Te vagy az én őrangyalom ~ Befejezett ~

1.

A szemeimre mintha egy tonna súly nehezedett volna. Fáj megmozdulnom. Fáj megszólalnom. Fájnak az egyre élesedő hangok. A zokogás, sietés egyik teremből a másikba, az óra idegőrlő kattogása.

Tik - Tak, Tik - Tak...

Viszont, egy valami nem fáj. Az érzés. Ahogy száguldok az úton, kapaszkodva a kormányba, szervezetemben egy adag extasy-val. Az adrenalin löket, ami a testemben áramlott, megfogalmazhatatlan nagy feltöltöttséget adott nekem. De, aztán egy óvatlan pillanatban a fejem megkoppan a köves úton, a háttérben ordítanak.

" Hívjátok már azt a kurva mentőt! "

Most pedig itt vagyok. De én nem akarok itt lenni. Újra a motoron akarok ülni, kikiabálni magamból mindent, és csak sodródni az adrenalinnal. De amilyen kegyetlen az élet, nem lesz többé már lehetőségem boldognak érezni magam. Egy ismeretlen, fehér köppenyes alak surran be az ajtón, a kezében egy korlappal. Megigazítja az orrán pihenő szemüvegét, és vizsgálgatni kezd, amit én nem nézek valami jó szemmel.
- Az a jó hírem van Szofi, hogy önnek van egy őrangyala - mosolyog az orvos. - Meg is halhatott volna. Ha lehetséges, mellőzze az ilyen hóbortjait.
- Térjen a lényegre, doki. Mikor szabadulok innen?
- Ha továbbra is ilyen goromba lesz, kénytelen leszek tovább itt tartani. 1 hét. Utána szabad lesz mint a madár.
- Lesz abból az 1 hétből 1 nap is - morgok.
- Hogy mondja? - fordul felém.
- Csak azt mondtam, maradhatok is...
- Igen, gondolom. A nővére mindjárt be fog jönni.
- Ő jól van? - kérdezem rezzenéstelen arccal.
- Alaposan rá ijesztett. De a körülményekhez képest jól. A szülei is hamarosan visszaérnek.
- Még egy jó hír - húzom a szám. - Kösz az infókat, Doki.

A nővérem, Alíz csakúgy beront az ajtón, és kisírt szemekkel néz engem.
- Tudod te, mennyire aggódtunk miattad?! - zokogok.
- Ne haragudjatok - sütöm le a szemem.
- Még hogy ne haragudjunk...Majdnem meghaltál, rémlik?!
- De nem haltam meg. Úgyhogy ne is hozd fel ezt többet.
- Jó, hagyjuk. Akkor inkább közlöm veled a jó hírt.
- Még egy jó hír? - forgatom a szemeim. - Mára elég legyen a jó hírekből.
- Szereztem neked munkát. A magyar válogatottnak fogsz segíteni - közli.
- Miért érzem én azt, hogy ebben a barátocskád keze is benne van? - sóhajtok.
- Úgy érzem, az a szó amit keresel, az a köszönöm, és hálás vagyok, hogy nem hagytatok belefulladni a kábítószerbe.
- Oh, hálásan köszönöm - motyogok.
- Az 1 hetes otthoni pihenőidőd után már kezdhetsz is - vigyorog. - Roli bevállalta hogy körbe vezet.

Bizonyára mások majd meghalnának az örömtől egy ilyen lehetőség hallatán, de ők nem én vagyok. Szabó Szofi a legkevésbé sem akar emberek között dolgozni, mert hogy is fejezzem ki magam...Utálja az embereket. De nem lehetek hálátlan, mert nem minden nővér lenne ennyire jóakaró a húgával szemben, mint Alíz. És nem mehetek el Varga Roland előtt sem, mert részben ez az ő műve. Úgy döntök, leleplezem a nem tetszésemet, és inkább jóképet vágok a történtekhez.

Az 1 hétből valóban kevesebb idő lett. Az orvos elmondása szerint már elhárult a veszély, így 1 hétnél hamarabb eljöhetek, de otthon szigorúan fekvőbetegnek kell lennem, ami egy egész érdekes feladat lesz számomra, mert mindig is nagy mozgásigénnyel rendelkeztem, de majd meglátjuk. Mivel már nem élek a szüleimmel, ráadásul még szingli is, egyedül vagyok a lakásomban, bár Alíz, a szüleim, illetve Roli elég gyakran meglátogatnak, így az egyedüllét nem is annyira igaz. Jelenleg a reggelimet fogyasztom, név szerint kakaós csigát tejjel. Ebben a pillanatban üzenetem érkezik.

Máté: Jól vagy?

Máté. Az egyik részem visszaírna neki, mert halovány érzések fűznek hozzá. De a másik részem már kevésbé tenné ezt. A Mátéval való kapcsolatom zűrösnek nyilvánítható. Egyszer együtt voltunk, egyszer nem. Mindig megfogadtam, hogy nem követem el ugyan azt a hibát, de mégis megtettem.