Leonora

Epilógus

5 évvel később

Néha a napjaim megkívánják a strapabíróságot, az ország még most, öt évvel később se olyan stabil, mint amilyen azelőtt volt, de kezd stabilizálódni, ami jó nekik. Nekem pedig ez erős mennyiségű feladattal járul, ezért van az, hogy olykor napokig nem láttam a családom.

Fáradtan dörzsöltem meg a szemem, amikor végeztem egy adag papírmunkával. Az asztalomon ott tornyosult még kétszer ennyi, habár ma már az eredeti kupac háromnegyedét elintéztem.

- Felség - szólított meg valaki ismerős hangú. Aztán rájöttem, hogy az asztalom mögött álló, inas volt.

- Tessék - fordultam meg.

- Valaki jött Önhöz. - jelentette be.

- Ki az? - kérdeztem. Kitoltam a székem, felálltam és elsétáltam az ablakig. Ez a szoba lett az én dolgozó szobám. Bár távol volt, tökéletesen rá lehetett látni a fővárosra, és annak csillogására. A külvárosban egyre több építkezés folyt, és azt valójában nem is láttam, de tudtam, a sugárutat is javítják, hiszen az első metrót építették alatta.

- Nem tudom, de azt mondja nagyon sürgős - válaszolt az inas.

- Nézze. Hányszor mondtam maguknak, hogy nem engedhetnek be bárkit ide? Főleg nem a háború után.

- Felség. Sajnálom - mondta bűnbánó hangsúllyal.

- Most már mindegy, engedje be - ráztam meg a fejem.

Az ablaknak álltam, háttal az ajtónak, így nem is láttam, hogy ki az, aki bejön. Nem fordultam meg, gondoltam így is belekezd majd a mondandójába.

- Elrabolhatom a királynőt? - ölelt át hátulról két kéz.

- Ha kér érte váltságdíjat lehet róla szó - simultam bele az ölelésbe.

- Mit szól mondjuk két csókhoz?

- Kevés - húztam el a szám.

- Akkor legyen három - nevetve megfordultam, magamhoz húztam Philipp - et és megcsókoltam, mielőtt még meggondolná magát. Hatalmas robajjal kinyílt az ajtó.

- Anya, anya! Donald már megint ráncigálja a fonatom! - kapaszkodott bele a lábamba Linda.

- Kicsim, mit tanítottam neked? Ha meghúzza, köszönd meg.

- Aztán óvatlanul gáncsold ki - suttogta.

- Pontosan - bólintottam. - Húzd ki magad! - néztem szigorúan.

- És maga, királyfi? Mi az indítéka? - Donald látványosan hallgatott.

- Még egy hónapot bírjatok ki, aztán két külön szárnyba is kerülhettek felőlem. - nevetett fel Phill.

- Apa? - billegett egyik lábáról a másikra Linda.

- Igen, Pöttöm?

- Nem is vagyok kicsi - fonta össze maga előtt a karjait, aztán megigézve pislogott az apjára. - Felveszel?

- Hát... na jó, talán most az egyszer - forgatta a szemét Phill.

- Anya én is! - jött oda hozzám Donald.

- De ha gerincsérvet kapok, akkor öt évesen leszel király!

- Nem is vagyok nehéz - ugrott egyet, hogy ne kelljen akkorát hajolnom. Álltunk az ablak előtt és figyeltük a kertet. Odakint több tíz kertész gyomlált, és a beltéri tervezők is ki - be járkáltak a félkész, de már lakható palotában.