Bipolar ➡️ XiuChen AU

HÚSZ

Minseok

Kezdem megbánni ezt az ötletet.

Viszont most, hogy már négyen ülünk a nyomasztó csendben, és arra várunk, hogy valaki belekezdjen a dologba rájöttem, kicsit elkéstem a megbánással, vagy hogy meggondoljam magamat. Feszengve, remegő végtagokkal pillantok végig a társaságon.

Na jó, ez egy kifejezetten szar ötlet volt...

- Szóval... - töri meg végül Sehun a kellemetlen szituáció szülte csendet, amiért mindhárman hálásan pillantunk felé. – belekezdünk? Csak mert ez kezd egyre kínosabbá válni és...

- Majd én kezdem. – vág közbe a velem szemben, eddig síri csendben ülő Luhan. – Amúgy is az én saram a dolog. – végig vezeti rajtam tekintetét, majd szemei megakadnak remegő kezeimen. – Minden rendben Minseok?

- P-persze. – válaszolok kissé ügyetlenül. –Tudod, hogy rosszul tűröm a stresszt. – mosolyodom el most először.

- Kávé? – mosolyodik el halványan ő is.

- Túl jól ismersz. – válaszolom halkan.

- Majd én rendelek. – szól lelkesen Sehun. – Az én részem még messze van. – húzza száját egy félmosolyra. – Addig kezdjétek el nyugodtan.

- Rendben. – bólintunk egyszerre.

Miután a fiú a pult felé igyekezve eltűnt látókörünkből, Luhan megköszörülve torkát, összenézve Jongdae-val kezd bele a mesélésbe.

- 16 évesek voltunk, mikor megismertük egymást egy házibuliban... - ezek után pedig szinte ömlöttek belőle a szavak.

Elmesélte, hogy már egy ideje jártak, mikor bemutatta őt Jongdae a barátainak, és hogy aznap ismerte meg Sehun-t is. Hogy hogyan kerültek egymáshoz egyre közelebb, és ezzel egy időben hogyan romlott meg a kapcsolata Jongdae-val. Hogy az együtt töltött részeg estéjük után, pedig minden a feje tetejére állt.

Látom Luhan arcán, mennyire nehezére esik ezt nekem elmesélni. Legszívesebben most azonnal leállítanám, hogy ennyi bőven elég lesz, mégsem vagyok képes megszólalni.

Talán így neki is könnyebb lesz.

Ekkor pedig az említett fiú is visszatért a rendeléssel a kezében, és leülve párja mellé szinte érezte, most neki kell beszélnie.

- Gondolom, a részeg esténél tartunk. – erre mindannyian csak bólintunk. – Akkor én jövök. – simít végig, majd szorít rá kedvese kezére. –Tudtam, hogy Lu nem tudja majd sokáig cipelni a titok terhét. Tudod te is, mennyire rosszul viseli a bűntudatot. – erre csak halványan bólintok – Ezért úgy döntöttem, én magam mondok el mindent Jongdae-nak, hiszen ha nem vallok annak idején szerelmet Luhan-nak, az egész nem történik meg. És akármilyen hihetetlen is, de egy percig sem tekintek hibaként erre az egészre. Talán túl önző voltam, és nem gondoltam át pontosan, mit csinálok, és mekkora bajt okozok vele, de abban is biztos vagyok, hogy nem akartam és most sem akarom elképzelni Lu nélkül az életem. Persze az, ahogyan alakult a dolog nem volt túl szép Dae-val szemben - pillant a halkan kávét kortyolgató Jongdae-ra -, sőt egyáltalán nem vagyok rá büszke, ahogy Luhan sem, de nem tudjuk meg nem történtté tenni, ezért csak próbálunk csendesen tovább lépni.

Óvatosan kortyolok a lassan kihűlőben lévő kávémba, ahogy összegzem magamban a dolgokat. Hallottam a történetet Luhan és Sehun részéről. És Jongdae? Ő vajon hogyan élte meg ezt az egészet?