Leonora

Visszaút

A gyűlés után Royalton hadnaggyal mentünk haza. Úgy gondoltuk további kockázatot jelentene, ha foglaltatnánk egy hotelszobát, ezért a hadnagy szívességét kértük. Szívesen fogadott minket, ő, és a családja is. Volt két lánya, az egyik Linette korú, a másik olyan tizenhárom, tizennégy éves lehetett. Csak a családi fotókból tudom, mert mire odaértünk hozzájuk, a lányok már aludtak. Egyedül Mrs. Royalton volt ébren, aki még így is meleg vacsorával szolgált.

- Fennség, bemutatom a feleségem, Henriette Royaltont.

- Üdvözlöm Mrs. Royalton. Köszönjük, hogy befogadtak minket ma éjszakára.

- Ugyan semmiség fennséges asszonyom. Megtiszteltetés, hogy mi nyújthatunk önöknek nyughelyet. Kérem foglaljanak helyet az asztalnál. Azonnal feltálalom a csirkét. Bizonyosan éhesek lehetnek.

- Valóban így van - mosolyogdtam el.

- Helyes, helyes. Henriette isteni csirkét süt, és remélem, hogy a héjában sült krumpliját készítette el köretnek - mosolyodott el Royalton a vacsora hírére.

- Jól mondod, Benedickt. Azonnal hozom azt is. - Mosolygott Mrs. Royalton.

👑👑👑

A valóban isteni vacsora után megmutatták merre van a fürdőszoba, és megmutatták, hogy melyik vendégszobát használhatjuk. Először Phill ment el zuhanyozni, aztán őt követtem én is. A forró víz némiképp ellazított, de annyira nem, hogy a mosogató Mrs. Royalton valamennyi neszére ne álljak támadó állásba. Veronica Buckhart az este azt mondta, Lawrence kezd paranoiásodni. Talán családi vonás, hogy vele együtt én is. De ha megtudná, hogy a nyugalmazott katona kiket is bújtat éjszakára, hát hogy mondjam, erősen elvenné Mrs. Royalton nyugdíját, és a férjéét is, vagy mondjuk a férjét is.

A fürdőből visszafele láttam, hogy a lányok szobájának ajtaja nyílik. És valószínűleg ahogy megpillantottak, vissza is csukták. Majdhogynem becsapták az ajtót. Magam után én is becsuktam a sajátunkat. Phill már az ágyban feküdt, de nem aludt. Engem várt, talán ő is féltett, még itt is.

Egy furcsa helyen ébredtem. Nem tudtam, hogy hol vagyok, főleg mert erős fények vakítottak el. Ahogy kinyílt a szemem, láttam, hogy a hálónkban vagyunk, nagymamáéknál. Egészen pontosan a szekrényben ülök. Az ajtó résnyire nyitva van, Phill a kiságynál áll, és a gyerekekkel beszél. A haját jobban szemügyre véve, nem olyan volt, mint szokott lenni, és nem is nézett ki úgy, mintha parókában lenne. A hangja hirtelen változni kezdett. Olyan volt... olyan volt, mint Lawrence. Hirtelen megfordult, és az arca is olyan volt. Kezében ott volt mindkét gyerekem. Valahogy kiszedte a zsebéből a kését...

- Leonora! Gyere elő. Tudom, hogy itt vagy. Nem kell, hogy meghalljanak a gyerekeid, nekem csak te kellessz. Gyere ide hallod? - Kiáltotta el magát. A lábaim nem mozdultak. - Egy. Kettő. Három. - Lawrence felemelte a tőrét. Előszőr Donalddal végzett. - Még mindig nem jössz elő? Sebaj. Akkor azt hiszem ez sem kell tovább az élők sorába. - Azzal belevájta a kést Linda mellkasába, aki felsírt, de utána örökre néma maradt.

- Leonora! Gyere elő. Leonora! Leonora! - Kiáltozott Lawrence.

Csapzottan, óriási lendülettel ültem fel az ágyban. Philipp mellettem ült, valószínűleg fel akart kelteni.

- Jól van. Semmi baj - szorított magához.

- A gyerekek. Lawrence. Megöli őket - hadartam össze-vissza.

- Nyugodj meg, nincs semmi bajuk. Csak rosszat álmodtál. Épp fel akartalak kellteni - magyarázott.

- Ha eddig nem féltem volna eléggé, most mégjobban félek - néztem Phillre aggódó tekintettel.