Bipolar ➡️ XiuChen AU

*KÜLÖN KIADÁS 5. /JONGDAE & MINSEOK/*

Végül megérkezett az utolsó külön fejezet is, amely természetesen a mi drága Jongdae & Minseok párosunkról szól majd. Úgy éreztem, az lesz a tökéletes befejezés, ha ők zárják ezt a történetet. 

Ahogy mondani szoktam...

Csudijó olvasást!

x, A

...

A fejezet a 31. és 32. fejezet között játszódik.

...

Jongdae

Szinte éktelen ricsajként hatnak a lépteim apró koppanásai a hideg, gyér fénnyel bevilágított lépcsőházban, ahogy a lakás felé tartok. Ez az első nap, hogy itt járok azóta.

...

Az egész Kim családot sokként érte az apa váratlan öngyilkossága sőt, még én is, aki nem ismertem őt, megdöbbenve álltam az esemény előtt. Aznap délután, amikor Minseok megkapta a telefonhívást az intézménytől, mindannyian úgy éreztük a feje tetejére állt a világ.

Az első nap fullasztó csendben telt, és habár Kim Anyuka kérésére már nem tartózkodtam a Kim családnál, még így is éreztem az ott tomboló feszültséget. Azt pedig el sem mertem sőt, talán nem is lettem volna képes elképzelni, Minseok lelkében milyen vihar tombolhat odabent.

...

Bátortalan kopogással jelzem a bent lévőknek érkezésemet, majd néhány tétova pillanat után Kim Anyuka nyit ajtót nekem, és a helyzettől függetlenül egy lágy mosollyal üdvözöl. Beljebb lépve, megszabadulva a kabátomtól, még mindig óvatos léptekkel haladok az előszoba irányába, ahol Haneul-t pillantom meg egy könyv társaságában a kanapén ücsörögni. Halkan telepedek le mellé, és amint kiszakad a könyv nyújtotta világból, karjait szorosan körém fonva ölel magához. Viszonozva a gesztust, tenyeremmel hátára simítok, és akkor sem engedem el őt, mikor ajkai közül egy reszketeg sóhaj szökik ki.

Azt senki sem vitathatja, hogy Haneul a legerősebb tizenéves lány, akit valaha is ismerni fogok.

- A szobájában van. – motyogja vállamnak. – Különben sem kell rám itt vigyázni. Erősebb vagyok, mint gondolnád Oppa.

- Pontosan tudom milyen erős vagy Haneul. – simítok bele barna hajába.

Hagyva, hogy visszatérjen könyvbéli világához, a nappaliból kilépve egyenesen Minseok szobája felé indulok, viszont a folyosón szinte fojtogató a csend, ez pedig egy egészen furcsa borzongással tölti el a testem. Aprót kopogok a barna falapon, és lassan benyitok a bordó falak közé. Minseok a bevetett ágyon fekszik térdeit mellkasához húzva, üveges tekintettel mered az ajtóra, jobban mondva most már rám.

- Tudni akartam, jól vagy-e. - mondom halkan, habár tudom, hogy ő is tudja, miért vagyok itt.

- Hát, - szól hangja rekedten. – most már tudod, hogy nem vagyok jól.

- Bevallom, fogalmam sincs, mi mehet most végbe benned, - kezdem bátortalanul. – és soha nem is leszek képes még csak belegondolni sem.

- Szeretnéd tudni, mi megy bennem végbe? – vág közbe hirtelen, majd felülve az ágyon szinte azonnal újra beszélni kezd. – Úgy érzem, mintha csak egy előre megírt forgatókönyvet élnék meg a saját jövőmről. A testem minden egyes pontja zsibbad, a mellkasom minden percben szúr. Már azt sem tudom, a szívemben érzek ekkora fájdalmat, vagy fuldoklom épp. Olyan, mintha az egész lényem darabokra akarna esni. Nem tudok enni, nem tudok aludni. A gyógyszereimtől már rosszul érzem magamat, és legszívesebben sírnék, de már nem tudok.