Bipolar ➡️ XiuChen AU

HARMINCEGY

Jongdae

Az egész hétvégénket a gyakorlótermemben töltöttük, amíg én különböző dallamvariációkat próbálgattam és jegyeztem le, addig Minseok, Chanyeol és Baek a szövegért voltak felelősek, ami egyelőre azt jelentette a két barátom igyekezett minden hasznos információt magáévá tenni Minseok-kal kapcsolatban. Ebből pedig az következett, hogy a két srác minden lehetséges kérdést feltett a megszeppenten üldögélő Minseok-nak, ő pedig legnagyobb meglepetésemre mindre válaszolt amennyire zavara engedte. Viszont azzal még én sem számoltam, hogy Baek ennyire élvezni fogja a kérdezősködést, és belekérdez abba, ami még köztünk sem merült fel eddig.

- Jongdae még nem mesélt erről sosem, hogyan ismertétek meg egymást? – pillantott rá kíváncsian, nekem pedig nyelnem kellett a hirtelen elszoruló torkom miatt.

Nem akartam, hogy kényelmetlenül érintse Minseok-ot ez az egész. Fogalmam sem volt, hogyan fog reagálni a kérdésre, hogy nem lesz-e feszült amiatt, hogy erről kell beszélnie.

- A nagy nénje, Iseul-nim a tanárom. – közölte szinte könnyedén kiejtve a szavakat az ajkain. – Ő mutatott be minket egymásnak, amikor eljött megnézni az egyik foglalkozásunkat.

- Iseul néni? – kerekedtek ki Baek szemei. – Ő nem terapeuta, Dae?

- De igen. – motyogtam kínosan lehajtva fejemet. – Baek, lehetne hogy...

- Ugyan, hagyd! – fordult felém egy halvány mosollyal Minseok. – Ezzel semmi baj nincs. Igazából azt nem értem, miért nem mesélted neki, ha érdekelte. De nem is számít. – fordult ismét a kíváncsi beszélgetőtárs felé, és már Chanyeol is árgus szemekkel vizslatta őt.

- Terápiára jársz? – bökte ki végül a kérdést Chan, de meg mertem kockáztatni, hogy párja is erre gondolt.

- Igen. – bólintott. – Tizenhat éves koromban diagnosztizáltak nálam bipoláris zavart, és úgy gondolta az orvosom, hogy a zeneterápia és a beszélgetések hasznosabbak lehetnek, mint ha csak a gyógyszereket szedem. Ezért járok a csoportba.

Hosszú csendes másodpercek következtek. Úgy éreztem, mondanom kell valamit. Bármit, amivel kicsit enyhíthetek ezen a feszültségen, ami körbevett minket. Azonban Chanyeol megelőzött.

- Azt hiszem nekem ez lesz az „Aztamindenit" pillanatom. – szólt halkan.

- Nem hiszem, hogy valaha találkoztam ilyen erős emberrel. – mondta Baekhyun. – Ilyen őszintén és nyíltan beszélni erről, olyan személyeknek, akiket alig ismersz, nem lehet könnyű dolog. Ugye nem bántottalak meg a kérdésemmel?

A velük szemben ülő fiú csak megrázta a fejét.

- Nem könnyű, de nem kezelhetem úgy a dolgot, mintha nem lenne, és nem rejtegethetem azt, aki vagyok, mert ez nem olyan dolog, amit szégyellnem kellene. Ráadásul vannak emberek, akik úgy szeretnek, ahogyan vagyok. Akik nem a betegségemmel azonosítanak. Akik meglátták bennem azt, aki vagyok és azt, aki lenni szeretnék. – pillantott rám hátra, arcán még mindig egy halvány mosoly játszott. – Ez egy kicsit könnyebbé teszi a dolgokat.

Néhány pillanatig nyugodt csend vett minket körül, csak arra kaptuk fel a fejünket, hogy Chanyeol eszeveszett tempóban kezd el körmölni egy füzetbe. Komolyan, a srác úgy írta tele az oldalakat, mint egy vadállat.

- Minden rendben Chan? – kérdeztem kissé rémülten.

- Azt hiszem megérintette a múzsád ereje. – kuncogott fel a mellette ülő Baekhyun, majd felpattanva helyéről indult el az ajtó felé, teljesen otthon érezve magát, ami ebben lakásban minden barátomnak természetes. – Megyek, csinálok neki egy kis kávét. Ti is kértek?