Rain Drop [Nightmare I.]

Chapter Fifteen

- Annyira örülnék, ha leszoknál erről az ájulásról.

Natasha elmosódva hallotta Lauren bosszankodó hangját, majd óvatosan kinyitotta a szemét és felült.

- Mi történt?

- Sikerült erőt gyakorolnod a vízre, aztán pedig elájultál. Csak a szokásos.

- Bocs. - Natasha megdörzsölte a szemét. - Pocsékul vagyok.

- Nem csodálom, a vérnyomásod a kétszázat veri. Ez normális?

- Fogalmam sincs. Mindenesetre eléggé szédülök.

- Oké, semmi gond. Feküdj vissza - sóhajtott a lány. - Egyébként nagy baj van.

- Mi lehet még rosszabb?

- Vérdíjat tűztek ki a fejedre.

- Mi a... Mi? - ült fel Natasha ismét, amit a fejébe nyilalló éles fájdalom miatt azon nyomban meg is bánt.

- Ötezer fontot kap, aki élve valamelyik bűnszervezet kezére keríti Vízlányt.

- Mégis miért vagyok olyan érdekes? - nyögött fel a lány.

- Azért, kedves Vízlány, mert úgy gondolják, nagy találmányt fedeztek fel benned és sokat fogsz érni a piacon.

- Szörnyű ez a név - fintorgott "Vízlány". - Ennél még Brannan Esőcseppje is fényévekkel jobb volt...

- Nem ez most a lényeg. Az a fontos, hogy semmiképp nem mozdulhatsz el a házból, mert veszélyben vagy.

****

Matthew Frances bőrig ázva haladt London csúszós utcáin. A homlokán ragtapasz díszelgett, amit vörösre festett a vér. Ruhájából és hajából csöpögött a víz, miközben lassan arra lett figyelmes, hogy felkelt a Nap.

Tudta, hogy hibázott. Az őr mindent el fog mondani, bizonyítékként pedig ott lesz a vércsepp a padlón. Brannan olyan gyorsan fog értesülni, hogy annyi idő alatt nem fogja tudni elhagyni a várost.

Matthew úgy ismerte London utcáit, akár a tenyerét, így még kora hajnalban sem okozott gondot a tájékozódás.

Elágazáshoz ért, egy pillanatra elgondolkodott, melyik irányba induljon tovább. Egyik a Buckingham, másik az egyik kedvenc cukrászdája felé vezetett. Tudta, hogy előbbi lenne a logikusabb választás, mert onnan közel van a buszmegálló, de annyira kimerült volt, hogy úgy érezte, mindenképp szüksége van egy szelet francia krémesre. Így, jelentős lelkifurdalással abba az irányba indult. Egyszer ő is lehet önző, nem?

Amint betért cukrászdába, egyből megcsapta az ismerős illat. Mélyen beleszagolt a levegőbe, és konstatálta, hogy igencsak éhes.

- Helló - köszönt a pult mögött álló nő. - Segíthetek?

- Egy... Egy szelet francia krémest kérek - mondta a rendelést a férfi halkan. Olyan erővel szakadt rá a fáradtság, hogy szinte összerogyott alatta. Laposan pislogva próbálta nyitva tartani a szemét, miközben fizetett. A pultos nő sokáig fürkészte az arcát.

- Maga nagyon ismerős.

- Előfordulhat - vonta meg a vállát Matthew. - A környéken nőttem fel.

- Á, már tudom is! - kiáltott fel hirtelen. - Albert! Nem, maga nem Albert. Magának kék a szeme...

- Az öccse vagyok. Matthew Frances - nyújtott kezet.

- Penelope Langston.

- Honnan ismeri a bátyámat? - érdeklődött Matthew, miközben bekapott egy falat süteményt.