- Jó. Tizenhat voltam, amikor Lawrence tizenkilenc. Megkérte a kezem, nemet mondtam. Azt mondta, ezért csinálta az egészet. Mert bosszút akart állni a családon. Az emlék hatására, és mert egyébként a húgomról beszéltünk, elérzékenyültem. Ennyi - egyszerűsítettem le a történetet.
- Ennyi? Ennyitől kiborultál? - Csodálkozott.
- Leszállnál rólam? - Akadtam ki.
- Szereted? - Kérdezte.
- Nem. Igen. Nem. Úgy nem. Ő az utolsó rokonom a múltamból - magyaráztam.
- Jesszus. Nora, ezt nem mondod komolyan.
- De igen. Komolyan mondom, és ha nem tetszik, akkor ez van. Fogadd el, vagy ne. Nekem mindegy - háborodtam fel.
- Ez kész. Hallod magad? Meribelle-en elérzékenyülsz, engem meg leszidsz? Mi bajod van neked? - Kérdezősködött.
- Nem tudom. Rendben van? Nem tudom. Arra számítottam, hogy lesz valaki, aki megért, és nem csesztet, hogy mekkora hülye vagyok, de neked úgy látom, hogy az ellenkező oldal jobban fekszik.
- Most nehogy már én legyek a hibás! Azt mondtad szereted a saját unokatestvéred! Ez beteg! - Kiabált.
- Ne üvölts velem. Nem úgy szeretem. Az unokatestvérem!
- Sajnálom, jó? Nehéz napunk volt mindkettőnknek. Megértem, ha ilyen maszlagok kavarognak benned.
- Nem számít - ráztam meg a fejem.
Philipp leült mellém az ágyra, és a hajam kezdte simogatni. Belevackoltam magam az ölelésébe, és úgy ültem ott amíg meg nem nyugodtam teljesen.
Bár nem akartam többet látni, rájöttem, hogy kénytelen leszek még meglátogatni Lawrence-t, ha tudni akarok még pár dolgot. Példának okáért a családom sírjait, aztán hogy hol van Linette búcsúlevele, és azt is, hogy hova rakta a szüleim régi ágyneműit.
Előtte viszont sokkal fontosabb dolgaim voltak. Első sorban kitártam az ablakot, aztán elkiáltottam magam.
- Uraim! Nyertünk, jöjjenek a bálterembe! - Reméltem, hogy mindenki meghallja, amit mondtam. Philipp és én is elindultunk, de előtte lementem, hogy kiszabadítsam Veronica Buckhartot, az egyetlent, aki ottmaradt a lépcsőknél. Veronica elment a bálterembe, én pedig telefonálni kezdtem. A legelső telefonhívás, amit intéztem a parlamentieknek szólt, miszerint azonnal jöjjenek a palotába, amit Leonora hercegnő és csapata a mai nap olyamán bevett. A masodik hívás az érsek számára ment ki, akit szintén megkértem, hogy fáradjon a közeli székesegyházból át, ide. Végül pedig az Elareden hírmondója-újság főszerkesztőjét keresetem fel.
Minden meghívott megérkezett. A miniszterek számára ez egy igen szomorú nap lehetett, ugyanis az összeset szélnekeresztettem, méghozzá száműzetéssel, ami örökre szól. Volt, aki a várbörtön mellett választott, őket az őreim elvittek és lecsukták őket.
- Tisztelt egybegyűltek - léptem fel a lépcső harmadik fokára, hogy mindenki remdesen láthasson. - Jelenleg az országnak nincsen semmiféle közigazgatási irányítószervezete. Az Önök támogatásával megkérem a tisztelt érsekurat, hogy legyen kedves felszentelni az ország törvényes uralkodójává, és Philipp Agrethét királlyá koronázza.
Az érsek bólintott, aztán az idő közben megérkezett koronára tette a kezét.
- Leonora Dorothea Campbelle ismételd utánam. Én, Leonora Dorothea Campbelle...
- Én, Leonora Dorothea Campbelle - ismételtem életemben talán utoljára így.
- Szentül fogadom, Isten színe előtt, hogy az országot az érvényben lévő törvények és rendeletek alapján, igazságosan, és lojálisan, semmiféle kényszer hatása nélkül irányítom. Birodalmam és népem megvédem bármilyennemű külső támadástól, a népnek mindig az igazát nézem. Isten, és az elöljárók színe előtt szentül fogadom, hogy így teszek. - Ismételtem végig az egész esküt. Ezután Phillnek ugyanezt el kellett mondania, annyi különbséggel, hogy bele kellett szőnie: a királynőm életem árán megvédem.
ESTÁS LEYENDO
Leonora
RomanceDorothea Celest Agrethe van Handerson királynő, az igazság kiderültével úgy döntött kideríti, családja miket titkol még. Ezért lement az egész pincét elfoglaló irattárba, találomra felnyittatott pár cellát, ahol több, mint száz éves dokumentumokat...