Utolsó Repülés

✈️13✈️

A félévi kiruccanás másnapján Mattnek visszatért a jó kedve. Már nem érződött rajta, hogy szomorú lenne. Sőt, igazán elemében volt, olyannyira, hogy egy óvatlan pillanatban felkapott, és nyakig szaladt velem az óceánba. Legszívesebben ott helyben megcsókoltam volna, de Carol árgús szemekkel figyelt minket.

Este Matthew mellett aludtam, bár szörnyen kicsi volt az ágy. Mosolyogva nyugtáztam, hogy ez nem az otthoni duplaágyam, de nekünk így is megfelelt, főleg mivel a lényeg csak az egymás mellett alvást jelentette.

Bevallom őszintén, én azt hittem, hogy Carol majd át fog járkálni a szobába, de ilyeneket nem csinált. Hagyta had tegyük a saját dolgainkat. Az üdülés közepén már azt is meg mertük engedni magunknak, hogy összetoljuk a két ágyat. Így kicsit jobban elfértünk.

✈️✈️✈️

A nyári szünetet óriási hőség előzte meg, éppen ezért volt felüdülés, hogy Washingtonba mehettem Carol szüleihez, akikkel a fél év alatt sokszor találkoztam és meg is kedveltem őket.

A júliusi forróságban együtt mentün Matt-tel és Carollal a reptérre, hiszen őket várta Hawaii. Engem pedig a két órás, rövid repülőút a fővárosba. Szerencsére megint középre szólt a jegyem, így a terveim szerint tudtam szorítani a nevelő-nagyszüleim kezét.

A duty free-ben vett szendvicseinket majszoltuk Matt-tel a hatalmas üvegablak előtt, és a forgalmat figyeltük. Elhúzott előttünk egy American, aztán közveteln utána egy Delta is szárnyat bontott.

Angelina és Joe kíséretében elkísértük Mattet és Carolt az A13-as kapuhoz, ők pedig az utashídon keresztül beszálltak a repülőbe. Visszasétáltunk az egyik padsorhoz, a mi gépünknek még volt két órája indulásig. Sűrűn járnak Washingtonba járatok ugyan, de Carol légitársaságánál csak kettő volt naponta.

Felnéztem az újságomból. Csak azt láttam, hogy egyre több ember gyülekszik az ablakokhoz. Angelina felállt a székéből, megragadta a kezem, és odavonszolt az ablakhoz.

Előszőr nem tűnt fel semmi szokatlan. A földön óriási volt a forgalom, de itt mindig az. Az időjárás szép tiszta volt, egyetlen felhő sem volt az égen. Aztán elkaptam a fejem az irányító torony felé. Egy fekete füstben úszó repülőgép közeledett a leszálláshoz, viszont gyorsabban, mint amennyire az meg lett volna engedve.

A leszállása teljesen szokványos volt. Előszőr a hátsó, majd az első futómű ért földet. De aztán a repülő tovább száguldott, aztán elrándult jobbra, és végül a reptér melletti erdősávban végezte.

Füstfelhő csapott fel az égbe. Ez már a második légikatasztrófa, ami a szemem láttára történik - gondoltam. Angelina mama, mintha olvasna a gondolataimba erőset szorított a kezemen.

Szirénák hangja zengett fel, ami még így, vastag falakkal elválasztva a kinti tértől, is hangos volt. Az első tűzoltóautó kiért a roncshoz. A bent megszólalt a hangosbemondó.

- Tisztelt utasaink! Kérjük őrizzék meg nyugalmukat! Az embereink a helyzet magaslatán vannak, de a roncs tűzoltásának végéig csak ket futópályát tudunk használni, a késésekért elnézésüket kérjük.

Az erdőből botladozó, és csurgó vérű emberek jöttek ki. A tűzoltók eloltották a tüzet a farok résznél, így a légitársaság logója látszott. Hatalmas görccsel a gyomromban figyeltem az eseményeket, ugyanis nemrég egy ugyanilyen gép fedélzetére szállt fel a családom többi tagja.

Egész testemben remegtem, ahogy néztem a történéseket. A mentő helikopterek a helyszínre érkeztek. Egy szőke, melegítőnadrágos nő jött ki a letarolt fák közül, egy barna hajú srác támaszkodott a vállára, és ugrált a beton felé. Arcuk torz volt a vértől. A srácot leültették a futópálya szélére, a többi sérült közé. A nő visszabicegett a fák közé. Ismerős mozdulattal söpörte ki a laza kontyba fogott hajából elkószáló hajtincseket az arcából. Ezzel együtt a vért is kitörölte a szeméből. Csillogó kék szemeivel visszanézett a fiára. Carol - csapott át rajtam a felismerés.