Ébressz fel! [BTS Jin ff.] - Befejezett

Mikor megismertél

- Jól van, akkor szeretném, ha a hetesek kifáradnának, és eltakarítanák innen ezt a mocskot! - jött be a tanár, mogorva arccal az órára, és majdnem hátast dobott a látványtól, ami fogadta. - Ezt nem hiszem el! Ki a hetes? - üvöltött végig a termen, ami miatt a hasam görcsbe rándult, és inkább lehajtottam a fejem, hogy ne lássam az egyre csak vörösödő arcát.

- Mi voltunk előző héten. - hallottam meg egy hozzám túl közeli hangot, így kicsit felemelkedtem, de ahogy körbenéztem, ki is mondhatta az elhangzottakat, a tanár rosszalló pillantásával találtam szembe magam, aki egyenesen rám, és a mellettem ülőre nézett.

- Volnának szívesek kifáradni? - kérdezte akkora világfájdalommal a hangjában, mintha halálos bűn lenne a vétkünk, miszerint nem tudtuk meg időben, hogy ezen a héten mi vagyunk a beosztottak. Jin intett a pad alatt, majd felállt, és megvárta, hogy mögé érjek, majd kiálltunk a tanárhoz, ám ahelyett, hogy nekem kellett volna elmakognom a mondatot, amit nem is tudok, gyorsan elhadarta, kisebb segítséggel az osztálytól, hogy kik is hiányoznak, majd megragadta a szivacsot, és kifutott vele, hogy utána le tudja törölni a táblát. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy felírom a mai dátumot, amit szintén ő súgott meg, mivel még a hónapot sem találtam el.  - Mindjárt jobb. Leülni! - biccentett fejével a helyünk felé, mi pedig igyekeztünk kitérni az útjából, és hangtalanul helyet foglalni.

- Köszi.. - súgtam oda Jinnek olyan halkan, hogy csoda ha én meghallottam, ő azonban csak mosolyogva bólintott egyet, majd serényen jegyzetelni kezdett, hiszen a tanár máris elkezdte a tanítást, és a tábla negyedét teleírta anyaggal.

Nem tudom, mi vezényelt rá, de én is tollat ragadtam, és ameddig be nem görcsölt a kezem, írtam a feladatokat, valamint az azokhoz tartozó magyarázatot is, amit fel tudunk majd használni az érettségin.

- Szeretnéd lefotózni? - tolta oda a füzetet, mikor kicsöngettek, és látta, hogy az ő másfél oldalnyi vázlatához képest, én csak fél oldalt írtam, de azt is hatalmas és elhúzott betűkkel.

- Nincs itt a telefonom.. - vallottam be, majd visszatoltam elé a lapokat, de ezzel még nem úsztam meg semmit, elvégre folytatta.

- Kicsit el vagy ma varázsolva. Még a dátumot sem tudtad.

- Nem szoktam észben tartani. Nincs rá szükségem.

- Azt értem, de az érettségire se? - vonta fel szemöldökét, én pedig kicsit elfordultam tőle, és hátradőltem a székben, hogy elő tudjam venni a másik füzetem, holott azt se tudtam, milyen óra következik.

- Az érettségi csak nyűg. - motyogtam magamnak, mire kikerekedett szemekkel visszafordult felém, és ha lehet még közelebb jött.

- Hogy mondhatsz ilyet? Az határozza meg, hogy tudsz e menni dolgozni, vagy sem! Manapság nélküle nem vesznek fel sehova.

- Nincs rá szükségem. Más terveim vannak.

- Most kíváncsivá tettél. Mi lehet az a terv, amit érettségi nélkül is meg tudsz valósítani? - nem tudom, miért bíztam meg benne annyira, hogy ebbe is beavattam, de úgy éreztem, meg kell mutatnom, hogy igenis igaz az, amit mondok, és nem csak elképzeltem magamnak, hogy legyen mivel visszavágnom. Most, hogy belegondolok, ezt még csak bizalomnak se lehet mondani, elvégre üres szavakkal dobálózunk egymás felé.

Felemeltem a kezem, majd a gyűrűsujjamon levő ékszerre mutattam.

- Látod ezt? Ez jelzi, hogy tartozom valakihez, aki vár rám, és el fog vinni magával innen. Nem kell nekem az a vacak papír, ha vele lehetek. - Jin elképedve, sőt, inkább elszörnyülködve nézett hol rám, hol pedig az ujjamra.

Mivel becsöngettek, nem volt szándékában újabb témát felhozni, inkább csendben elvolt egész órán, és a további szünetekben is csak firkálgatott a füzetébe, mint aki erősen gondolkozik.

Ahogy véget ért az utolsó óránk is, izgatottan vártam, hogy mindenki elhagyja a termet, és nekiláthassak a takarítsak, hiszen minél előbb kezdek bele a munkámba, annál előbb szabadulok és láthatom Jimint.

Mindenki elköszönt Jin-től, még a srácok is, én pedig kihasználva, hogy az ajtó előtt beszélgetnek, söprűt ragadtam, és bemásztam minden egyes felrakott szék alá, nehogy hagyjak valamit, és az osztályfőnök a fejemet szedje.

A szivacs még mindig nedves volt, ezért nem akartam újra kivinni és átmosni, azonban mikor felnéztem a táblára, elfogott egy enyhe borzongás, hiszen az jóval magasabb volt, mint én. Ugrálni kezdtem, és spiccbe tartott lábakkal próbáltam elérni a felső két sort, de sehogy se tudtam letörölni.

- Ezt hagyd rám. - vette ki hátulról a kezemből Jin az eszközt, majd kényelmesen felemelte kezeit, és törölgetni kezdte az odaszáradt krétamaradványokat. Nem volt időm bámészkodni, becsuktam az összes ablakot, és a hanyagul lent hagyott székeket pedig felpakoltam, amit a söprés közben nem volt már időm.

Felvettem a táskámat, és mivel nem volt már mit tenni, így otthagytam Jint, aki hasonlóképp cselekedett, amint végzett a táblával. Futásnak eredtem, hiszen késésben voltam, azonban ahogy kiértem a levegőre, és emberek sokasága került a szemem elé, rögtön elszállt minden erőm, amit eddig a lábaimban éreztem. Felhúztam a kapucnimat, és a falak mentén, igyekezve az árnyékban maradni kezdtem el megközelíteni a kávézó utcáját.

Csak érjek haza.. Azt hiszem, lesz mit mesélnem Jiminnek.