeledtem a lánnyal az oldalamon a kijárathoz, megcsapott az eső szag, amitől lábaim azonnal megálltak, és egy rosszalló sóhaj keretében bámultam ki az ajtón a szürke, és élettelen utcára, ahol egy ember se volt, csakis a kocsik áztatták a pocsolyák felverésével a járdákat.

Oldalra pillantottam a lányra, akin nem volt más, csak egy lenge kardigán, bár azt sem értem, miért ilyen felelőtlenül öltözött, hiszen az tény, hogy reggel jó idő volt, de bármikor előfordulhat ilyen, elvégre a nyár egy viharos évszak.  Levettem a pulcsimat, hogy ráadjam, én pedig elfordultam a szekrényem felé, és csak imádkozni tudtam, hogy ott legyen benne az esernyőm, mert ha nem, akkor arra csúnyán rábasztam.

- Mit csinálsz? - futott utánam, de válasz helyett meglengettem előtte (nem, nem azt) az esernyőmet, és kiakasztottam az összetartó anyagot, hogy majd ha kiérek a szabadba, egy gombnyomással ki tudjon nyílni.

- Gondolom neked nincs. Tudtommal közel laksz, ahogy én is. Majd holnap visszahozod. - böktem a pulcsimra, és annak érdekében, hogy ne ellenkezzen, gyorsan lementem a lépcsőn, és visszafordultam felé. - Írj, ha hazaértél. - paskoltam meg zsebem, amiben persze nem volt semmi, mert a táskámban van a telefonom, de értette a célzásom, mivel bólintott. Remélem nem felejti el.