Leonora

"Hátrahagyni mindent, biztonságban"

Korán keltem, ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen amúgy is csak fél tízkor indultunk volna. Igaz, nyolc órára megbeszéltünk egy utolsó tanácsot, de engem valamiért még is kivetett az ágy. Philipp sem aludt a legnyugodtabban. Forgolódott, sőt. Egész éjszaka forgolódott. Nyilván rossz álmok gyötörték. Felkelteni mégsem akartam. Ha csak ennyire is, de pihent. Donald és Linda nem érzett meg semmit a készülődő káoszból. Mindanyiónk közül ők aludtak a legkedvezőbben.

A lehető leghalkabban kinyitottam a ruhásszekrényem. Hosszas gondolkodás után egy lovagló nadrágra, és egy egyszerű fekete flanelpólóra esett a választásom, ami persze férfi felső volt.

Fogalmam sincsen miért, de kimentem a kertbe. Leültem az egyik kőből faragott padra, ami a kastély falához volt közel. A tornácról néztem a kiképzésem színterét. Emlékeztem három héttel ezelőtt elkezdődő kiképzésemre, amikor megtanultam szabad kézzel megfujtani valakit. Hosszasan néztem a gondosan levágott füvet, és az utat szegélyező kigyomlált rózsabokor ágyást. Szerettem volna minden egyes apró momentumát a háznak mélyen az emlékezetembe vésni.

Felálltam a padról, hiába volt június vége, odakint még mindig hűvös volt az idő. A folyosón végigsétálva olyan volt, mintha a napom járnám végig. Egy pillanat alatt az állomásra kerültem, láttam, ahogy hátra sétálok az utolsó vágányokig a felüljárón keresztül, és a királyi pár jelzésére felszállok a vonatra. Aztán pontban fél tízkor a páncélvonat kilendül az állomásról. Láttam, hogy kivételes körülmények között utazunk Wellbridg-ig. Aztán ahogy a vonat megáll a wellbridg-i állomáson, arra az okra hivatkozva, hogy valami meghibásodott a vonaton. Észrevétlenül leszállunk róla, mind a hatvan-hetvenen. Az állomástól kicsit messzebb összegyűlűnk, és megtesszük a negyed órás utat a hegyig. Ott kinyitjuk majd a kaput, és belépünk a hegy belsejébe.

Azonban most a hegy belseje helyett a konyhába léptem be. A szakácsok már a reggelin sürögtek, amikor a főszakácsnő meglátott, mosolyogva odajött hozzám.

- Kisasszony. A reggeli negyed, vagy fél órán belül elkészül. - Biztosított.

- Én csak kávéért jöttem - szabadkoztam.

- Óh, ne haragudjon. Azonnal töltök Önnek - hajolt meg, aztán elment, kivett egy bögrét a felső szekrények egyikéből. Ezek amolyan nem hivatalos kávézások alkalmával rendszeresen előkerülő dolgok voltak. Bár nem volt olyan nagy jelentőséggel rendelkező dolog, ahogy a kert elrendezése se, én erre is emlékezni szerettem volna.

Visszamentem a szobába, fogalmam sincs miért, talán vissza szerettem volna aludni, holott tudtam, hogy a kávézás után főleg nem fogok tudni, egy szemhunyásnyit se aludni. Végül megállapodtam a gyerekágyak mellett. Figyeltem, ahogy a srácok békésen alszanak, nem tudták mi készül, ennyire még nem voltak nagyok. Ahhoz legalább tíz évvel korábban kellett volna szülessenek. Nekem torokba gombócot szorító érzésem volt, bevallom őszintén féltem. És fogalmam sincsen, hogy ezt a félelmet mikor, és hol fogom leküzdeni. Nagy úgy tűnt, hogy soha. Ami innentől kezdve akár egyen értékű lehetett volna a halállal, azt viszont nem volt szabad elfeledjem, hogy nem szabad ezt a félelmet kimutassam. Így az akaraterőm fölényeskedett felettem, ezért voltam száz százalékban elhivatott a csatát illetően.

Néztem Donald apró arcát, ahogy a levegő vétele során elnyílik a szája. Markáns arca volt, olyan királyos. Biztos voltam benne, hogy nem tőlem, de nem is Philipptől örökölte közvetlen. Tudtam, hogyha kinyitná a szemét, akkor óriási, mogyoróbarna tekintete lenne. Ahogy Lindának is. Próbáltam minden rezdülésüket a fejembe vésni, ahogy Linda nyöszörögve átfordul a másik oldalára, vagy ahogy Donald elégedett cuppogásba kezd, miután a cumija kiesik a szájából. Visszaadtam neki, hátha ezzel további alvásra tudom bírni, vagy legalább meg tudom akadályozni abban, hogy felsírjon, ezzel felkeltve az apját, esetleg a húgát. Ahogy néztem őket, akaratlanul is könnycseppek gördültek a szememből. Olyan ártatlanok, és nyugodtak voltak. Ehhez képest én szinte egy idegronccsal voltam egyenértékű, nem zúztam, nem romboltam, nem öltem, csupán nem aludtam, és féltem. És ez jobban kikészített a kelleténél, mint azt vártam.