Rain Drop [Nightmare I.]

Chapter Eighteen

Szép nap virradt Londonra.

Dr. Stanley Brannan azonban mégis lehúzott redőnyök mögött próbálta összefoglalni gondolatait, amikor egy látogató megzavarta a koncentrálásban.

- Á, csak te vagy az - nézett fel csalódottan.

- Azt hittem, örülni fogsz - foglalt helyet a váratlan látogató.

- Nem igazán alkalmas, ugyanis a helyzet nem túl fényes - sóhajtott a férfi.

- Á, Esőcseppre gondolsz - biccentett. - Azt hittem, ezt is előre eltervezted, hiszen te mindig minden lépést előre kiszámítasz...

- Valóban, most azonban ez a lány komolyabb fejtöréseket okoz, mint szabadna.

- Gondolod, hogy ő az?

- Nem. Az nem lehet. Éretlen, tapasztalatlan és gyerek. Nem lehet ő.

- Miért érzem úgy, hogy saját magadat győzködöd? - billentette oldalra a fejét a látogató.

- Értsd meg, tudom, hogy nincs így. Ha meg olyan okos vagy, mondd el!

- Nem, mivel nem tudom. Csak arra próbálok rájönni, te mennyit tudsz.

- Mit keresel itt egyáltalán? - sóhajtott dr. Brannan gondterhelten.

- Üzletet akarok ajánlani.

- Egyből gondolhattam volna.

- Ne gúnyolódj! Mondom az alkut. Esőcsepp meghal hat hónapon belül, vagy elmondom Lilynek az igazat.

- Ez nem alku, ez zsarolás.

- Esőcseppnek nem is szabadna léteznie, csakis a te hibád, hogy nem maradt az a naiv lány Brightonból. Törlesztened kell. Hat hónap, vagy Lily mindent megtud.

Brannan mélyet sóhajtott, de jobb ötlet híján elfogadta a felé nyújtott kezet.

****

Natasha egy pók ügyességével kapaszkodott át az épület falain, a párkányra támaszkodva lépdelt, és nem is haladt rosszul. Majd megcsúszott.

A fájdalom villáma nyilallt a testébe, a feje hátracsuklott, lába megbicsaklott, kezével a betonra támaszkodva tompította az esést. Bőre felhorzsolódott, bokája lüktetett, és fáradtan feküdt a földön. Nos, talán van ennél egyszerűbb módszer is arra, hogy bejusson.

Nyögést hallatva kecmergett fel a földről, leporolta ruháját, majd újult erővel indult tovább. Talán az a legegyszerűbb, ha egyszerűen bemegy a bejáraton, és nem próbál Pókembert játszva bemászni valamelyik ablakon.

Vastag kerítés volt a bejárat előtt, ami előtt egy recepció.

- Igazolványt kérek - dünnyögte a recepciós félkómásan. - Ha nincs, most lehet elmenni, mielőtt hívom a rendőrséget. Ez privát terület.

- Aha - motyogta Natasha. Nos, ez sem jött be. Már ment volna vissza a tetőre próbálkozni, vagy talán fel is adta volna, amikor meglátott egy ajtót, ami vészkijáratnak volt jelezve.

Körbenézett, majd, amikor megbizonyosodott róla, hogy senki nem figyeli, kivett két hullámcsatot gondosan eligazított frizurájából, majd némi ügyeskedéssel az ajtó hamarosan nyitva állt. Ezt a trükköt Lauren tanította neki, és most végre hasznát vehette.

Belépett, és egy ablaktalan folyosó fogadta. A rideg hangulat borzongva futott végig a testén, Natasha azonban tudta, hogy ez itt most nem a félelem ideje.

- Nem szabadna itt lenned.

A lány olyan gyorsan pördült meg, hogy a hirtelen lendülettől hanyatt esett. Sietve tápászkodott fel, és nézett farkasszemet a zöldeskék szempárral.