Leonora

Tanács

Este, amikor a vacsorázásból tértem vissza a nagyszüleimet az előszobában láttam készülődni induláshoz, éppen a kabátjukat vették fel. Meghallhatták a lépteim a kék, márványpadlón kopogni, mert felém fordultak.

- Sziasztok. Hova mentek? - kérdeztem.

- Igazán nem fontos. Csak az operába van jegyünk ma estére - mondta a nagypapa.

- Akkor jó szórakozást - mosolyogtam rájuk.

- Köszönjük drágám.

Még egyet utoljára rájuk mosolyogtam, aztán elindultam vissza a szobánkba, mert az ikrek éhesek voltak.

Benyitottam a szobába, Philipp a hirtelen szerzett csecsemőágy felett támaszkodott, és a gyerekekhez beszélt. Mögéosontam, hátulról átöleltem, mire megfordult. Fél karjával visszaölelt, majd megcsókolt. Visszacsókoltam, belesimultam az ölelésébe. Biztonságban éreztem magam, nagyobb biztonságban, mint amikor a hintóban utaztunk előszőr az Agrethe házhoz, vagy az Agrethe házban. Vagy az elmúlt közel egy év alatt bármikor.

- Köszönöm Phill - rebegetem.

- Mit? - kérdezett vissza.

Apró könnycsepp gördült végig az arcomon - hogy megvédesz, bármi is történjen.

- Ez a dolgom - válaszolt vállatvonva.

- Egy frászt. Nem kellene megvédened egy szinte vad idegent - ráztam a fejem.

- Pontosan ezért védelek.

- Tessék? - értetlenkedtem.

- Jól mondtad. Szinte vad idegen, de az utóbbi időben már egyáltalán nem vagy idegen számomra.

Nem mondtam semmit, inkább csak szorosabban simultam hozzá.

- Mi baj? - nevetett fel.

- Nincs baj. Én... szeretlek Phill.

- Én is szeretlek Nora - mondta. Újra és újra megcsókolt. Bedőltünk, pontosabban estünk az ágyba, és ott folytattuk tovább a csókolózást.

- Várj... a kicsik... meg kell őket szoptassam - szakítottam félbe a heves csókolózást.

Odasétáltunk a kiságyhoz, kivettem Donaldet, Philipp pedig Lindát, ameddig én Donaldet szoptattam addig Phill Lindát szórakoztatta, majd cseréltünk.

Visszatettük a gyerekeket a kiságyba. Én próbáltam ébren maradni, de az a nap kikészített, óriási erővel kellett küzdenünk az utolsó méterekért. Így könnyen elaludtunk.

👑👑👑

Másnap reggel végre kipihenten keltem - még akkor is, ha éjszaka kétszer fel kellett kelnem etetni - egy, az eddig használtaknál sokkal kényelmesebb ágyban. Az éjszaka folyamán végig Philipp mellett feküdtem, szinte teljesen hozzábújva. Biztonságot adtak a karjai, amik két oldalról öleltek. A fejem a vállába fúrtam, aztán mosolyogva felnéztem rá.

Békésen aludt, én pedig halkan kimásztam mellőle, és a gyerekek ágya felé álltam. Figyeltem, ahogy csendben szuszognak, és tudtam, nem sokáig fog ez tartani, mert előbb vagy utóbb, de fel fognak ébredni, és éhesek lesznek. Sejtésem sem volt, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, de mertem annyit kockáztatni, hogy elmenjek reggelizni.

Ösztönösen mozogtam a vidéki palotában, a szobától kezdve összesen kettő jobb kanyart, aztán egyet balra kellett tenni, végül a főlépcsőn le és egy újabb jobb kanyar után már ott is volt az ebédlő. Nagymama és papa is reggelizet, úgyhogy köszöntöttem őket, aztán leültem az asztalhoz.