Utolsó Repülés

✈️3✈️

Sharon belekarolt Matthewba, majd megindultak a folyosó másik felébe. Hát kösz, Matt "Mindenben segítek" Simpson.

Egy ott álldogáló srácot kérdeztem meg, hogy merre van a 11.c osztályterme. Flegmán elmutatott egy irányba, én meg elindultam arrafele.

Végigjártam a vízszintes folyosót, mire becsengettek, de a termet sehol sem találtam. Elindultam a főfolyosóra merőlegesen, hátha megtalálom. A jó hír, hogy megtaláltam, igaz mindössze húsz percembe tellett.

Sűrű bocsánatkérések közepette léptem be a terembe, ahol éppen osztályfőnöki óra volt.

- Szervusz Lonie. Semmi baj. Gyerekek, kérlek köszöntsétek új osztálytársatokat, Lonie Kinget. Mondanál magadról pár szót? - fordult felém az ofő, miközben a többiek helókat és sziákat dobáltak felém, amiből kicsit sem sütött az őszinteség.

- Persze - húztam hamis mosolyra a szám - Sziasztok, Lonie vagyok. Eddig Észak- Karolinában laktam. Tizenkét éves korom óta sportolok, tizennégy évesen volt az első versenyem. Idén nyáron Corfun nyaraltunk. Landoláskor a repülőgép nem tudott megállni. Egy betonfalnak csapódtunk, a gépen tűz ütött ki. Láttam apámat a tűz martalékává égni. Később anyám a mellettem lévő műtőben vesztette életét. Eltört a lábam, elég sok bordám, és a karom is. A koponyám enyhén zúzódott, soha többet nem sportolhatok. Jelenleg az egyik légiutaskísérőnél élek, aki a balesetben a legtöbbet segített. Mind rajtam, mind más embereken.

- Köszönjük - tért vissza a sokkból az ofő. - Foglalj helyet, ahol tetszik.

Az ajtó mellett volt egy félig üres pad. A falhoz közel egy lány ült, aki nagy figyelemmel kísérte a beszámolóm, de rögtön visszatért a pad firkálásához, ahogy az osztályfőnök elkezdett magyarázni valami jótékonysági bálról.

Az órához nem igazán tudtam hozzátenni. Csak hallgattam, ahogy az ofő ürességeket locsog, ha esetleg volt szó valamiről, amit be kellett írni az ellenőrzőbe, akkor azt megtettem. Egyébként nem nagyon foglalkoztam a dologgal.

Kicsengetéskor odabicegtem az ofőhöz. Megkérdeztem, hogy merre van a törielőadó, mire megmondta, hogy közvetlen alattunk. Éljen, akkor lépcsőzhetek. Talán becsengetésre odaérek.

- Mond csak Lonie, hogy tetszik egyenlőre?

- Nagyon szimpatikus - zártam rövidre a témát. Nem akartam részletezni, hogy már most utál mindenki, és az esküdt ellenségem az osztálytársam, és a mostohabátyám barátnője. Igazán tetszik eddig a dolog.

- Ennek örülök. Hagylak menni, nehogy elkéss! - azzal összecsomagolt, és kipucolt a teremből. Te is aztán segítőkész vagy. A padtársam még mindig elmélyülten rajzolgatta a padot. Úgy látszik nem nagyon izgatta, hogy kicsengettek.

Elindultam lefele, az előadó felé. Az osztálytársaim már a kihelyezett padokon ültek, vagy a földön. Attól függ kinek milyen hely jutott. Tanácstalanul álldogáltam az ajtóban, és fújtam ki a levegőt.

Sharon a barátnőivel nevetett, gondolom rajtam. A fiúk futó pillantásokat vetettek rám, aztán visszatértek a telefonjuk nyomkodásához.

Padrajzló társam lépett a területre. Megállt mellettem, majd felém nyújtotta a kezét.

- Szia, Ruth vagyok, nagy rajongód.

- Megtisztelsz, bár jobban teszed, ha inkább Sharonnak drukkolsz ezentúl, nem hinném, hogy valaha is visszatérek.

- Minden fejben dől el. Ha vissza akarsz kerülni, és küzdeni, akkor csak hajrá. A kulcsszó a küzdés. Ne add fel. Végigkövettem a munkásságod egészen a mai napig, most, hogy már tudom mi történt veled pontosan sokkal tisztább a kép.