Bipolar ➡️ XiuChen AU

HUSZONKILENC

Minseok

- Reggelt! – lépek oda a szokásos társasághoz egy halvány mosollyal az arcomon, ahogy meglátom őket leszállni a buszról.

Ma úgy gondoltam, szívesebben élvezném ki inkább a friss levegőt és a korareggeli napsütést, így úgy döntöttem a két szép lábamon jutok el az iskoláig, közben beugorva egy kávéért is a közeli pékségbe, ahova már jó ideje nem tettem be a lábamat magamtól.

A három fiú pár másodpercig szótlanul mered rám, majd először Junmyeon halk kuncogását hallom meg, ahogy lassan elmosolyodva viszonozza köszönésemet.

- Ezek szerint képesek voltatok hazaérni épségben. – jegyzi meg még mindig mosolyogva. – Nyertem Xing. Fizess!

- Lemaradtam? – kérdi Luhan kissé zavarodottan.

- Persze, hogy nyertél Junie. Egyébként semmi érdekes Lu – nyugtatja egy vállveregetéssel Yixing az ide-oda pillantgató Luhan-t. – csak a szokásos. Minseok azt hitte, belefér még az az egy üveg soju... Aztán berúgott, mint az albán szamár.

- Azért ennyire nem volt vészes a dolog... - kezdek mentegetőzni, de azonnal félbeszakítanak.

- Úgy kellett hazakísérni téged. – pillant rám Junmyeon egy amolyan „na ne mondd!" arckifejezéssel. – Szegény Jongdae-ssi rekord sprintet futott a Gravity-ig. Hajnal kettőkor. – nevet fel, mire Luhan szemei kikerekednek a név hallatán, nekem pedig azonnal vörösbe borul az egész arcom.

- Erről jut eszembe, - szólalt meg Yixing, amint Jun befejezte. Vajon meddig gyakorolják ezt, amikor nem vagyunk ott? – hogy viselte Jongdae-ssi a részeg Minseok-ot?

Veszek egy mély levegőt, hátha azzal kicsit enyhíthetek a zavaromon, de elég csak megemlíteni Jongdae nevét, és teljesen vörösbe borulok újra. Torkomat köszörülve kezdek kínos nevetésbe, majd összeszedve magamat végre válaszolok is a kérdésre.

- Meglepően jól, sőt azt is lehet mondani, hogy az éjszaka nem volt olyan kellemetlen neki, mint a rákövetkező reggel.

- Reggel? – kérdezik mind egyszerre.

- Igen. – bólintok zavartan. – Éjszaka, reggel meg délután is.

- Akkor találkozott az anyukáddal is? – kérdi Jun meglepetten.

- Persze. – mosolygok idétlenül. – Jobban kijönnek, mint gondoltam. Habár Dae az elején kicsit rémült volt, de amint magához tért már nem volt semmi probléma.

Szóval ilyen érzés.

Ilyen, amikor teljesen kifordul az ember önmagából csupán egyvalaki miatt. Csupán azért, mert a szíve nem tud betelni vele. Nem tudom kontrollálni a gondolataim amelyekben mindenhol ott rejtőzik. Képes vagyok idétlenül vigyorogni, amikor róla beszélek, vihogok, mintha muszáj volna. A szívem ide-oda kalimpál, ki akar törni a mellkasomból csak a gondolatára is.

Már értem, mit érezhet Luhan, amikor Sehun-ról van szó.

Luhan.

Arcára pillantok, ahol az előbbi döbbenetnek már nyoma sem látszik, egy halvány mosollyal, csillogó szemekkel pillant az enyéimbe.

- Bocsánat. - elkapva fejét indul az iskola bejárata felé.

Néhány pillanatig csak csendben figyelem, ahogy befelé igyekszik.