Leonora

Vándorlás

Az első két-három hónapot időben tudtuk teljesíteni, semmi sem akadályozott bennünket, talán csak az, hogy az én egészségügyi állapotom romlott. Nem tudtuk mitől, de nem volt időnk kideríteni.

- Mond csak Nora, jól vagy? - szólalt meg a pusztában vágtázva Philipp.

Lepillantottam a puffadó hasamra. Gyengének éreztem magam, és kissé kimerültnek.

- Hallottam olyat, hogy afrikában az éhezőeknek is megpuffad a hasuk, mert nem esznek eleget. Szerinted lehetséges, hogy ez az én problémám?

- Nem tudom kedves, de ígérem, hogy ma este még kerítek hozzád egy orvost. Igazán rosszul festessz az utóbbi időben, és ezt ne vedd sértésnek - szabadkozott.

- Nem haragszom. Számomra is érthetetlen a helyzet, és nem akarom szabotálni a küldetést, úgyhogy a felépülésemért bármit.

Estére elérkeztünk egy fogadóba. Jobban hasonlított egy udvarházhoz, mint egy szálláshoz, de megfelelt. Szélesen terült el, viszont csak egy szinten.

Két lovász lépett oda hozzánk, amikor meglátták, hogy leszállunk a lovakról. Odakötözték a paripákat egy oldalt eső bakhoz, azonnal vizet és füvet adtak nekik.

Philipp besegített az előtérbe, de összecsuklottam a karjaiban. Még gyengébbnek éreztem magam, mint a lovon, sőt erősen verejtékeztem is.

- Kérem segítsenek! - nyitott be az ajtón Philipp. Két komornyik odalépett hozzán, közrefogtak, aztán egy sárgabársonyos fotel felé cipeltek, míg Phill bejelentkezett a szállodába.

A szokástól eltérően most a szobánkban vacsoráztunk meg, alig volt erőm kikelni az ágyból. A doktor nem sokkal fél nyolc után érkezett.

Alaposan meghallgatta a tüdőm és körülbelül minden rutinvizsgálatot elvégzett rajtam. De nem talált semmilyen problémát.

- Megteszi, hogy rááll erre a mérlegre legyen szíves Mrs. Armitage?

- Persze - odaléptem a szerkezethez, arra számítottam, hogy alacsony értélet fog mutatni, ehezképest igazán jó súlyban voltam.

Philipp folyamatosan aggodó tekintettel figyelt, aztán elfordult, és inkább az ablakon nézett ki, ez nem sokáig tartott, mert végül újra az engem való megfigyeléssel ütötte el az időt.

- Mondja csak mióta utaznak? - kérdezte a doktor.

- Lassan négy hónapja - válaszoltam.

- Igen, értem. És a rosszullétek mikor szoktak önnél jelentkezni?

- Legtöbbször reggelente, de vannak alkalmak, amikor délután vagy ebéd közben.

- Ühüm, igen, igen. Nézze, a legnagyobb valószínűség szerint ön terhes, Mrs. Armitage.

Döbbenten néztem a doktort, dehát Philipp és én csak egyszer szeretkeztünk, és nekem az volt az első alkalom.

- Virginia, minden rendben veled? - nézett rám Philipp. - Nagyon sápadt vagy.

- Ne aggódjon, Mr. Armitage a felesége csak enyhe sokkot kapott. Javaslom üljön le - fordult felém az orvos. Kettőt bólintottam, aztán hanyatdőltem az ágyon.

- Ön szerint folytathatjuk az utazásunkat, vagy itt kell maradnunk? - kérdezte Phill.

- Javaslom, hogy egy hetet töltsenek el itt, aztán ha a felesége újra erőre kap, akkor folytathatják. Vasárnap visszajövök, és meglátjuk mi lesz.

- Köszönjük szépen doktor úr - rázta meg Philipp az orvos kezét, majd bezárta utána a szobaajtót.

Befeküdt mellém az ágyba, a kezét a fejem alá csúsztatta, másik kezével a lehető legközelebb húzott.