Bipolar ➡️ XiuChen AU

HARMINCHÁROM - ZÁRÓFEJEZET

Türelmetlen léptek hangja ver visszhangot a hosszú folyosón, ahogy a fiú próbálja leküzdeni a benne tomboló izgalmat és rémületet. Azzal kezdi nyugtatni magát, hogy volt már hasonló helyzetben, azonban hamar vésődik a gondolat a fejébe, miszerint ezt a szituációt merőben megváltoztatja az előadásra váró dal. A dal, amit már másfél hónapja próbálnak minden energiájukat felhasználva a tökéletesítésre. A dal, ami különleges helyet kapott a szívében. A dal, amit a szerelme csak neki szánt. A dal, aminek ő is a részévé vált. Aminek mindketten a részévé váltak.

Ezekkel a gondolatfoszlányokkal pedig idegesebb lett, mint eddig szinte érezte, ahogy gyomra bucskázik egyet odalent, és talán egy pillanatra a hányinger is elfogta. Végül a monoton ide-oda járkálásából egy kézfej mozdította ki, amely vállán látszott megpihenni, és a hozzá tartozó személy pedig halvány mosollyal igyekezte megnyugtatni őt.

- Ha tovább cikázol ide-oda, el fogsz szédülni. – kuncog fel halkan Jongdae. Tesz egy lépést közelebb, majd tenyereivel közrefogja az izguló fiú sápadt arcát. – Minden rendben lesz. Bemegyünk, előadjuk, kapunk egy vastapsot és...

- És, ha elrontom? – pillant fel rá Minseok aggódó tekintettel. – Mi lesz, ha elrontom?

- Nem fogod elrontani Minseok. – mosolyog rá bíztatóan. – Gyönyörűen fog szólni, ahogy eddig is.

Jongdae óvatosan húzza magához közelebb Minseok izgalomtól remegő testét, és feszültségoldásként szánt ölelésbe vonja, amit a fiú egyáltalán nem bán, sőt nagyon is jól esik neki a gesztus, ezért viszonozva azt, fejét a szerelme nyakába fúrva szippant mélyeket a mindig megnyugtató és már ismerős Jongdae-illatból. Jó néhány percig csak szótlanul ölelik egymást és talán csak egy hangyányit, de Minseok izgalma alábbhagy.

- Felkészültetek? – szólal meg egy mély hang óvatosan, amiről Minseok tudja, hogy Kyungsoo-hoz tartozik, aki már korábban végzett az előadásával, így rábízták a soron következő előadók szólítását. – Még egy előadás és ti következtek.

- Rendben. – bólint egy kedves mosollyal Jongdae. – Addigra készen leszünk.

Kyungsoo pedig egy apró bólintással, miszerint megértette, halkan visszacsukta a terem ajtaját, ahonnan már kiszűrődött az utolsó előtti előadás első néhány hangja. Mindketten mély levegőt vesznek, ahogy kibontakoznak az előbbi ölelésből, majd még néhány igazgatás után a fellépő ruhákon, felkészülve várják, hogy Kyungsoo újra felbukkanjon az ajtóban.

- Minseok? – fordul a fiú felé Jongdae.

- Igen?

- Nem számít mi lesz odabent. Csak arra gondolj, ahogy eljutottunk idáig, rendben? Csak arra, ahogy ez az egész megszületett.

Minseok szava elakad a hallottaktól, és egy egészen különös érzés járja át a testét, amit hirtelen nem is tud hova tenni. Ennek ellenére elmosolyodik, és rövidet bólintva válaszol.

- Minseok és Jongdae; itt és most.

Az ajtó pedig, mintegy végszóra nyílik ki előttük és Kyungsoo halványan mosolygó arca jelenik meg az apró résen át.

- Ti következtek.

Egy újabb mély lélegzetvétel után végül elindulnak, hogy minden lépésükkel közelebb kerüljenek a pódiumhoz, ahol a többi előadás is lezajlott eddig. Mindkettejük szíve hatalmasakat dobban, gyomruk egy kissé görcsbe rándul, ahogy végül odaérnek és szembefordulnak a közönséggel. Végigvezetve tekintetüket azok megállapodnak egy pillanatra Haneul-ön és Seonyeong-on, akik apró mosollyal az arcukon bíztatják őket, ezzel egy kissé enyhítve az izgalmakon.