Bele szerettem egy Teknőcbe? (+18)

Mindig Is Hazudtak

-Meddig akarsz még itt tartani? - fekszek már vagy egy órája a gépe mellett, csövekkel az ereimben.
-Még van pár dolog.
-Miket nézel? Mert hiába kérdeztem bármit is, nem szólaltál meg.
-Mikor kérdeztél?
-Hagyjuk. Szerintem csak akartam kérdezni... - engedtem el. Nem vette észre, hogy szóltam hozzá.
-Mikor kapom vissza? - lép be Raf.
-Még lenne pár dolog. - fel sem nézett a monitorból.
-Ments meg. - suttogtam.
-Nem tudlak. - ült le mellém.
-Hallottam. - fordult hátra Doni.
-Ezt bezzeg meg hallod.
-Miért? - kérdezi Raf. - Neked sem válaszolt?
-Nem.
-Ilyen, ha be temeti magát a munkába. Ha szabadulni akarsz, meg kerget egy hatalmas kalapáccsal.
-Miii?
-Bizony. Úgyhogy ha azt mondom maradj, akkor maradj.
Ijedt szemekkel néztem Rafira. Ő mosolyogva rántott a vállán.
-Biztos el akarsz menni?
-Igen. Apa miatt is. Nem hagyhatom az emlékét ennyiben. Na meg, meg akarom tudni eddig kivel beszéltem telefonon.
-Tényleg! Hallottalak beszélni.
-Igen! Basszus! Hát onnan tudnak rólatok! Bele másztak a telefonomba.
-Az elképzelhető! - nyújtja fel ujját Doni.
-Nagyszerű! - nézem a plafont újra.
-Hé srácok! - robbant be Miki. - Apryl van itt.
-Majd máskor folytatjuk. Raf, szedd le a csövekről. - viharzott ki Doni. Majdnem fel lökte Mikit is.
-Szerintem beszélnie kéne Apryl-el. - ülök fel.
-Miért? - csodálkozik Rafi.
-Nem egyértelmű? Ahogy meg hallja, hogy itt van, rohan hozzá.
-Nem is vettem észre. Olyan...
-Természetes volt?
-Igen. - pakolja össze a vezetékeket.

-Szia! - köszöntem oda Aprylnek.
-Ooo Helló! Nem tudtam, hogy itt vagy. Nem zavartam volna.
-Nem zavarsz. - lepődtem meg a reakcióján. - Most jut eszembe, van egy kis dolgom a konyhában. - mentem el onnan.

Össze pakoltam a szemetet, el mostam a koszos tányérokat.
-Miért vagy itt?
-Haaa! - ijedtem meg,ahogy hátra fordultam. Szecska mester állt mögöttem. - Bocsánat, nem számítottam magára.
-Rád... Beszélj úgy velem, mint a fiaimmal.
-R... Rendben. Köszönöm. - töröltem meg a kezem. Le ültem a Sensei mellé.
-Akkor most, mond el, miért vagy itt egyedül.
-Úgy érzem Apryl nem bír engem. Nem szeretnék bele kotnyeleskedni a dolgaiba, így el mentem onnan.
-Próbáld meg ezt a dolgot könnyebben venni. Apryl sokáig volt a fiúkkal egyedül. Most neki is meg kell szokni, hogy nem csak ő van a csapatban.
-Ez ennyire nehéz?
-Vannak, akiknek igen. Őszintén meg mondva nem gondoltam volna, hogy Raphael lesz az, aki talál magának társat. Ő is olyan makacs, nehezen fogad el dolgokat és hirtelen haragú. De ha egyszer a családjába fogad valakit, soha el nem hagyja.-mesélt nekem az idős, rekedtes hangján.
-Tudom Sensei, eszemben sincs el hagyni.
-Igen, látom.
-Viszont, nem tudom mit csináljak, hogy Apryl ne legyen ennyire ellenszenves.
-Türelem. Ennyit tudsz tenni.
-Értem. Köszönöm.
-Mi jó a téma? - áll Raf az ajtónak támaszkodva, kezét keresztbe téve.
-Nem sok. Beszéltem kicsit aputokkal.
-Csatlakozom. - ül le mellém. - Apryl-lel meg ne foglalkozz. Nem ő miatta vagy itt.
-Ez igaz. - mosolyogva dőlök a karjára.
-Tényleg! Apám, holnap el megyünk pár napra. Jennek segítünk meg tudni mi lett az apjával.
-Rendben. De ne felejtsetek el hívni néha. És ne feledd fiam. Türelem. - mutatja fel mutató ujját.
-Ezaaaaz a Sensei meg engedte, hogy menjünk! - ugrált be Miki,majd elő vett egy doboz meg kezdett pizzát a hűtőből.

Meg indultunk a fel pakolt teknőc furgonnal.