Az őrségváltást követően összeült a parlament az első hivatalos gyűlésére. Bosszankodva vettem tudomásul, hogy a kibővült törvényhozók társasága nem fér el a palota legnagyobb termében.
Sűrű elnézések közepette rakattam be még egy pót asztalt, amely mellől kényelmetlen, és szó szerint kilátástalan volt a helyzet. Minden esetre kibírtuk azt a három órát, melyet odabent kellett töltsünk.
Az egyik szünetben dühös léptekkel közeledett felém Madame Buckhart, vagyis Veronica.
- Leonora drágám. Nem lesz ez így jó. A cselédség nem fér el a szárnyában - panaszkodott.
- Mi a probléma? - Kérdeztem.
- Nincs elég hely, csak aludni se, már akkor sem volt, amikor Lawrence uralkodott. Jeleztük is neki a problémát, de semmit nem akart ellene tenni. Tudod, mindig úgy tekintett ránk, mint valami alantas népre. Holott mi nagyobb előnyben voltunk. Hamarabb láttuk a hercegnők fenekét, mint ő - nevetett fel. Megjegyzése kapcsán nekem is nevethetnékem támadt.
- Semmi gond Veronica. A minisztérium se fér el, hiába van a parlamentnek épülete. Alkalom adtán igenis szükség van, hogy a palotában értekezzünk. És az igazat megvallva, engem igenis nyomaszt ez a hely. Olyan sötét, és a múltam egy nem kívánt szeletét öleli körbe.
- Jaj Kincsem! Minden rendbe jön - húzott magához. Átöleltem, olyan biztonságot sugárzott. Megmosolyogtatott, hogy rangtól, és címtől függetlenül olyan közvetlen volt velem.
Veronica visszament a konyhába, ahol idő közben már sürgősen elkezdték készíteni az ebédet. Veronica, mint a cselédség feje, fontos tisztséget töltött be, és ezen kívül két napon belül a királyi dadussá is vált, ami legalább annyira fontos volt.
- Uraim. Kérem nézzenek körül ezen a termen. Kicsi. Igaz? Pedig ez a palota legnagyobb terme. Madame Buckhart, a cselédség feje jelezte, hogy nincs elég hely számukra. Ezen kívül egyéb, személyes okok miatt úgy gondolom, hogy itt az ideje ezt a palotát használaton kívül helyezni, és építeni egy újat, amely korszerűbb, és nagyobb. Aki támogatja az ötletet, kérem emelje fel a kezét.
Körülnéztem, és a többség igennel szavazott, főleg a pótasztalnál elhelyezkedők. Az órámra pillantottam. Déli tizenkettőt mutatott.
- Tisztelt uraim, erre a kérdésre hamarosan visszatérünk, azonban nekem jelenleg dolgom akadt. Köszönöm, hogy megjelentek a mai napon. A következő ülés időpontját hamarosan a tudtukra adjuk. Köszönöm, hogy eljöttek.
Sietősen a szobám felé indultam. Egy órára kint kellett lennem az állomáson, bár a királyi különvonat nem indul el a királynő nélkül, én szerettem a rendet, és a pontosságot.
Philipp a szobánkban volt, szinte egész nap ki se mozdult onnan. Amikor beléptem a szobába, észrevettem, hogy szinte az egész teljesen üres, és csak nagy, szemeteszsákok telítik meg. Az ágyon nem volt, csak matrac, a szekrények ajtaja tárva, nyitva volt, egyikben sem volt ruha, pontosabban férfi ruha. Egyedül az én, előző nap viselt nadrágom, és felsőm, valamint néhány szoknya.
Csörömpölést hallottam a fürdőszobából. Philipp éppen a fiókhoz lépett, amiben éjszaka találtam a parfümöt.
- Állj! - Rivalltam rá.
- Leonora! - Ugrott meg. - A szívbajt hozod rám. Még is miért ne dobjam ki?
- Mert ott van egy üveg - szorult el a torkom. - Állj el onnan - löktem meg.
- Nora - tette a vállamra a kezét.
- Mi ez a felfordulás?
- Gondoltam, hogy kitakarítok. Semmi értelme, hogy ilyen szemetek legyenek körülöttünk. - Dobott a zsákba kettő borotvapengét. Látványuktól azonnal lesápadtam. Phill észrevette, de nem tudta miért. - Nyugodj meg, nem vágom meg vele magam.
ESTÁS LEYENDO
Leonora
RomanceDorothea Celest Agrethe van Handerson királynő, az igazság kiderültével úgy döntött kideríti, családja miket titkol még. Ezért lement az egész pincét elfoglaló irattárba, találomra felnyittatott pár cellát, ahol több, mint száz éves dokumentumokat...